Filmriport a történtekről: http://tudositok.hu/3330/video/Kilakoltatas_egy_honappal_elhalasztva

Székesfehérváron kedden reggel társadalmi ellenállásba ütközött a 90 éves asszony és rokkant fiának kilakoltatása. A végrehajtók, valamint a támogatásukra kivezényelt rendőrök nem vállalták az erőszak igénybe vételét a Vincze család kapuját élőlánccal elálló civilekkel az idős nénivel és két fiával szemben – jelentette a helyszínről a Magyar Szociális Fórum szervezője.

 

 

Simó Endre szemtanúként arról számolt be, hogy az öt rendőr parancsot kapott a végrehajtásra, odament a kapuhoz, hogy behatoljon a ház kertjébe, de a kapubejáratot élőlánccal elálló civilek láttán megtorpant. Felszólították a civileket, hogy távozzanak a helyszínről, de az élőlánc tagjai nem válaszoltak nekik, hanem vállvetve némán kitartottak, és nem voltak hajlandók félreállni. A két fél hosszú másodpercekig farkasszemet nézett egymással, majd a rendőrök sarkon fordultak, mint akik megerősítő parancsra vagy erősítésre várnak. Ilyen körülmények között a család jogvédelmében eljáró jogásznak, Vajda Attilának sikerült rábírnia a végrehajtással megbízott Wölfinger Ottót, hogy álljon el szándékától, és halassza el a végrehajtást. A végrehajtó engedett, és egy hónap haladékot adott a Vincze családnak a kiköltözésre. A rendőrök elöljárója pedig visszavonta a kilakoltatási parancsot.

A civilek tapssal üdvözölték a döntést, a 90 éves Vincze Józsefné pedig elsírta magát.

A Magyar Szociális Fórum szervezője közölte, hogy rajta tartják a szemüket az ügyön, és nem fogják hagyni, hogy a Vincze családot megfosszák otthonától. Jogi és hitelszakértői támogatásban részesítik a családot. Simó elmondta, hogy a székesfehérvári polgármesteri hivatal szociálisügyi osztályáról hivatalos értesítést kapott, miszerint a családnak szükséglakást biztosítanak, de Vinczéék ragaszkodnak otthonukhoz és – jogászaik egyetértő támogatásával - birtokon belül akarnak maradni.

A jogászok most arra törekszenek, hogy másféle kereset benyújtásával biztosítsák Vinczééknek, hogy Selmeci utca 9. sz. alatti otthonukban maradhassanak. Ez a kereset vélhetően kiterjedne a deviza-hitel szerződés feltételeire, valamint a hitelezői és árverezési módszerekre, melyekkel Vinczéék otthonát valós értékének egyharmadáért értékesítették, a tulajdonjog többszöri gyors átruházásával.+++