Munka vagy egészség?

Érdemes néha kidugni a fejünket a csigaházból, és ellesni mások sikerének titkát, egyúttal látni közös gondjainkat, melyeket ez a rendszer szül.  Hónapok óta figyelem az olasz munkások harcát, hogy megvédjék a bezárástól Európa egyik legnagyobb acélművét, a tarantói ILVA-t. Háromezer dolgozó, megannyi hozzátartozó jövője forgott kockán. De sikerült! Kiálltak magukért, és megvédték egymást.

Történt, hogy a gyár füstje igen csak megkeserítette az olasz nagyváros életét, levegője sok kívánni valót hagyott maga után. A környezetvédelmi hatóság elrendelte a szükséges légszűrők felszerelését, mire a gyár vezetése azzal válaszolt, hogy leállította a termelést, és bezárta az üzemet. Csak nem fogjuk a profitunkat apasztani holmi tisztító berendezésekkel! Ha eddig szívták, szívják tovább is - mondták szó szerint, az ügyészség által lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint.  Válasszatok, mit akartok: munkát vagy egészséget – közölték arrogánsan alkalmazottaikkal. De a dolgozók nem választottak, hanem ellenállásba fogtak: gyárőrséget szerveztek, munkástanácsot hoztak létre, szakszervezeteik egymásba karoltak, pénzalapot létesítettek a foglalkoztatás szüneteltetése miatt kieső jövedelmek pótlására. Erőgépekkel vonultak a gyárkapukhoz, hogy ha kell, ledöntsék, és végezhessék, amiből megélnek. Vagy három hónapon át tartott a jogi hercehurca anélkül, hogy a bíróság megnyugtató döntést hozott volna. Hogyan is hozhatott volna ott, ahol a magánérdek oltárán a közösségi szempont is feláldozható! Ha csak nem szegeznek vele szembe erőt! Az olaszok kiálltak magukért: ultimátumot intéztek a kormányhoz, vagy elrendeli a termelés folytatását, vagy maguk foglalják el az üzemet. Hosszú tanakodás után, az országossá vált ellenállás hatására Mario Monti kormánya úgy döntött, hogy a gyár tovább üzemelhet. Vajon a megélhetést tartotta elsődlegesnek a környezetvédelmi szemponttal szemben, vagy inkább a profitot? Mindenesetre döntésében szerepet játszott a nemzeti érdek is: az ILVA fölött ugyanis dögkeselyűként kezdtek keringeni a nagy európai konkurensek. Elég az hozzá, hogy lekerült a napirendről a légszűrők kérdése. Ha csak a tarantóiak nem fogják napirenden tartani. Mert ha netán’ ugyanolyan fontosnak tartanák az egészségüket, mint a megélhetésüket, akkor újabb fejezet következik: a harc a tiszta levegőért.

Simó Endre