A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI NAPJÁN
Az ENSZ december 3.-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben. Felhívta a figyelmet arra, hogy legyünk együtt érzők és toleránsak a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáival kapcsolatban. Figyeljünk rájuk, segítsük őket. Ezzel a problémával csak az tud igazán azonosulni, akinek a családjában van érintett.
Nehéz az ő helyzetük, hiszen olyan életre kell berendezkedni, ami számtalan lemondással és emberi küzdelemmel jár. Hazánkban még mindig késlekedik a 2010. évi határidőre beígért akadálymentesítési program. Így a kerekes székesek élete ezzel is tovább akadályozott. A rehabilitációs munkahelyek akadálymentesítésére rendelkezésre álló 8 milliárd Ft EU támogatási pénzforrást is csak 2013. évtől használják majd fel. A fővárosban élő kerekes székesek előnyösebb helyzetben vannak, mint a vidéken élők. Mindenhová nem jut pénz ennek a programnak a megvalósítására. Így, a vidéken élő fogyatékosok, mozgássérültek helyzete hátrányt szenved. Ők, ha képesek lennének csökkentett munkavégzésre, akkor is megoldhatatlan számukra a munkába történő eljutás.
Nem feledkezhetünk meg a fogyatékkal élő gyermekekről sem. Nagy távolságokra kell a szülőknek speciális iskolába, foglalkoztatókba elvinni a gyermeket és általában az anyának a saját munkáját is fel kell adni egy ilyen beteg gyermek miatt. Rendkívüli önfeláldozást követel egy családtól, ha beteg gyermekük van. Az anyagi létük is ellehetetlenül, hiszen a magasabb összegű családi pótlék az még a gyermek szükségleteit sem fedezi. Az anya kieső munkabére miatt mélyszegénységbe sodródnak az ilyen családok. A gyermek 18 éves kora után kikerül a képzési rendszerből, teljesen magára marad. A felnőtté vált fogyatékosok számára nincsenek foglalkoztatók és munkafolyamatok, mellyel ők is hasznos tagjai lehetnének a társadalomnak. A bezártságra ítélt fogyatékosok gyakrabban válnak depresszióssá, mint a közösségi életet élők. Nem szabadna őket a problémáikkal ennyire magára hagyni a társadalomnak!
A tegnapi napon szép példáját láttuk az összefogásnak, ha valamin az ország felhördül, és valami ellen tiltakozik. A „Tömegtüntetés a nácizmus ellen”meghirdetett tüntetésen sokan voltak a tiltakozók. A vezérszónokok hangzatos beszédét figyelve valami nekünk mégis hiányzott. Kiemeltek minden akkori üldözött társadalmi csoportot, a nevén is nevezték őket. Egy társadalmi csoportról – a fogyatékosokról és rokkantakról - azonban senki sem tett említést. Elfelejtették a vezérszónokok mind, hogy a Hitleri népirtás az bizony a súlyos betegekkel: a fogyatékosokkal, a megrokkantakkal kezdődött. A náci orvosok több mint 5 ezer gyermeket öltek meg válogatott módszerekkel. A halálba injekciózták, vagy halálra éheztették őket. Több ezer szellemi fogyatékos lőttek le az SS tisztek a megszállás idején Lengyelországban is 1939-ben. Amerre csak járt a „halálbrigád”, ott mindenütt kíméletlenül végeztek a súlyos betegekkel, vagy a fogyatékosokkal. A teherautók kipufogó gázával, vagy gázkamrákban végeztek a fogyatékosokkal és a súlyos betegekkel. A hozzátartozókat pedig egész másról értesítették, amikor a halál tényét közölték velük. Minden esetben bel szervi betegséget jelöltek meg a halál okaként, mint: tüdőgyulladás, vese,- és szívelégtelenség, vakbélgyulladás, stb. A rengeteg haláleset miatt gyanút fogtak az emberek. Az eutanáziaprogram nem maradt titokban, de tehetetlenül szemlélte a világ. Az áldozatok pontos száma az óta is ismeretlen. Minden ezzel kezdődött. A gyilkoláshoz kedvet kapó náci orvosok és katonák csak ez után kezdték halomra gyilkolni a tömegeket. Pont ezért hiányoltuk annyira a tegnapi tüntetésen azt, hogy a vezérszónokok közül senki, de senki sem emlékezett meg a fogyatékos és rokkant legelső áldozatokról, akikkel a szörnyű népirtás elkezdődött. Akikről tegnap megemlékeztek, azokkal csak folytatódott az, amit először a súlyos betegeken próbáltak ki. Annál is inkább hiányoltuk ennek a társadalmi csoportnak a megemlítését, hiszen a vezérszónokoknak tudniuk kellett tegnap is, hogy ma van a Fogyatékos Emberek Világnapja! Róluk azonban megfeledkezett ott mindenki! Még akkor is, amikor minden vezérszónok azt hangsúlyozta, hogy minden embernek egyformán joga van élni, joga van a normális és emberhez méltó élethez.
Ma hazánkban nem ezt tapasztaljuk. Nagyon kicsi és nagyon gyér a figyelem a fogyatékkal élők és a megrokkantak irányában. A kormányunk is csak addig figyelt oda rájuk, amíg egy olyan rokkant-törvényt alkotott meg, amivel pusztulásra ítélte a kb.400 ezer hazai korhatár alatti rokkantak társadalmi csoportját! Igyekszik mihamarabb megszabadulni a végrehajtók segítségével tőlük úgy, hogy könyörtelenül eltávolítja egy részüket az ellátórendszerből. Akik maradhatnak még egy rövid ideig (maximum 3 év), azoknak is segélyes pénzbeli ellátást nyújtanak csak, ami a gyógyszerére sem elég az érintettnek. Ez nyílegyenes út a halál kapujához! Kísérteties a hasonlóság, a hazai fogyatékosokat és rokkantakat szélnek eresztették, magukra hagyták. Gázkamrát nem kaptak, de a lassú halált elhozza számukra a 2011.évi CXCI. törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer.
Senki sem akarja észrevenni azt, hogy mi történik ma hazánkban a fogyatékosokkal és a megrokkant emberekkel? Legalább ezen a mai napon emeljünk szót ellene mindannyian!
Magyarország, 2012.12.03.
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport