NEM  NYUGODNAK  BELE  A  ROKKANTAK  A VISSZAMINŐSÍTÉSEKBE

 

 

A rokkantak felülvizsgálata körül nem nyugszanak a kedélyek.

 

Egyre több elkeseredett ember ismeri fel, hogy, ha ezen a fronton nem lesz pozitív változás, akkor elindul a lavina a humán katasztrófák felé. A jogtalan visszaminősítések sorozata bizonyítja, hogy itt az emberek élete a tét. A Népszabadságban, 2012.04.30-án Tanács István

újságíró tollából született, az „Átképzik a tüdőrákost”című cikk, melyben a visszaminősítésekről nyilatkozó Dr. Petrássy Miklós orvos-ügyvéd lesújtóan nyilatkozott.

A szakértő elmondta, hogy különösen a 2008.01.01.-től bevezetésre kerülő rehabilitációs járadék óta bürokratizmus és lelketlenség tapasztalható. A rokkantak ellátásból való kiszorítása egyre gyakoribb jelenség. Ez összefüggésben van a média folyamatos hangulatkeltésével, a rokkantak ellen. A média és a politika elterjesztette, hogy a rokkantnyugdíjasok jelentős számban csalók, akik a „ti adóforintjaitokból akarnak élősködni”. Mindezért ma anélkül lehet 100 ezer fős nagyságrendben kiszórni az ellátásból az embereket, hogy egyszer is odamennének tüntetni az Országház elé. Sikertelen rehabilitáció esetén vissza kellene kapni a betegnek a rokkantsági ellátást, de a hivatalnak ez valamiért roppant adminisztrációs problémát okoz. Az ellátórendszerből, ha a betegek kiesnek visszaút nincs. A megváltozott munkaképességű emberek döntő többsége kiszolgáltatott, szegény, beteg ember, akinek az érdekérvényességi képessége a nullával egyenlő, érdekérvényesítő képességüket egzisztenciális félelmük is akadályozza, hangsúlyozta Dr. Petrássy Miklós.

 

A rokkantak ügyében egy másik igazságügyi orvos szakértő is megszólalt a „Lelki egészség fórumon” név nélkül: „A munkám közé tartozik a megváltozott munkaképességűek bíróságra benyújtott NRSZH vélemények felülvizsgálata. A törvény-tervezetet is már terminátornak neveztem, ami az emberek elpusztítására van beprogramozva. A betegek elveszítik egzisztenciájukat, elvész a jövőképük. Perspektívátlanság, stressz, félelem, szorongás, depresszió. Végső megoldás a lassú népirtás. Mindennek vannak felelősei: a törvényalkotók és a végrehajtók. Lehet, hogy ők éjszaka nyugodtan alszanak, de az sem kizárt, hogy azon az éjszakán + 1 öngyilkos lesz. A Miniszterelnök egy beszédben mondta 2012-ben: „Szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat”. Ilyet én sokat láttam: Szoros volt a nadrágszíj, csak egy apró hiba csúszott az értelmezésbe, hogy a nadrágszíj igen szoros volt, több ember nyakán is, a szí másik végét egy stabil tárgyhoz rögzítették, így ez a bizonyos szíj egy halottat tartott. Erre utalna az a bizonyos mondat”?- fejezte be mondandóját az igazságügyi orvos szakértő.

 

Végül a szakértők után, most a betegek véleménye következzen a visszaminősítésekről.

Milyen objektivitása lehet annak a felülvizsgálatnak, melynél eleve a 190 milliárdos költségvetési megtakarítási cél határozza meg a rendszerben maradók számát? Élesben, 2012.07.01-től indul be az „új komplex minősítő rendszer” szélsebesen a cél felé robogva.

A 195 ezer beteg felülvizsgálatával 2013.12.31.-ig végezni kell. Ez, az eszeveszetten száguldó tempó, milyen felülvizsgálatot eredményez vajon, ha a betegre még annyi idő sem jut majd, hogy levetkőzzön? Minek egyáltalán levetkőzni is, ha eleve eldöntött a cél, az eszköz és a szándék? Ahhoz, hogy a 190 milliárd Ft megtakarítás teljesüljön, már régen el van döntve minden? A felülvizsgálatokat már eddig is annyira megszigorították, hogy a betegeket folyamatosan rostálják ki. Valójában, a visszaminősítések már rég elkezdődtek, évekkel ezelőtt. Ezután, szélsebesen fel lesznek gyorsítva, még több beteg kipenderítésével. Másként, képtelenség lesz tartani az előirányzott költségvetési megtakarítást a rokkantakon. Egy pár eset leírása, ékes bizonyítéka ennek, melyeket az alábbi példákban olvashatunk:

1. beteg esete:

17 évesen volt az első mélyvénás trombózisom, amikor egy érfestés kiderítette az artériák csökevényes fejlődését és kóros összeköttetéseit a vénákkal.

20 éves korom tájt aztán elkezdődött az izomsorvadás a farizmok körül. Mára érinti a hátsó combizmot is. Mértéke totális, teljes.

27 évesen egy újabb trombózis után leszázalékoltak, mert addigra kifejlődtek nálam a vénás elégtelenség jelei is. 2002-ben lett megállapítva, hogy örökletes trombofília is hozzájárul a sorozatos rögösödéhez. Összesen az évek során 4 mélyvénás trombózis zajlott.

2009-ben rehabilitációs járadékos lettem. Elhelyezkedtem egy akkreditált foglalkoztatónál ahol az ülő munka (szalagrendszer volt) következtében tüdőembóliát kaptam. Ennek okán felmondtam a cégnél és a rehab. letelte előtt pár hónappal beadtam egy rokkantsági nyugdíjigényt. Ez 2011 októberében történt.

Az I. fokú orvosi bizottságot nem hatotta meg a munkavégzés alatti embólia, százalékomat 53-ról 44-re csökkentette. Ezzel ki is pottyantam a nyugdíjrendszerből, ugyanis 2012-vel megszűnt az.

Ettől függetlenül fellebbezést nyújtottam be.

A II. fokú vizsgálatról még nincs a kezemben az eredmény, de telefonon közölték: 43 % 36 hónapra.
A bizottság rehabilitálhatónak véleményezett, holott térségünkben alig van munkalehetőség.
36 hónap múlva a nyílt munkaerő piacon találom majd magam. 54 évesen, óriásira dagadt lábbal, izomsorvadással és a veszéllyel, hogy bármikor kaphatok egy újabb vérrögöt.
Most pl.: egy hasi UH megállapította, a vesémben is infarktus zajlott le a közelmúltban. Fogalmam sincs, hogy fogok megélni a segélyszerű rehabilitációs ellátásból? Nincs férjem, nincs élettársam. Senki nincs, aki érdemben segíteni tudna anyagilag.

El vagyok nyakig adósodva, hiszen 2012 januárjával megszűnt mindenfajta ellátásom.

Az önkormányzat szánt meg havi 25.600 Ft-tal. Hát mit mondjak? Hogy fizessek én ebből lakás rezsit? Örülök, ha a legfontosabbat kifizetem, azt is a fiam segítségével.

Folytatás I.: Valahová muszáj leírnom. Tegnap óta nagyon rosszul vagyok.  Szívem összevissza ver, ájulásérzések jönnek rám. Biztos, hogy közrejátszik az idegesség. Ma kaptam kézhez a határozatot. Ebben leírták a 4 fajta zavart, ami trombofíliához vezetett. Ez 30-40 % a táblázat szerint, és adtak 20 %-ot. Azt írja az izomsorvadás súlyos fokú, a mozgásban 6 %-ban akadályoz.

Folytatás II.:

Most jövök a háziorvostól. A doktornő nagyon ideges lett. A tüdőembóliás eredményem meg lett hamisítva! Teljes egészében lehagyták az ultrahangos leletről azt a részt, ami jelezte a rögöt. Azt írták: jó kamra funkciók, stb.. Holott az eredeti lelet úgy szólt: jobb kamrában fokozott nyomás stb.

Hát ilyen nincs! Ilyet orvos nem csinálhat!

2. beteg esete:

Nyolc éve vagyok rokkant. Két éve a 67 %-ról leminősítettek 51 %-ra, és rehabilitációs járadékot kaptam!  A megadott időpontokban mindig pontosan megjelentem a munkaügyi központban! Munkát nem tudtak ajánlani a betegségeimből kifolyólag. Én sem találtam, hisz többet voltam kórházban, mint otthon! 2012. február 29-én lejárt a rehabilitációs járadékom! A munkaügyi központban mondták, hogy adjam be a kérvényt az újabb felülvizsgálatra! A NYUFIG-nál február 12-e előtt nem fogadták el a papírokat, mert, még ellátott vagyok! A munkaügyi központban regisztráltak, mert azt mondták így 3 hónap után jogosult leszek, aktívkorúak ellátására, ha addig nem rendeződik a rokkantosítás! Márciusban ért a meglepetés, hogy nem kapok semmiféle ellátást! Tehát február 14-én kaptam utoljára ellátást! Egyedül élek, teljesen pánikba estem, mi lesz most! Arra a kérdésemre máig nem kaptam választ, hogyha a 2010. 07. 28-án kiállított papírjaimon az van, hogy a következő felülvizsgálat ideje 2012. 05. hó akkor miért hagytak teljesen ellátatlanul? Ezzel kapcsolatban megkerestem a jogi osztályt, a NYUFIG-ot, a minisztériumokat, és sehonnét nem adtak rá magyarázatot! Még ha bárkinek morbidnak is tűnik, úgy éreztem és érzem, hogy halálra ítéltek! Mert mindenhol másképpen tájékoztatnak. Most kaptam február óta 22 ezer forint aktívkorúak ellátását és előtte 15 ezer forint segélyt. Tehát 3 hónapra van 37 ezer forintom: márc., ápr., máj. Ezt kellene beosztanom! Soha nem gondoltam, hogy 14 éves korom óta kemény fizikai munkát végzek és 31 éves munkaviszonnyal, betegen, éhesen élem a napjaim! Soha nem volt egy feladatlan csekkem, most belekerültem egy adósságspirálba és lehet, hogy a vége a lakásom elvesztése lesz. Ezt nem élem túl! Hiába van „közgyógy” ellátásom, ha nem elég a keretem, már 2 hónap alatt lefogy róla! Most itt állok asztma, allergia és szívgyógyszer nélkül! Közben kiderült, hogy halláskárosodásom van, mint két fülembe hallókészüléket kaptam, amibe hetente kell elemet cserélni, vagyis kellene. Ha van valaki, aki azt mondja, hogy nem tapostak a földbe engem, akkor állok elébe és megengedem, hogy beossza a pénzemet!

Csak egykét betegségem? Szívműtét, magas vérnyomás, szívritmus zavar, a többit kódba írom, aki erre illetékes úgy is tudja mit jelent: I 7300,G 5400,  F3310, J4590, I6380, J3010, R32HO, G5620, M7550, H91HO, G6290, I7890, H2240, H4780 tovább felesleges sorolnom! Senki nem tud segíteni, mindenki széttárja a kezét és sajnál! Én megtanultam, a betegségeimmel együtt élni, bele kellet nyugodnom, hogy nem tudok tömegközlekedési járművön utazni és még sok mindent, megtanultam elviselni! Azt viszont nem tudom elviselni, hogy romlani fog az állapotom, mert éhezek, mert nem tudom bevenni a gyógyszereim, mert rettegek, hogy elvesztem a lakásom!

Tovább nem tudom írni, mert nem látok a könnyeimtől

Egy halálra ítélt utolsó kívánsága, hogy ez a levél eljusson olyan ember kezébe, aki ezek után ki meri jelenteni, hogy engemet nem tapostak el, mint egy csótányt, csak azért, mert beteg vagyok!

Folytatásban:

Ma reggel elmentem a kórházba, mert az az öröm ért, hogy szerdán meg tudják műteni a lábamat. A vádlimba van egy sérv, és már alig tudok menni! Reggel sürgős vérvétel, EKG! Nyomás az altató orvos! Nem vette be a vérhígítót ugye? Kérdezi az altatóorvos! Nem, nem vettem be, mert tudom, hogy előtte 5 nappal abba kell hagynom és jön a hasamba az injekciózás! Orvosi papírok, leletek átnézése! Asszonyom, mondja a doki, én önt nem szívesen altatom el, gerincbe lesz érzéstelenítve! Tovább nézi a papírokat! A gerincbe érzéstelenítést is csak úgy vállalom, ha hoz egy friss kardiológiai és tüdőgyógyász konzíliumi igazolást, mondja az altatóorvos! Mire én, doktornő ezt keddig sehogy sem tudom elvégezni! Asszonyom, ön tisztában vele, hogy önnek súlyos szívbetegsége van?- mondja a doki! Tehát, megint elhalasztva a műtét. Most értem haza 2 órakor! Az jutott az eszembe, hogy milyen jó, hogy nem vagyok beteg! A felülvizsgálók szerint! Most az összes papír nálam van, az altatóorvosé, lefénymásolom, és ha megyek II. fokra elviszem magammal.

A múlt héten mondták a NYUFIG-nál, hogy nem kapok járandóságot, papíron hiába van meg, de megfellebbeztem! Most volt a postás és hozott 112.995.- Ft-ot! A rehab. járadékom, ami a végzésen van 41.850 Ft, ezt tudom, hogy bruttó! Most akkor, ha a kapott pénzt elosztom 3-mal, akkor 34. 331 Ft! 7.519 Ft lenne a levonás?

A 41.850 Ft-ból lejön a 10 % nyugdíjjárulék (4.185 Ft) marad 37.665 Ft. Ezt megszorzom 3-mal, és az bizony 112.995 Ft. Tehát havonta 37.665 Ft-ra számíthatok?

Nahát, ez lenne az a bizonyos arányos teherviselés? Ha letelik a rehabilitációs járadék, lehet életem végéig nem kaphatok új ellátottként a minimálbér 30 %-nál többet (ennek összege most 27.900 Ft).

 

3. beteg esete:

A betegségemből sajnos sok hátrány ért, és nem csak ezek bántanak, mert ezzel együtt tudok élni, de hogy mennyit kell elviselnem még, azt senki nem tudja. Sajnos néha már félek, hogy egyszer elpattan a húr, és feladom végleg.

2005-be derült ki, hogy emlőrákom van, műtét, majd kemoterápiás kezelést és hormonkezelést kaptam. Ezekkel nem is volt gondom, csak amikor 2010-ben kellett mennem felülvizsgálatra.

Újabb műtét előtt voltam, mert a hormonnak sajnos a mellékhatása petefészek ciszta lett, amire csak műtét volt a gyógymód.

A kért vizsgálatok alatt volt jó és rossz tapasztalatom az orvosokkal. 2010. októberben újból Fehérvár és az orvos, aki először mézes-mázas volt, lehordott a sárgaföldig, hogy rendetlen vagyok, és még a kért vizsgálatokat sem csináltam meg. Agresszívnak titulált, ami nem jellemző rám. Minden orvosi vizsgálatos papírom sorba rakva volt mikor beadtam, mire behívtak nagy kupacba össze-vissza keverve minden. Hirtelen azt sem tudtam, melyik hova tartozik, és a sértegetést végighallgatva sok volt számomra. Semmilyen vizsgálatot nem végzett, még egy vérnyomásmérést sem. Ez az egész lezajlott úgy 5-6 perc alatt, és már kint is voltam a váróban.

Nem tudom, hogyan értem ki a buszmegállóba, mert az idegeim felmondták a szolgálatot.

A határozat még elszomorítóbb volt. Egészségkárosodásom 31 %. Ezt mindjárt megfellebbeztem, ennek eredménye lett 45% lett, így kapok most 27000-Ft-ot.  Sajnos már odáig jutok, hogy gyógyszert nem váltok ki, és ha kezelést kellene kapnom, azt sem merem bevállalni, mert nem elég semmire az a pici ellátás.

2010. december 16-án volt a II. fokú vizsgálatom, és Fehérvárról jan. 3-án került a papírom Pestre. Ez is időhúzás volt, hogy másképp számoljanak?

Sajnos a mai napig nem kapok munkát, nem tudok elhelyezkedni. Nagy gond, hogy vidéki vagyok, vagy a betegségem a kizáró ok. Próbálkoztam örökbe fogadással is, ott a fő kizáró ok az volt, hogy rákos vagyok és nem "kacsalábon" forgó a ház, amiben élek.

Ha valakinek még van kedve engem irigyelni, szívesen cserélek vele. Betegségem előtt volt munkahelyem, és volt úgymond életem, és célom, de mindent elvesztettem.

Röviden ez az én történetem, és csak név nélkül vállalom, mivel nem tudom, mikor kell mennem felülvizsgálatra.

 

 

4. beteg esete:

57 éves elmúltam. 2007-től rokkantnyugdíjas lettem. Előtte közel 38 évet folyamatosan dolgoztam.

Az ízületeim tönkrementek. Eltörött a bokám, alig tudtam járni. Súlyos csontritkulásom, krónikus magas vérnyomásom, szívbetegségem van. Ekkor 67% rokkant lettem. Két év múlva újra eltörött ugyan az a bokám, csak akkor kívül. Most kívül belül vasak tartják egyben. 500- 600 méter gyaloglás után le kell ülnöm, mert nagyon fáj a lábam, meg a csontritkulástól a gerincem is nyomja az idegeket, teljesen elzsibbadok, és hajlok össze, mint az U szeg, annyira fáj az állás, de ülni sem tudok sokáig, mert akkor is nagyon fáj a hátam. Ilyenkor ledőlök egy kicsit, aztán folytatom elölről.

Következő felülvizsgálatokon kaptam 52 majd 51 %-ot. Tavaly még hozzájött a pajzsmirigy betegségem, amit még most is kezelnek, és vizsgálnak folyamatosan. A lábamból ki kellene venni a vasakat, de közölte az orvos, hogy akkor egy rossz lépés, és újra eltörik a bokám. Ettől nagyon félek, nagyon sokat voltam már gipszben.

A lényeg, hogy ez év Április közepén visszahívtak felülvizsgálatra, ahol kb. 10 perc alatt végeztek velem, majd hazaküldtek. Május 4. megkaptam a végzést, amiben közölték, hogy az állapotom javult (bár ezt egyetlen orvosi papír sem igazolja, legfeljebb nem lett rosszabb, mint volt) ezért május 1-től semmilyen ellátásra nem vagyok jogosult, mert csak 25 % az egészség károsodásom.

Én azóta is, nap, mint nap „megyek” munkát keresni, de első kérdés, hogy mivel voltam leszázalékolva? Ezek után közlik, hogy emelni kell, sokat kell gyalogolni, vagy állni és én ezt nem fogom tudni csinálni. Ami sajnos igaz is, bár megpróbálnám, ha felvennének.

Legalább 50-60 helyre elküldtem interneten az önéletrajzomat, de még csak válasz sem érkezett. Május 29. megszűnik az egészség biztosításom is, nem tudom, miből fizessek havi 6.390.- Ft egészség biztosítást? A legfontosabb gyógyszereimre sincs pénzem, pedig a vérnyomásom napi 2 tabletta után is 190 volt a felülvizsgálaton.

A feleségem még egy pár hónapig dolgozik, 70.000.- Ft-ot kap most, utána őt is elküldik nyugdíjba, mert meg lesz a 40 év munkaviszonya, és kell a helye. Örülhet, ha 50.000.- Ft körül fog kapni, ami a havi rezsire aligha lesz elég, pedig télen a szobát fűtjük, és csak 15 fokra. Segélyt nem adnak, mert ennyiből 2 ember meg tud élni szerintük. Amint letelik a hűségidőm júliusban az internetet, a tv előfizetést, és még amit csak tudok, kénytelen leszek lemondani. Ha kapnék közmunkát, egy hét alatt biztos elvinne, mert a tűző napon és a hajolgatástól jóval 200 fölé megy a vérnyomásom, ezért nem sokat vagyok kint nyáron. Úgy látszik ez nálunk hagyomány lesz, mert apám lebénult, anyám meghalt agyvérzésben. Az idegeim nekem is felmondták már a szolgálatot, nem sok jóra számítok én sem.

 

Ez mind nem elég, Kaptam a múlthéten a Nyugdíjbiztosítótól egy fenyegető levelet, hogy 15 napon belül küldjem vissza a májusra kiküldött ellátásomat. Ezt én nem vettem át a Postástól, mert sejtettem, hogy ők rontották el, és ne kelljen még ezzel is foglalkoznom. Felhívtam telefonon, többszöri kísérletre felvették a telefont, majd azonnal szóban is fenyegetőzéssel kezdték, mintha én tehetnék róla, hogy kiküldték. Ezek után közöltem velük, hogy én nem vettem át a pénzt. Megkönnyebbülés hallatszott a hangján, mert valószínűleg nem dicsérték volna meg őket. Ezek után is elkezdett fenyegetni, ha ezt levélben nem közlöm velük, akkor nem állítja le az eljárást ellenem. Közöltem, hogy ellátás nélkül nekem kell telefonálni (természetesen nem ingyen hívható számon) és még Posta költséget is nekem kell fizetni? Ez őt nem érdekli. A levelet saját költségemen feladtam.

 

 

5. beteg esete:

Az én esetem érdekelni fog sok embert, mert még a háziorvosom is azt mondta, ilyet még nem pipált.

2006. óta vagyok rokkant, 2011. december 13-án voltam orvosi bizottság előtt felülvizsgálaton. Ott az orvos megmondta, hogy 55%-ban rokkant vagyok. 2012. január közepén, és végén is, többszöri telefonhívás után, a nyugdíjfolyósító ügyintézője azt mondta, hogy ugyan a százalékom megvan, de visszaküldte a szakvéleményt a bizottságnak, hogy írjanak újat. 2012. márciusában kaptam egy határozatot, hogy a rehabilitációs járadék igényemet elutasítják, mert a szakvélemény szerint állapotomban változás nem következett be, de elkezdik a rokkantsági ellátás megállapítását. 2012. április végén kaptam megint egy határozatot, hogy ezt is elutasítják, mert a szakvélemény szerint rehabilitálható vagyok. Négy hónapba telt, hogy megállapítsák, hogy rokkant vagyok, de semmi nem jár. Így már 6 hónapja ellátatlan vagyok.

Megint felhívtam az ügyintézőt, és azt mondta, hogy adjam be újra az igényemet.

Beadtam, és én  közben írtam a  Nemzeti  Erőforrás Minisztériumba, és megkérdeztem, hogy ez így törvényes? Azt írták, igen.

Kaptam egy értesítést, hogy június 14-én kell megjelennem az orvosi bizottság előtt.

 

Később jött egy levél Egerből, az orvosi bizottságtól, hogy a felülvizsgálatom junius14-én technikai okokból elmarad. Majd értesítenek mikor lesz.

Hogyan tehetnek ilyet?  Maradok továbbra is ellátatlanul, betegen.

 

 

6. beteg esete:

Sajnos már csak gondolatban tudok messze menni, már a napi bevásárlás is gondot jelent.

2005. január 5-én kaptam egy aorta műbillentyűt, azóta vérhígítót szedek, nagyon magas (olykor 220/ll5 is) vérnyomással. Két lehetőségem van, vagy túlélem a rám nehezedő nyomást, vagy nem. Ez egyrészt a gyógyszerhez jutás módszeres korlátozásában, közgyógy lista folyamatos szűkítése. Másrészt az egészségügyi ellátás színvonala.

Nincs erőm sem fizikai, sem anyagi, sem mentális, hogy képes legyek szembeszállni velük.

De, valahogy rá kell ébreszteni a társadalmunkat arra, hogy aki ma egészségesnek tűnik, holnap róla is kiderülhet, hogy beteg.

 

Egy vagyok abból a több tízezerből, akinek ellátását, május elsejével megóhajtotta szüntetni az illetékes kormányhivatal. Ehhez a bizonyos levélhez kaptam egy igénybejelentő lapot, a 3215-os nyomtatványt, egészségkárosodott személyek ellátásaihoz. Ezt kitöltve beküldtem, és ezt a nyomtatványt aláírattam a gondozónőmmel is, akinek a jelenlétében készítettem el a küldeményt.

 

Jelen helyzetben ott tartok, hogy az ellátás megszüntető határozat még jogerőre emelkedése előtt vissza lett vonva, új igénylőként berendeltek felülvizsgálatra, amelyen megjelentem, de a távollétemben ugyanazon a napon, ezen az ügyszámon elindított eljárást beszüntették.

A komplex felülvizsgálaton az orvos-szakértő közölte, hogy a 72 %-ról, 75 % lesz, de csak két évre. Az illetékes Hivatal lépését várom ezek után. Abban csak reménykedem, hogy pénzt elvenni nem tudnak tőlem.

 

 

 

7. beteg esete:

1956-ban születtem. 2006. évtől vagyok rokkantnyugdíjas, ami mostanra rehabilitációs ellátás. 1970-től 2005-ig álltam munkaviszonyban. Igen félelmetes dolog, ami a mai rokkantakkal történik. Napi szinten találkozik az ember ilyen esettel, hogy hiába bizonyított tény, mégis elveszik az ellátását. 2010- ben voltam legutolsó orvos szakértői vizsgálaton, ami igazolja, hogy további vizsgálat nem szükséges. Mostanra ez már semmit nem ér. 2008-tól már egészség károsodást is vizsgáltak, 2010-ben szintén, 55 százalékban vagyok. 1991. óta özvegy, egyedülálló cukorbeteg, 2004. óta depresszióval is küzdök. Hogy az ember fent tudja magát tartani, mára már nagy kihívás. Most arról, hogy beteg lettem nem tehetek, nem álltam érte sorba, és nem is pénzért vásároltam. Ha nem volna beteg az ember, az volna a legjobb dolog a világon. Mivel a legsúlyosabb a mozgásszervi betegségem, így nekem napi szinten ezzel kell, hogy éljek. Éjszakákat nem alszom a fájdalmaimtól, ez nem érdekel senkit, és nem beszélve arról, hogyha ezen a törvényen nem változtatnak, akkor az én korosztályom soha nem lesz nyugdíjas. Mert az képtelenség, hogy a kieső éveket pótolni tudjuk.

8. beteg esete:

Esetem leírását példaként szeretném bemutatni, mert a visszaminősítések már régebben kezdődtek, és folyamatosan szigorodtak. Nagyon sok ember kiesett már korábban is a rendszerből, de a mostani felülvizsgálatok visszaminősítései egyre gyakoribbak.

 

Én, 44 évesen, lényegében orvosi műhiba miatt lettem rokkant, mert nagyon túladagolták nálam a szteroidot. Mellékhatásként a túladagolt szteroid nagyon sok problémát okozhat. Okozott is. Több trombózist kaptam rövid idő alatt, meg rengeteg más problémát még, amit nem részletezek. Az ok-okozati összefüggések kivizsgálásakor kiderült, hogy nagyon súlyos (addig rejtett) trombofiliás genetikai hajlamom is van, amit a túladagolt szteroid mellékhatás hozott a felszínre.

2000-2007-ig annyira béna volt a jobb karom, hogy se mosakodni, se öltözni, semmit se tudtam önállóan csinálni. Szó szerint mások ápolására szoruló személy voltam, 3 nyaki porckorong rendellenesség miatt! Állapotrosszabbodást adtam be 2000. április hóban, amikor, egyik kórházból a másikba feküdtem hónapokig! Az állapot rosszabbodásomat nem ismerték el. Egészen 2007-ig a Rehabilitációs Klinikán fizikoterápiára, gyógytornára kellett járnom, kezelésekre naponta, kétnaponta. 2008-ban  érgyulladásos szövődménnyel, nagyon nagy rög lett a lábamban, ami nem múlt el azóta sem, az élethosszig véralvadásgátló terápia ellenére sem! 2011. május hóban 72% végleges állapotú lettem, amit 2011. július 4-én újabb felülvizsgálat alkalmával II. fokon, már 64 % egészségkárosodási mértékre csökkentették úgy, hogy csaknem 60 évesen még 2013. júliusi soros időpont megjelöléssel is "kíváncsiak rám"! Hogyan lehetséges az, hogy mindössze 1-2 hónap alatt ilyen jelentős javulás következett be az állapotomban mindenféle beavatkozás nélkül? Ugyanakkor, a valóságban, azért mentem II. fokra, mert egyre rosszabbá vált az állapotom.  Objektív lehet-e az olyan vizsgálat, amelynél a konkrétan a 10 meglévő, súlyos betegségem közül, mindössze a fele (5) betegség alapján állapítják meg az egészségkárosodás mértékét?

 

 

9. beteg esete:

Betegségem 1986-ban, 26 éves koromban kezdődött.

A kálváriám egy fogászati beavatkozással kezdődött, egy fogtöméssel, amely fájdalmas maradt, és néhány nap után kihúzásra került. A fájdalom azonban nem múlt hetek múlva sem. További fogak kerültek kihúzásra, kb. 15 db, de a fájdalmas terület csak egyre nagyobb lett, és már elviselhetetlenségig fokozódott.

Közben dolgoztam, tanítottam, bár egyre keservesebben ment.

Végül a győri idegsebészeten trigheminusz neuralgiának definiálták. (Bp-i "amerikai úti" idegsebész ellenvéleménye ellenére.) Mivel ez még 1987-ben volt, és dolgozni akartam, ill. más alternatív gyógymódokat Magyarországon nem lehetett elérni, vállaltam a győri idegsebészet által javasolt műtétet: "Gasser-dúckoagulatiót”.

A műtét során az egyik arc fél agyalaptól induló, három osztatú beidegzését elégették, így az érzéketlen lett véglegesen. Ennek következményeiről nem világosítottak fel, (arcizom-károsodások, beszéd- és étkezési problémák, szemkönnyezés megszűnése) a műtét nem is sikerült. Fájdalmaim még elviselhetetlenebbek lettek, már az egész fejre, nyakra kiterjedtek.

Az illető idegsebész véleménye, hogy: még átvághatja a tarkó alatti idegpályákat, és akkor idézem szavait: "a cigarettát is elnyomhatjuk az arcán". Ezt a műtétet nem vállaltam. Ezek után a Bp-i neurológiai klinikára mentem, ahol hónapok alatt, különböző gyógyszeres kezelésekkel valahogy kibírhatóvá vált az állapotom.

Visszatértem a tanításba, de hamarosan az egész folyamat újra kezdődött.

Ekkorra már kiderült, hogy a műtét következtében az állkapocs mozgatása úgy károsodott, hogy szinte teljesen elkopott az ízület. Fogászati klinikai próbálkozások következtek, 3-szori hídcserékkel, hogy valahogy kitámasztható legyen az elkopott ízület.

Végül az ottani orvosnő kimondta, hogy mást nem tud tenni, a tanári pálya nem fog menni. Végül egy német orvos csoport, gnatologus-fogász állította helyre, legalább nagyjából a fogazatot. Kiderült, az addigi beavatkozások, kezdve az idegsebészeti műtéttel, több ponton hibásak voltak, és csak rontottak az állapotomon.

Erre már a társadalombiztosítás nem nyújtott semmilyen segítséget. 1997-ig kb. egy panellakás árát költöttük csupán a túlélésemre.

Az évek során további súlyos betegségeim is lettek.

Felülvizsgálatkor ebből mindösszesen 4 félét vettek figyelembe.

1992-ben lettem először rokkant státuszú, és az is voltam 2010-ig. Ekkor részemre rehabilitációs

járadékot állapítottak meg, 50%-os egészségkárosodással. A rehabilitációs járadék letelte után, új belépőként, lehet, csak a minimálbér 30 %-ra lennék jogosult. Ez örökre elvenné a lehetőséget, hogy önállóan el tudjam magam tartani. Ha kikerülnék a rendszerből, oda soha többé nem kerülhetnék be, mivel nem tudnék legalább 1.095 napot dolgozni 5 év alatt.

 

Fellebbezés után II. fokon ugyanezt, ezért MÜ-i bírósághoz fordultam, mely során az igazságügyi szakértő alátámasztotta az én véleményemet, és sem egészségileg, sem foglalkozásilag nem tart

rehabilitálhatónak. A bírósági döntés még nincs meg, és ismerjük több esetből, hogy a NRSZH az IG. Ügyi szakértő véleményét nem fogadja el. Ez abszurd, és leginkább csak az időhúzást szolgálja.

Sérelmes számomra, hogy egy orvosilag nem rehabilitálható állapotot, melyet igazolhatóan állandó gyógykezelésekkel tudok csak fenntartani, rehabilitálhatónak minősíttek.

A hangvétel, amit az I. fokon megütött az orvosnő: "Hát miért hitte el, amit akkor anno, az idegsebész mondott? Egy tanár felmérhette volna, hogy mi a helyzet, azzal az idegpálya-átmetszéssel”!

 

A már másfél éve tartó pszichikai terror többször eredményeztek állapotromlást, melyet a jelenlegi orvoslás csak nehezen, és hosszadalmasan, vagy sehogy sem tud kezelni, ennek minden anyagi és eszmei kárát az új törvénykezés rám, és családomra hárította.

 

 

10. beteg esete:

Leírom a történetem, mert igazságtalannak tarom, amit műveltek velem.

57 évet betöltöttem, és kidobtak még a rendszerből is. Hat évesen mumpszos lettem, és ráment a jobb fülemre. Ez egy szövődmény, ami gyógyíthatatlan, nem műthető, és hallókészülékkel sem oldható meg.

2004-ig senki nem foglalkozott velem, hogy nem hallok a jobb fülemre egyáltalán. Tehát egy oldali hallásom van, de a bal fülemre is csökkent a hallásom.

Sehova nem tudok elhelyezkedni, dolgozni lassan 10 éve, mert az üzemorvosok nem engednek dolgozni, mivel nem hallok rendesen, és a másik fülem is károsodna.

Ez egy ördögi kör. Elmentem, hogy kapjak valami segítséget a nyugdíjfolyósító intézettől, és elküldtek felülvizsgálatra, magán úton, ez 2004-ben történt. Azóta megváltozott munkaképességű voltam, de járadékra és pénzbeli juttatásra nem voltam soha jogosult. Kaptam egy olyan határozatot, hogy VÉGLEGES, és csak állapot romlás esetén jelentkezzek. Találtam egy rehabos munkahelyet, aminek megörültem, itt Esztergomban a Relabor kft, ahol felvettek és jelenleg is itt dolgozom, minimál bérért,  7 és fél órában. A keresetem 57 ezer Ft (nettó). 1972 óta dolgozom folyamatosan, és próbáltam elmenni a 40 éves nyugdíjjal, de nem sikerült, mert 1969 - ben végeztem az ipari iskolát nappali tagozaton, és nem számít bele a jogviszonyba, csak a szolgálati időbe. És volt 1,5 év munkanélküli segélyem. Tehát ez sem számít bele. 61 évesen érem el a 40 éves jogviszonyt, de addig már kb. 45 éves szolgálati időm lesz. Végig dolgozom az életem, több mint felét, de nem vagyok még nyugdíjas, mert nem értem még el a nyugdíjkorhatárt. Április 11-én voltam MŰCSŐN, és május 11 -én megkaptam a határozatot, hogy egészséges vagyok és még a rehabilitációs kártyára sem vagyok jogosult. Most nem tudom mi lesz velem, mert itt nem maradhatok ennél a cégnél, mivel egészséges lettem, ilyen gyorsan. Nekem nem a pénz kell, csak egy rehabilitációs kártya, hogy itt a cégnél tudjanak alkalmazni. Én dolgozom, igaz már öregesen, de tudom, hogy pénz nélkül nem lehet megélni, és várom, hogy nyugdíjba mehessek. Elfáradtam már, a fiataloknak adnám át a helyem, hisz rengeteg fiatal nem dolgozik, mert nincsenek munkahelyek. El vagyok keseredve, és tanácstalan, tehetetlen vagyok. A MULTIS cégek nem alkalmaznak, a hallásom miatt, itt júniustól nem tudom, hogy mi lesz? Elküldenek vajon? Nem maradhatok, mert semmi támogatás nem jár rám, mivel még a rendszerből is kidobtak. Miért nem mehetek már nyugdíjba? 3 gyereket felneveltem, becsülettel, és egy évet onnan is elvettek, mert csak 8 évet igazolnak a nyugdíjba.

Elnézést a hosszú levélért, de mit csináljak? Hova menjek dolgozni? Nincs más jövedelmem, a fiam még tanul. Hitelünk van, havi 100 ezer Ft csak arra megy el. A párom sem keres sokat. Ellehetetlenítik a családokat teljesen, ha beteg van közöttük!

Köszönöm, hogy leírhattam Önöknek, mert sokan vagyunk így, valamit tenni kell! A lakást is kihúzzák az emberek feje felől. A betegek hajléktalanok lesznek a törvények miatt?

11. beteg esete:

Az én kálváriám 2001. november 18. délután kezdődött: Öten ültünk egy autóban: apa, anya, három kislány. Szörnyű balesetet szenvedtünk.

A legidősebb lányomat (akkor volt 12 és fél éves) és engem, ki kellett vágni az autóból, mert az ütközéstől a motor betorlódott az utastérbe, és minket csapdába ejtett. Férjem meghalt.

Minket, mikor kivágtak az autóból, a János kórházba vittek. A gyerekeinket a Gyerekosztályra, engem pedig az akkor ügyeletes Ortopéd-Traumatológiai Osztályra.

A kicsik „kis” sérülésekkel kerültek ki, a nagylányomat most is kezelik, és időnként műtétekre szorul. Ezek már „csak” korrekciós műtétek.

Én egy hétig kómában voltam. Ez alatt még kétszer meghaltam, de mindig visszahoztak. Pontos adatokat nem is tudok, csak azt, amit aztán később - mikor visszatért a memóriám - elmondtak s már képes voltam felfogni, sőt meg is jegyezni.

2001. 12. 01. Központi Intenzív és Anaesthesiológia Osztályról az Orthopaed-traumatológiai Osztályra. Kómából ugyan visszatértem, ám közben felvételekkel is igazolt agylágyulás miatt majd még további 3 hónapon át nem volt memóriám, de már intenzív ellátásra nem szorultam.

Életszerűen ez annyit jelent, hogy a nevemre sem emlékeztem. Arra sem, hogy hány éves vagyok, s azt sem tudtam, hogy miért vagyok én ott, de a családomra emlékeztem. Tudtam, hogy van három gyönyörű, okos, erős lányom, akikre emlékeztem is, külön-külön, a nevükre, korukra, s tudtam, ezt a legjobban és mindennél pontosabban, hogy van nekem a férjem, a lányaink édesapja, s a családunk így teljes. Tehát Őt én kerestem mindenkin, aki meglátogatott.

A memóriám, körülbelül 3 percig tartott, majd ez idő elteltével újra kérdeztem, kivel is beszélek, hol is vagyok? Mindenkitől kérdeztem, hogy hol van a férjem?  Az orvosok, kiknek az életem köszönhetem, megtiltották a családomnak, hogy elmondják, a férjem meghalt.

A férjem szüleitől tudtam meg 3 hónap múltán, hogy a férjem meghalt. Újabb sokk. Nekem ott a helyem, ott, férjem mellett. Hiszen szeretjük egymást. Minden pillanatban sírtam, de tudtam, a gyerekek miatt nem adhatom fel.

Se enni, se inni nem tudtam egyedül. A vesém, a májam is megsérült. Sok vért kaptam.

A bal térdemben minden szalag elszakadt, bal csípőcsontom három helyen törött, a jobb oldalon a bokám törött, lábszárcsontomból 25 cm kiszakadt, a lágy rész 40 %-ával együtt.  A szárkapocscsont több darabra törött, térdemben minden szalag elszakadt, csípőm sok-sok darabra törött és magába ékelve a combnyakat, feljebb csúszott bő 4 cm-rel, így a jobb lábam „rövidebb”, és még sorozat bordatörések is tarkították a palettát. Az oxigénhiány következtében fellépő agylágyulás miatt, már a kóma idején azt „jósolták”, hogy nem térek vissza kómából, de visszatértem. A sok-sok műtéten át megmentett jobb lábamon végre, a sokadik próbálkozásra megtapadt a másik combomról levett bőr, mellyel fedték a hatalmas hiányt. A 25 cm-es csonthiányt velőűrszeggel pótolták.

2002. 04. 02. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Baleseti Mozgássérültek Rehabilitációs Osztálya.

Mikor ide átszállítottak, a mentősök lepedővel emeltek át a tolóágyra, mert ugyan a tornáztatásom megkezdődött már ott, a János Kórházban, ám önállóan még mindig csak a kezeimet tudtam felemelni, s már a poharat, kanalat elbírtam, de ennél többre, még nem voltam képes. A lábamból már a fixateur-t eltávolították, sőt, a térdem is szabaddá tették amennyire lehetett, hogy a rehabilitáción a hajlítást sikeresen lehessen majd gyakorolni.

Még katéterem volt, mert ugyan a hólyagtornát megkezdtük, de nem sikerült a végére érni. Tehát akkor 4 és fél hónapja katéterrel –annak minden „áldásával” és nyűgével, tehát eldugul, kisebb fertőzések, hólyaghurut és a többi, de a csípőm mindkét oldalának s mindkét lábam töréseinek „köszönhetően” ágytálról szó sem lehetett, s ezt tovább nem is részletezném- éltem. Ekkor már látszott, hogy túlélem. Megtanultam a maradék testemmel élni.

 

A 4 hónapnyi fixateur-rel való rögzítés során, míg a lábam felfüggesztve „lógott” az ágyam feletti merevítéshez rögzítve, a lábfejem leesett, a lólábállásban rögzült. Így a járást, nemcsak az egyik oldalon három helyen törött, másikon oldalon „darabjaira robbant” csípőm, instabil és szalag szakadt, s egyik oldalon többször műtött térdeim, de „útban lévő” lógó lábfejem is akadályozták. Gurulómankóval, majd később járókerettel jártam. Hét hónap után hazamehettem. A házunkat teljesen akadálymentesíteni kellett. Kapaszkodók, zuhanyzóban lehajtható zuhanyszék, WC magasító, ágyam megmagasítása, lépcsők rámpára cserélése

Majd a nyár végén újra az OORI.

 

2002. 08. 26.- 2002. 10. 07. Ismét intenzív torna, ergoterápia és folyamatos pszichoterápia. A Máltai Szeretetszolgálattól kaptam kölcsönbe egy kerekesszéket, melynek nagy hasznát vettem, hiszen járni ugyan tudtam, de nagyon korlátozott távon (persze nem hajló csípővel, muszáj volt úgy alakítani, hogy szinte feküdtem, de ez megoldódott, s a nem hajló térdemnek is kellett egy emelő, melyen a lábam nyújtott helyzetben lehetett).

2003. 02. 12. János Kórház Orthopaed-traumatológiai Osztály: a jobb csípőcsontom, egy hosszú és bonyolult operáció alatt TEP beültetéssel adták vissza a járásképességemet. Az első napok a még sokkal nagyobb fájdalom jegyében teltek, mint amit addig tapasztaltam. De ez elmúlt. Az első napokban elmondták, hogy mire kell vigyázni, mit tehetek és mit nem majd a protézissel, felállítottak, tennem kellett néhány lépést naponta.

2003. 03. 03. újra az OORI-ban: Próbáltam mankóval járni, de lábfejem miatt ez nem sikerült. Annyira bizonytalan voltam, hogy továbbra is csak járókerettel tudtam, de innen már, a csípőmben fájdalmak nélkül. S ez hatalmas minőségi változás volt.

2003. 11. 02. János Kórház Orthopaed-traumatológiai Osztály: Lábfejemet fixálták, hogy a járásban ne akadályozzon. 2003. 11. 09.: mehettem haza.

Innentől stabilan jártam két mankóval. Eddig a műtétig a kijárt hozzám, hetente többször egy gyógytornász, s Ő segített a javulásban.

Körülbelül egy évvel később már egy könyökmankóval képes voltam járni.

2005. 11. 18.: Eddig II. csoportos 100%-os rokkant voltam, ekkor kellett a Vajda Péter utcába mennem, felülvizsgálatra. Én vittem zárójelentéseim, beadtam, majd mikor szólítottak, magam is bementem a vizsgálóba. Levetkőztem. Az orvos átpörgette az iratokat. Kérdezte, hogy vagyok? Részleteztem, hogy vannak fájdalmaim, mert addigra a bal csípőm, melyet sokkal jobban terhelek, néha erősen fáj, a jobb lábam gyakorta fekélyes az átültetett bőrfelületen, s szinte mindig extrémen dagadt, mindkét térdem fáj. Gyalogolni nagyon keveset tudok, egy helyben állni gyakorlatilag egyáltalán nem, huzamosabb ideig ülni nem, lehajolni nem, s a merev bokám igen behatárolja még amúgy is szűk lehetőségeim.

De gyakorlatilag meg sem hallgatott, felállított és azt mondta, álljak a vizsgálóágy mellé, Ő mögém állt, a csípőmre tette a kezét és azt mondta:

- Hajoljon előre és fogja meg a bokáját!

Válaszoltam erre, bár elég megalázó volt maga a helyzet is, hiszen levetkőzve, bugyiban és melltartóban álltam egy férfival a hátam mögött, kinek kezei a csípőmön voltak:

- Csípőprotézisem van, ha hátra tehetem a jobb lábam és megkapaszkodhatok az ágyban, akkor le tudok hajolni.

- Ne hisztizzen, csinálja!- mondta, s a kezeit továbbra sem vette el.

- Nem tehetem, doktor úr, nekem ezt tanították, nem hajolhatok le ennyire, mellesleg nem is tudok, de nem kockáztathatom meg, hogy kiakadjon a protézisem. Megengedi?

- Ne sajnáltassa magát! Csinálja!

- Nem tehetem. És nem tudom megtenni. Valami mást tehetek?

- Mit képzel? Túl fiatal maga rokkantnak! Nem akar lehajolni és megfogni a bokáját?

- Nem tudok.

- Menjen innen!

Mikor megérkezett a határozat láttam, hogy III. csoportos, 67%-os rokkant lettem.

Ennek folyományaként elvesztettem a közgyógyellátási igazolványt, a Fogyatékossági Támogatást és néhány ezer forinttal kevesebb lett a nyugdíjam.

 

2008-ra már nem volt elég a heti három gyógytorna, keresni kellett valami intenzív kezelést is, mert látszott, romlik a helyzet. Ezt az OORI Nappali Kórházában találtam meg, oda évente egyszer megyek.

 

2010. januárjában a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Plasztikai Sebészeti Osztályán plasztikai helyreállító műtétet végeztek a jobb lábamon, az alaki és az erek állapotának helyreállítása végett. Ezért ott végeztek egy érfestést a jobb lábamon, s kiderült, nem bontható meg a bőrfelület, mert hiányzik több, lényeges ér, artéria a lábamból. Tehát ezt legalább tudjuk, azóta szedem a Pentoxyl és Aspirin protect gyógyszereket, a már addig is szedett Nootropil és az időszakos Condrosulf mellett. Tehát, ez is egy eredmény, ugyan szebb, láb-alakú nem lett a lábam, de legalább kiderült, hogy ezek a gyógyszerek nélkül az élettartama jócskán rövidre szabott lett volna.

 

2010. 05. 25. – 2010. 06. 04. OORI Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály: A jobb lábam folyamatos, és már plusz fájdalmat jelentő dagadása, és az egymást érő fekélyek láttán kerültem be az osztályra, ahol lymphoedema drenázst, illetve gépi kezelést kaptam mindkét lábamra. Melyek hatására normalizálódni látszott a helyzet. Azóta fehérjeszegény diétán kell lennem.

 

2010. 11. 22. Elsőfokú orvosi felülvizsgálat, eredménye: III. csoportos 50 % os, végleges státusz, felülvizsgálatot nem igényel.

Ezt megfellebbeztem, mert az indoklásban tételes valótlanságok is szerepeltek. Például, hogy „fájdalom nincs”, „guggolást jól teljesíti”, „lábujjhegyre állást mindkét oldalon azonosan elvégzi” és a többi.

 

2010.12.13-2010.12.20. Szent László Kórház-Rendelőintézet: Lymphoedema Rehabilitációs Osztály: Ismét súlyos állapotba került jobb lábam kezelését kaptam. Pillanatnyilag itt is javult a helyzet.

 

2011.01.13., másodfok: Az orvos első kérdése az volt, miért nem elég magának az 50 %?

Előbb válaszolni sem tudtam, majd kisvártatva válaszoltam. Nem az 50 % az igazi bajom, nem a számszerűség miatt fellebbeztem. Az indoklás részben tételesen olyanok vannak, amik egyrészt fel sem merültek a vizsgálat során, másrészt, nem vagyok képes azokra.

Ezután megvizsgált. Konstatálta, hogy nem, nem tudok guggolni, nem, nem megy a lábujjhegyre állás, hiszen merev az egyik bokám, fájdalmaim vannak, igen, és a többi.

Majd idővel megkaptam a végzést, melyben ugyan a szövegben már tételes, tévedés nem szerepel, de maradtam III. csoportos 50%-os.

Ezt már nem fellebbeztem meg. Igaztalannak érzem nagyon, de éreztem az orvosban a félelmet, már az első fokon is, most pedig még erősebben. S nem tudtam akkor még, hogy miben is számít nekem ez igazán.

 

Közben beadtam a FOT-ra az igénylést, amit 2002. és 2005. között kaptam, majd elvették. Ám ekkor, újra megigényeltem, mert már ismét két mankóval jártam és a lymphoedema is súlyosbított az állapotomon, gyógyszerem időközben elérte a havi 8-12.000 forintos nagyságrendet, és az utazást – az egyre gyakoribb orvosi vizitek, vizsgálatok, kórházi kezelések miatt - egyre nehezebben tudtam/tudom finanszírozni.

A benyújtott iratok alapján ezt elutasították. Ezt a döntést szintén megfellebbeztem, s behívtak

 

2011. 04. 29. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal: Most először, a rokkantságommal kapcsolatos bizottsági vizsgálatok történetében, valóban bizottság, végezte a vizitet. Az eddigi összes alkalommal ellentétben nem egy, hanem két orvos és az adminisztrátor ült a helyiségben, ahová be kellett mennem.

Alaposan kikérdeztek, megvizsgált az egyik doktornő, végigkérdezett mindent, például arra is rákérdezett –amit én hajlamos vagyok kifelejteni a mondókámból-, hogy jól látja-e, hogy ortopédcipőt hordok. Nos, igen, csak abban tudok járni, és néha a zoknit is csak zokni húzó segítségével tudom felvenni, és még sorolhatnám…

Megkaptam a határozatot, mely szerint „súlyosan fogyatékosnak minősül” a besorolásom, mert „súlyos mozgásszervi fogyatékos” vagyok, aki „önálló életvitelre nem képes”.

A III. csoportos rokkant státuszom ellentmond a FOT-ot megállapító határozat állásfoglalásának, ám e kettő összhangba hozását már csak Munkaügyi Bíróságon lehet érvényesíteni.

 

2011. 07. 18. János Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztály: Három lábujjamat műtötték, a középső ujjperceket merevítették eközben, mert a lábszáram lágy rész hiány folytán kialakult idegsérülések révén azok elvesztették a nyújtás képességét, s egyre inkább bekarmoltak a talpam alá, így tovább nehezítve a járást. Bő két hétig voltak fémek bennük, melyeket aztán a varratokkal együtt eltávolították. Azóta ismét tudok cipőt hordani, s ismét járok gyógytornára és fizikoterápiára.

 

2012.05.02.-2010.05.18. OORI Nappali Kórház. A fájdalmaim miatt romlottak eredményeim.

 

2012. 05.29. János Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztály, kontroll. A bal csípőm fájdalmai annyira fokozódtak, hogy már fél éve ismét két mankóval járok. Ezt igazolta is a röntgen eredmény. Az ízületi artrózis fokozódott, s emellett még a fej, nyak határon amteromedialisan ciszta is található a combcsontban. Ezért a bal csípőmet is protetizálni kell, felkerültem a protézis várólistára. Októberben kell kontrollra mennem.

 

Tehát nagy vonalakban, és tényleg csak nagy vonalakban, ez az én utam, illetve ez egy család története, hiszen minden családtagomra kihat az, amin én keresztülmegyek.

 

 

 

VÉGSZÓ:

 

Ezek a leírt esetek bizonyítják a betegek sorscsapásait. A betegségek, a testi–lelki bajok, önmagukban is nagy terheket rónak anyagilag és emberileg is a betegekre. Nem szabadna őket a rossz tartalommal megtöltött rendeletekkel és pszichikai hadviseléssel, még lehetetlenebb élethelyzetek felé sodorni.

 

 

 

Magyarország, 2012. 06. 11.

 

 

 

Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport