Budapest, 2012. május 30. szerda

 

A nyugdíjak csökkentésével korábban sem foglalkozott és most sem foglalkozik a kormány - tartalmazza az a válasz, amelyet a nemzetgazdasági minisztérium ügyfélszolgálati irodája adott kedden a Magyar Szociális Fórum Orbán Viktor miniszterelnöknek május 14-én feltett kérdésére, hogy megfelel-e a valóságnak az a tervezet, amely szerint a kormány változtatni készül a nyugdíjrendszeren, és 20 százalékkal csökkenteni akarja a nyugdíjakat.

Az NGM ügyfélszolgálati irodájának válasza szerint „Az Országgyűlés tavaly fogadta el Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt, amely értelmében ’a nyugdíjak reálértékét biztosítani kell (41. §)’. A jövő évi nyugdíjszámokat ezen elv alapján kalkulálta a Kormány a Széll Kálmán Tervben és nyújtja majd be a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatot.”

A Magyar Szociális Fórum azért fordult ezzel a kérdéssel a kormányfőhöz, mert olyan értesülések birtokába jutott, amelyek szerint januártól mindenkinek 20 százalékkal csökkentenék a nyugdíját, és alap-, illetve munkanyugdíjat állapítanának meg. Az MSZF konkrét részleteket is ismertetett egy ilyen tervről.

Lásd: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=267:nyugdijcsoekkentest-tervez-e-a-kormany-mszf-kerdes-a-miniszterelnoekhoez&catid=2:magyar