Budapest, 2012. január 6. Péntek

Az új év első napjaiban látványosan megnőtt azoknak a kétségbeesett emberektől származó üzeneteknek a száma, akik segítségért fordulnak a Magyar Szociális Fórumhoz megélhetési gondjaik enyhítéséért – jelezte Simó Endre, a társadalmi mozgalom szervezője. Az üzenetek egy része olyanoktól származik, akiket kirekesztettek a végtörlesztés lehetőségéből, másoknak eleve meg sem adatott, hogy élhessenek vele, egy további kategória pedig fizikai fennmaradásának biztosításáért kér segítséget az MSZF-től. Alább csokorba gyűjtöttünk néhány jellemző megkeresést:
-    2006 év végén vettem igénybe a jelzáloghitelt, ami 26.000 Ft-tal kezdődött és most 60.000 Forintnál tartunk. Nyugdíjas vagyok, már nem bírom a terheket. A nyugdíjamból már nem marad annyi, hogy a rezsit és a megélhetést biztosítani tudjam. Nagyon kérem, segítsenek, mert már néha az őrület határán vagyok.
-    2008-ban és 2009-ben két banktól vettünk fel CHF és Euro jelzáloghitelt, összesen 19 millió Ft-ot. Ez az összeg ma már a duplája! A törlesztő részletek szintén! A férjem közalkalmazott, a fizetése annyi, hogy az egyik hitelt tudjuk belőle fizetni. Én a kereskedelemben dolgozom, sajnos nem stabil az állásom. Egy kiskorú alsó osztályos kislányunk van két nagykorú gyermekünk.
-    Én egy 3 gyereket nevelő anyuka vagyok, aki Frank hitellel rendelkezik. 6 éve vettem fel 6 millió Ft kölcsönt, amit mindig tisztességesen fizettem. Akkor is, amikor 1 éve elvesztettem az állásomat. Most már nem megy tovább! Megkerestem a bankot, akik végtörlesztést kínáltak. De hogy? Miből?  Munka nélkül? Mondták, költözzek kisebb lakásba! De hiszen öten élünk 46 négyzetméteren! Vért izzadva próbáltam fizetni a 25 ezer (előtörlesztéssel kezdtem) Ft-ról induló, immár 50 ezer Ft-ot elérő hitelem, de nem tudom tovább. Kérem, segítsen valaki!
-    Özvegy 55 éves, a 21 éves tanuló fiát egyedül nevelő férfi vagyok, csőszerelőként dolgoztam, de egyelőre teljesen bizonytalan az elhelyezkedés. Fix bevételem árvasági ellátás + családi pótlék, a kettő összesen 40.000-ft / hó! A vízdíjamat sem tudtam befizetni, 20.000 Ft a hátralékom. PB gázos hősugárzóm van, amihez nem tudok gázt venni. Egy vaskályha sokat segítene, sok a ház körüli fahulladék, amit el tudnék fűteni. Van egy kiszáradt fenyőfám az udvarban, ez is jó fűtőanyag lenne.
-    Nem nézik, mennyi a jövedelmem, és ebből mennyit vesznek el, hanem csak követelnek és követelnek. A maradékból fizetnem kell a gyerekek iskolai, óvodai étkezését és a rezsit. Élelemre alig marad valami. Ha nem préselnének agyon, teljesíteni tudnám a kötelezettségeinket, de így nem. Ez egy óriási csapda, amiből nem tudunk kiszabadulni, és attól félek, hogy az utcára kerülünk hamarosan. Kérem, segítsenek! Nincs más esélyünk.
-    Kétgyermekes családapa vagyok, 2007 ősszén felvettünk 6 millió Ft svájci frank alapú jelzáloghitelt lakásvásárlás céljából, amit a szülői házra terheltünk. 2011-ben elkezdtünk döcögni a fizetéssel, júniusban felbontották a szerződést. Akkor 9 és fél millió volt a tartozásunk. Novemberben jött egy felszólítás hogy december 20-ig adjuk át a házat, vagy fizessünk 13 millió 300 ezer Forintot.
-    Adósságcsapdába kerültünk s nem tudtuk fizetni a részleteket az Önkormányzat pedig nem volt hajlandó megegyezésre s átadták végrehajtásra. Esélyünk sincs kimászni ebből a helyzetből. Segítségüket kérem!
-    Én támogatom azt a felvetést, hogy bírósági úton érjük el az eredeti helyzet visszaállítását. Én körültekintően vettem fel a hitelt 2007-ben, és ha olyan feltételekkel kellene fizetnem nem is lenne semmi gond, de ez a mostani állapot tűrhetetlen.
-    Azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy segítsenek nekem a bankkal szemben mivel a Svájci frank alapú törlesztő részeteket majd kétszeresére növelte, amit már képtelenek voltunk fizetni férjemmel, aki sajnos múlt év júliusában elhunyt! Megkerestük a bankot, de szóba se állt velünk, közben a szerződést felmondta, és még késedelmi kamatot is felszámolt a tartozásunkra! Most a bank el akarja venni tőlem a házamat. Kérem, segítsenek, mert kiszolgáltatottnak érzem magam és nem szeretném, ha a házamat elvennék tőlem!

A Magyar Szociális Fórum úgy látja, hogy az emberek egyre több olyan alapvető megélhetési problémával keresik fel, amelynek a megoldása egyértelműen állami feladat, és a kormány politikáján, valamint a törvényhozáson múlik. Az MSZF nem egyszerűen a politika felelősségére apellál, hanem összefogásra és erélyes fellépésre is buzdítja a megélhetésükért küszködőket azzal a politikával szemben, amely a válság legsúlyosabb terheit a munkanélküliekre, a nyugdíjasokra, a legkiszolgáltatottabb rétegekre hárítja, ahelyett, hogy az ő vállukról venné le a legnagyobb terheket.
Újévi üzenetében a Fórum szervezője azt írta a Hitelkárosultaknak, hogy ügyükben az átfogó megoldás azért nem születhetett meg, mert a politika újból és újból kiegyezik a bankokkal, ahelyett, hogy rákényszerítené őket a hitelt felvevőknek okozott kár megtérítésére, és az összeg jóváírására a tőketartozásukon. „Szerintünk az államnak kötelessége volna közérdekű keresetet indítani megkárosított állampolgárainak védelmében. Hogy elodázhatták az átfogó megoldást, véleményem szerint annak is tulajdonítható, hogy nem volt eléggé meggyőző a Hitelkárosultak összefogása, és közös fellépése önmagukért”. Ezen a helyzeten változtatni kell, mert határozott társadalmi fellépéssel kikényszeríthető a Hitelkárosultak érdekében álló átfogó megoldás – írta Simó Endre.+++