Budapest, 2011. szeptember 20. kedd

A rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésről szóló új törvény nem alkalmas arra, hogy orvosolja a Hitelkárosultak többségének gondját, mert a családok többsége – anyagi forrás híján – nem tud élni a lehetőséggel. A kormánynak jogszabályt kell alkotnia a szerződések semmissé nyilvánításáról és az eredeti állapot helyreállításáról a hitelezők által felhalmozott extraprofit terhére, hogy azokon is segítsen, akik önerőből nem tudnak segíteni magukon – áll abban a keddi közleményben, amelyet a Hitelkárosultak Vasas Szakszervezetben megtartott hétfő esti gyűléséről adott ki a Magyar Szociális Fórum.

A gyűlés résztvevői leszögezték: nem tartanak igényt arra, hogy más adófizetők terhére finanszírozzák a bankok által nekik okozott károkat, hanem azt akarják, hogy kötelezzék a bankokat a korrekt elszámolásra, és a törlesztő részletek egyoldalú, jogalap nélküli emeléséből keletkezett túlfizetéseket számítsák be a tőkébe, csökkentve tartozásukat. Követelték a kilakoltatási és az árverezési moratórium azonnali újbóli bevezetését is, különös tekintettel a közelgő télre.

Úgy döntöttek, hogy követeléseik teljesítéséért összefognak a szakszervezetekkel, hiszen az ő soraikban is sok a hitelkárosult, és a megélhetéséért küzdő ember. Szolidaritásukról biztosították a rendvédelmi, a tűzoltó, a büntetés végrehajtó és a fegyveres erőknél dolgozók szeptember 29-re meghirdetett megmozdulását, és tiltakozásukat fejezték ki a hatósági tiltás miatt. Felhívták a figyelmet arra, hogy adminisztratív intézkedésekkel, a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozásával nem lehet társadalmi problémákat megoldani, hanem csak elmérgesíteni lehet a helyzetet. A Hitelkárosultak jogosnak tartják a rendvédelmi dolgozók harcát, és részt fognak venni tiltakozó megmozdulásukon – határozták el.

Rövidesen petícióval fordulnak az Európai Unióhoz a Magyarországon és más kelet-európai országokban folytatott devizahitelezés ügyében.+++