Életemben még nem fordult elő, hogy az állam letiltsa a hírszolgáltatást az irányítása alatt álló hírközlő eszközökben. Most ezt is meg kellett élnem. Hiába nézem az M1-et, hiába hallgatom nemzeti rádióinkat, nem hallhatok híreket, mint ahogyan más sem hallhat. Még az időjárás jelentés is megszűnt. Bármi történhet az országban, az országgal, a nagyvilágban, legyen az akár katasztrófa helyzet is, csendbe burkolózik az állami média, mintha irányítóiknak hasonló joguk volna hozzá, mint egy boltosnak, aki leltár miatt zárva tart.

A kormány megtiltotta azoknak a tájékoztatását, akik április 12-én rá szavaztak, és hatalomra juttatták. Velük együtt mindenkit sötétben tart, ki tudja meddig. Ugye, emlékszik még, kedves Olvasó, mit mondott a kampányban a Tisza Párt elnöke? Hogy helyreállítják a demokráciát az orbáni diktatúra után. Ez volna a demokrácia helyreállításának útja-módja? Hol itt a közérdek tisztelete?

Azzal védekezik a kormány által kinevezett új főhatóság, hogy meneszteni kellett az „orbáni rendszer” újságíró lakájait, mert szakmailag hiteltelenné váltak. És ebben bizony sok az igazság! No, de mi köze ennek a hírekhez, melyekről akkor is tájékoztatni kell a népet, ha sem az újságíró, sem a bemondó nem az én emberem! Ki gondolhatja komolyan, hogy tényhíreket ne lehetne bemondani? Ki gondolhatja komolyan, hogy a korrekt tájékoztatás helyreállítása egyet jelentene a tájékozódáshoz való jogfosztással? Még ha csak átmenetileg is!

Külföldi tudósítóként számtalan kormányváltást éltem meg, különösen Olaszországban. De ettől még senki sem szüneteltette a hírszolgáltatást. Mindenki tudta, hogy az újak kinevezik majd a maguk pereputtyát, de addig vitték tovább a régiek, az új főnök utasításainak megfelelően. Itália híres arról, hogyan teremtettek egyfajta személyi egyensúlyt az állami hírközlő szervek szerkesztőségeiben. Hiszen mindenki tudta, ki hová tartozik. Ám azt is tudták, hogy a korrekt tájékoztatás megköveteli minden újságírótól, hogy olyan munkát végezzen, amelynek alapján nem állapítható meg, hogy szíve melyik párthoz húz.

A dolog nem könnyű, de az adminisztratív módszerek, mint amilyen az elsötétítés, a kikapcsolás aligha segíti elő a különböző pártállású, sokféle világnézetű újságírók szakmai megbecsülését. Viszont megfosztja  a társadalmat a mindennapi valóság megismerésétől!

Ma én rúglak ki téged, holnap te rúgsz ki engem? Hogy van ez? Vajon nem ugyanaz a magyar állam nevelte ki az újságírót, és költötte pénzét szakmai felkészítésére? Egy kormány csak akkor érzi jól magát, ha azt mondják a hírekben, amit ő akar hallani? Isten veled szakmai  sajtótisztesség?

Félreértés ne essék, nincs független sajtó, sem független újságírás! Kitől, mitől volna független? Munkáltatójától, legyen az magán vagy állami? A társadalmi rendszertől, s az uralkodó politikától, melyben él?

Az Orbán-kormány tájékoztatási politikája teljes mértékben lejáratta magát! Ehhez nem fér kétség! A hírt kiszorította a pártpropaganda, és a személyi kultusz. Sötétben tartották a népet, és a nép azt mondta, ebből elég! De mi a garancia arra, hogy az új kormány tájékoztatási politikája nem jut majd hasonló sorsra, ha az állami médiát ugyanúgy maga alá gyűri, mint Orbánék tették?

Véleményem szerint a megoldás egyszerre szakmai és emberi. Ha nem is bővelkedik bennük, az újságíró társadalomban vannak szakmailag jól felkészült kollégák. De tapasztalatom szerint az sem mindegy, hogy milyen emberileg az újságíró! Mert ha meghunyászkodó, a főnökség elvárásainak mindenáron megfelelni akaró karrierista, akkor nem a közérdeket szolgálja, mint ahogyan a közmédiában elvárható, hanem egyesek érdekeit. Ha viszont a tények iránti nélkülözhetetlen tiszteletből kiindulva szolgálja a közt, ha kiálló típus, aki kész szembesülni is feletteseivel az igazságért, akkor újságíró egyéniség, aki komolyan veszi a hivatását, az emberek korrekt tájékoztatását, hiteles eligazítását.

Nagy kérdés, vajon a sajtó liberalizálása azt jelenti-e majd, hogy érvényre jut a korrekt tájékoztatás. Vagy a képernyőről akkor is sötétség árad majd, amikor majd az újak mondják el, mi újság.

Simó Endre, ny. újságíró, az MTI egykori lisszaboni, római és dél-amerikai tudósítója