Az egyik legrégebbi, legtradicionálisabb orvosi szakma a háziorvosoké. Valaha egyetlen orvos látott el egy kisebb várost, több falut. Éjjel-nappal hívható volt, az ágyából is kikelt, ha baj volt, és érte szalajtottak. A modern időkben azonban mindez már részben teljesíthetetlenné, részben okafogyottá vált.

Az egészségügyi rendszer differenciálódott, a nagyobb bajokhoz a mentők érkeznek, a háziorvosoktól így már nem elvárható, hogy évi 365 és negyed napot, napi 24 órában telefonon és személyesen is rendelkezésre álljanak. 

Ugyanakkor alapellátási ügyeletekre mindig is szükség volt, így az 1990-es években az adott területen dolgozó háziorvosok részben önállóan, részben az ügyeletért felelős önkormányzatok szervezésében csapatokba szerveződtek, és elosztották egymás közt a napokat, lehetővé téve a szabadságokat, betegség esetén a helyettesítést, de akár az idősebbek kiváltását is.

Ahogyan az ügyeleteknek működniük kellene

Ideális esetben ma is a fent leírt módon, az adott területhez tartozó háziorvosokból összeálló csapat látná el az ott élő lakosság alapellátási ügyeletét. Az orvosok a saját betegeiket ismernék is, a többiről (az EESZT kiteljesedéséig is) rendelkezésükre állna a szükséges dokumentáció, de adott esetben akár információkat is kérhetnek a beteghez tartozó kollégától, ismétlődő problémáknál vagy megvitatásra érdemes eseteknél felhívhatják egymás figyelmét a páciensre. 

Az alapellátási ügyelettel párhuzamosan működik a mentőszolgálat és a kórházak sürgősségi osztályai.

 

Egy ideális világ jól szervezett egészségügyében a megfelelő oktatásban és egészségnevelésben részesült lakosság aránylag pontosan tudja, milyen bajjal hova forduljon, és ha megteszi, ott elegendő számú, jól képzett szakember és az ellátáshoz megfelelő felszerelés áll rendelkezésre minden szinten. 

Ahogyan az alapellátási ügyeletek működtek

Mivel a háziorvosok és alapellátó gyermekorvosok részben megöregedtek (többen vannak ma 65 év felettiek, mint alattiak), részben elfogytak, így egyre több lett a betöltetlen praxis, ezzel párhuzamosan az ügyeletet adó csapataik is sok helyen mind foghíjasabbá váltak. Ennek következtében viszont az alapellátási ügyelet is olyan lett, mint a magyar egészségügy egésze: rettentően egyenetlen. A szerencsés területeket továbbra is saját, csapatba szerveződött háziorvosaik látták el minimális külső segítséggel. Máshol viszont ezen csapatok szétestek.

 

Ami az erőltetett átalakítás során történt

Az egészségügy mind feltűnőbbé váló rendszerszintű problémáit látva az immár a Belügyminisztérium alá tartozó egészségügyi vezetés több ponton átalakításokba kezdett. A Hajdú-Bihar vármegyében működő pilotprojekt „sikere” nyomán kezdték meg aztán az országos bevezetést, vármegyénként és havonta előrehaladva, utoljára a fővárost hagyva.

Hogy a kép mégse legyen ennyire rózsás, a pilotprojekt valójában nem felelt meg teljesen a most bevezetendő modellnek, mert a háziorvosok zöme nem vett benne részt, és más vármegyék mentőtisztjei is segítették az ellátást, ráadásul az átalakítás eredményeit ezúttal sem tették publikussá. 

 

A MOK 2023. február 4-i rendkívüli Országos Küldöttgyűlésén követeléseket fogalmazott meg, és nyomásgyakorlás megszervezésébe kezdett. Felszólították az alapellátókat az új ügyeleti rendszerrel érintett vármegyékben, hogy ne írják alá az ehhez szükséges szerződéseket. 

• A követelések első pontja a szakdolgozók béremelése volt, mivel a MOK az egészségügy teljesítménycsökkenésének legfőbb okát a szakdolgozók hiányában látta (és látja továbbra is).  
• A második pontban az alapellátók finanszírozáscsökkenése és bizonytalanná váló bevételi forrása ellen szólaltunk fel, a jelenleg tapasztalható inflációt is figyelembe véve.
• A harmadik pontban a kórházi dolgozókat megrémítő vezényelhetőség és az alapbér 20%-os csökkentési lehetősége elleni tiltakozás állt.

 

A nyomásgyakorlás az első két vármegyében várakozáson felül jól sikerült. 

Ez viszont igen kellemetlenül érintette az ügyeleti rendszert már mind eszközök, mind humán erőforrás tekintetében januárban „készre jelentő” OMSZ-főigazgatót és a projektet prioritásként kezelő államtitkárt. Így a kezdeti, az ügyeletben való részvételt opcionálisnak tartó, megengedő kommunikáció igen gyorsan megváltozott. Az alapellátókat változatos eszközökkel, erősen kétes jogtartalmú rendeletekkel, határozatokkal, valamint „közigazgatási aktus”-ként aposztrofált, mind súlyosabb fenyegetésekkel próbálták rávenni az aláírásra és az ügyeletben való részvételre (ötmillió forintig terjedő bírságot és munkájuk elvesztését is belengetve). Ezzel párhuzamosan pedig – az új ügyeleti rend bevezetésének halasztása és tárgyalóasztalhoz ülés helyett – egy koncepciós eljárás keretében 24 óra alatt áttoltak a parlamenten egy törvényt, mely a MOK meggyengítését célozva megszüntette a kötelező orvosi kamarai tagságot, és elvette a MOK-tól az etikai ügyek intézését. 

Azóta eltelt közel két hónap

A MOK alapvetően inkább megerősödve került ki a konfliktusból, aktív tagjainak nagyon jelentős része, közel harmincnégyezer gyógyító nyilatkozott arról, hogy a kamara tagja kíván maradni.  Jelenleg csend van, és óvatos nyitás a kapcsolatfelvétel, az újabb tárgyalások irányában.

Az új ügyeleti rendszer pedig – döcögve – elindult, immár két újabb vármegyében is. 

Ahogyan most (nem) működnek az ügyeletek

A kezdetekkor, amikor Győr-Moson-Sopron vármegyében az új ügyeleti rendszert az alá nem író háziorvosok hiányában is elindították, az alapellátási ügyeleti ellátás egy jelentős részét a győri vármegyei kórház vállalta át. Itt más szakvizsgára készülő rezidensekkel pótolták ki a személyzeti hiányt, emellett már ekkor az ország minden tájáról (Debrecenből, Békéscsabáról, Székesfehérvárról és Szegedről is) rendeltek mentőtiszteket az üres posztok feltöltésére, valamint jelentős többletterhelés hárult a sürgősségi osztályokra is.

Azóta részben aláírva, részben szerződés nélkül dolgozva a háziorvosok jelentős része már részt vesz az ügyeleti ellátásban. Ők vagy engedtek a noszogatásnak/fenyegetéseknek, vagy a feszültség csökkentését és a betegellátás rövid távú érdekeit szem előtt tartva döntöttek így. Sokan még így is kitartanak a nyomásgyakorlás mellett – mások a szerződés aláírásával párhuzamosan pertársaságokba tömörülve több vármegyében is megtámadták az őket kényszerítő, jó eséllyel jogtalan határozatokat. Ezen pertársaságokat a MOK helyi szervezetei segítik, részben szervezik, és jogászaik díját a MOK finanszírozza.

Mindemellett elsősorban a MOK által megbízott jogász és a MOK háziorvosi csoportjának vezetője és képviselői segítségével az eredeti, az OMSZ-szal kötendő szerződést is alaposan átdolgozták. Most már valóban megjeleníti mindkét szerződő fél érdekeit. A háttértárgyalások eredményeként ezt a szerződést az OMSZ is elfogadta, így aki mégis aláírna, most már kedvezőbb feltételekkel teheti. 

A hivatalos kommunikáció szerint az új ügyeleti rendszer a már érintett vármegyékben mindenütt zavartalanul működik, valójában azonban számos problémával néz szembe. 

Példaként álljon itt egy minapi történet, egy sok az éve alapellátási ügyeletben dolgozó kolléganő tollából: 

„A tegnapi napon ismét ügyeltem. Folyamatosan dolgoztunk, és mivel csak egy számítógép és egy vizsgálóhelyiség van, a kolléganőmmel megfeleztük az időt, és három órát én ambuláltam (8–11), három órát ő. Ez alatt 40 beteget láttunk el. Rengeteg gyerek volt, sok közülük lázasan órákat várt. 

Szóval a három óra hajtás után én lettem a kijárós, és negyed 1-kor hívást kaptunk egy eszméletlen beteghez. Engem küldtek ki, mert nem volt esetkocsi szabadon. Nem tudtam a betegről semmit, mert a diszpécser csak ennyit közölt, és azt, hogy az ápolós mentő van a helyszínen. 

Beülve a kocsiba ért a sokk, hogy az autó óriási sebességgel száguldva a kocsik között, mint egy videójátékban cikázva, a hangjelzés mellett rohantunk a helyszínre. A sofőr az utolsó kanyarban kisodródva az út melletti zöld területre felhajtva közelítette meg a helyszínt. Halálfélelmem volt. Az idősek otthonába érve egy septikus, kiszáradt beteget találtunk. Miután elláttam, felmerült a mentők részéről, hogy intubálom-e a pácienst, de mivel ebben nincs gyakorlatom, és a páciens a 100/60 Hgmm vérnyomást és a 97% saturációt tartotta O2 mellett, nem kezdtem semmi olyat, amivel még jobban kockáztattam volna az életét, és amihez nincs elég kompetenciám.

 Ezek után a nagy mentőbe beültem, és így vittük be az SBO-ra a pácienst, ahol ismét kellemetlenség fogadott, mert az SBO-n dolgozó aneszteziológus végzettségű kolléga felelősségre vont, hogy miért nem intubálva szállítom a pácienst, ha eszméletlen. Orvos vagyok, nekem kell tudni intubálni, és azt is felhozta, hogy miért nem a megyeszékhelyre vitettem az pácienst, hiszen neki kevés ágya van, és mit fog csinálni egy eszméletlen pácienssel, mivel nincs ITO.

 Én elmondtam, hogy a kompetenciámnak megfelelően láttam el a beteget, és az utasítás az volt, hogy csak AMI-val és sztrókkal lehet a magasabb szintű sürgősségi ellátó helyre küldeni pácienst. Az ő dolga stabilizálni a beteget, és majd eldönteni, hogy merre tovább vele.

Konklúzió: Az OMSZ arra használ minket, hogy az elégtelen mennyiségű ellátási egységük tényét elfedje. Nem kívántam soha egy villogó, száguldó autóban az életemet kockáztatni. Ha együtt akarnak velünk dolgozni az SBO és a mentők, akkor tudniuk kell biztosan, hogy mi mit tudunk ellátni, és mit nem, mi elvárható tőlünk, és mi nem.

 

Szerző: dr. Porpáczy Krisztina GyMSM, dr. Svéd Tamás titkár, MOK