Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

Budapest, 2022. február 9. szerda

     Kortünet az újságírói etikátlanság. Úton-útfélen felüti a fejét mind a „közszolgálati” médiában, mind az „ellenzéki” sajtóban. Interjúalanyukat egyes kollégák arra igyekeznek kihasználni, hogy elmondhassák saját véleményüket, legalább is a nyilatkozatra felkért szájába próbálják adni, hogy mit gondoljon, és mit mondjon. S ha kísérletük nem járna sikerrel, akkor még agresszívek is. Kormány és ellenzéke csak azzal bánik kesztyűs kézzel, aki a szekerét tolja. Nem könnyű a sorsa annak, aki a dolgozók, alkotók, az egész életüket tisztességesen ledolgozottak, és a megélhetésükért küszködők pártján áll.

     Mit mondjon az ember, ha arra kérik, mondja a fagyhalálra vonatkozó tényadatokat egy kamera szemébe, s kiderül, hogy a kérdezőt nem is az évről-évre ismétlődő életvesztés érdekli, hanem az, hogy honnan származnak az adatok, mik a forrásai. S bár az újságírónak tisztában kellene lennie, mi az a forrásvédelem, jogát legfeljebb magának tartja fenn, interjúalanyával viszont úgy bánik, mint holmi bűnözővel, akitől beismerő vallomást kell kicsikarni. Hisz’ nyilván nem fogja leleplezni forrásait a Magyar Szociális Fórum olyan körülmények között, amikor a kormányszervek megtagadják a tájékoztatást a fagyhalál alakulásáról, mely a rendszerváltás óta 8-9 ezer honfitársunk életbe került. Ha ezt tenné, nemcsak forrásait hozná bajba, hanem megfosztaná magát annak lehetőségétől is, hogy tükröt tartson a magyar társadalom elé. Az Országos Rendőrfőkapitányság és mások is, korábban naprakész adatokkal szolgáltak az MSZF-nek, hogy hol tartunk. Még a fagyhalál áldozatainak életkorát is megjelölték. Így értesülhettünk, és tájékoztathattunk arról, hogy az elhunytak között gyermekek is vannak! 2010 után megtiltották nekik, hogy adatot szolgáltassanak, és javasolták, hogy a továbbiakban a Központi Statisztikai Hivataltól szerezzük be, amit addig tőlük kaptunk. A KSH adatai mindenki rendelkezésére állnak, és kísértetiesen egybe vágnak az MSZF adataival. Az eltérés abból fakad, hogy míg az MSZF a téli időszakban bekövetkezett életvesztést térképezi fel, addig a KSH az egész évit. Ez azt jelenti, hogy a KSH általában több rendkívüli kihűléses esetről számol be, mint az MSZF.

     Aztán jön az RTL, nyomában pedig Batka Zoltán, és számon kéri, miért nem hivatalos forrásra támaszkodunk. Mintha volna mire! S azért támad minket, mert saját forrásból megkapjuk a szükséges adatokat, és közre is adjuk. „Simó annyit beismert, hogy nem hivatalos adatokat közölnek” – nyúlnának a spanyolviasz után, de megtorpannak, mert a KSH – ha utólag is – lényegében ugyanakkora elhalálozásról számol be, mint az MSZF. Akkor hát mi van? Mégis csak hiteles az MSZF? Még ha nincs is bejegyezve a bíróságon? A jogállás volna a hitelesség mércéje? Netán’ a kormány attól volna hiteles, hogy be van jegyezve, de nem tájékoztatja a társadalmat közérdekű dolgokról, mint amilyen a fagyhalál is? Az MSZF személyek és szervezetek együttműködési tere és fóruma közös társadalmi célokért. 2002-ben megfogalmazott Elvi Chartája pontosan bemutatja, kik és mik vagyunk, de hát miért is érdekelnék a tények azt az újságírót, akit főnökei azért uszítanak rá interjúalanyára, hogy megpróbálja lejáratni, kikészíteni, majd diadalittasan bemutatni a nézőknek és az olvasóknak, milyen galád figurák élnek is ebben az országban. Az újságíró cseléddé vált, a médiatulajdonos és a politika cselédjévé. Ha nem hajtja végre a parancsot, akkor repül. Ennyit a sajtószabadságról!

     „Ki ismeri a Békekört és a Magyar Szociális Fórumot” c. vádiratában (Megjelent az Új Népszabadság oldalon 2022. február 8-án. Lásd: https://ujnepszabadsag.com/2022/02/08/mi-a-bekekor-es-a-magyar-szocialis-forum/)  Batka Zoltán személyes sérelmére is hivatkozva igyekszik lejáratni a Magyar Szociális Fórumot, melyből a Magyar Békekör 2014-ben kinőtt. A „Kreml seggnyalóinak” minősíti az MSZF-et és a Békekört, mert ellenzi a szankciópolitikát, viszont szereti a kölcsönös tiszteletre és előnyökre, az országok egyenjogúságára épülő békés együttműködést. Kár, hogy áldozatomnak próbálja feltüntetni magát, hiszen sztorija enyhén szólva másként fest. Még pedig így: 2014. augusztus 8-án 10.30 órakor a következő hírt továbbítottuk a Népszabadság szerkesztőségének, melynek címe más szerkesztőségek címével együtt hírlistánkon szerepelt:

Orosz szankciók - MSZF a kormányhoz: Kellett ez nekünk?

Budapest, 2014. augusztus 8. péntek (MSZF)

         A magyarországi Békekör civil szervezetei és pártjai arra kérik a kormányt, válaszoljon arra a kérdésre, hogy mi szükség volt kitenni a magyar nemzetgazdaságot az orosz import tilalomnak, és kárt okozni vele a keleti nyitás politikájának. A Navracsics Tibor külügyminiszterhez „Kellett ez nekünk?” címmel péntek délelőtt eljuttatott levélben választ kérnek arra, hogyan kívánja semlegesíteni a kormány az orosz szankciók negatív hatásait. Azt javasolják, hogy hazánk vonja vissza hozzájárulását az oroszellenes szankciók meghozatalához, érje el a velünk szemben elrendelt orosz szankciók hatályon kívül helyezését, és biztosítson zöld utat a magyar termékek orosz piacon való értékesítése előtt, élve a kínálkozó lehetőséggel – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.

         Az MSZF július 17-én arra figyelmeztette a külügyi tárca vezetőjét, hogy a NATO-szankciók visszafelé sülhetnek el, és ahhoz hasonló pusztító gazdasági következményekkel járhatnak, mint amilyeneket a „Tovariscsi konyec”- politika idézett elő keleti piacaink leépülésével. Augusztus 4-i válaszlevelében a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága azt írta a Magyar Szociális Fórumnak, hogy az oroszellenes szankciók „elkerülhetetlenné” váltak, de „nem kel aggódni”, mert a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy semlegesítse hatásukat. „Szeretnénk, ha a kormány bizonyítaná, hogy valóban nincs mi miatt aggódni!” – áll a levélben, melynek szerzői szerint bekövetkezhet, amitől tartottak, s a mostani csak az eleje az orosz ellenszankciók sorának. „Félő, hogy a magyar gazdaságon pusztító viharként söpörhet át a nyugati szankciók és a keleti ellenszankciók ciklonja” – írják.

        A Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága azt állította levelében, hogy „a magyar diplomácia aktív szerepet játszik az ukrán válság békés politikai rendezésében, arra törekszik, hogy tűzszünet jöjjön létre és az ellenségeskedések azonnal megszűnjenek”. A Békekör szeretne választ kapni a külügyminisztertől arra, hogy ha a magyar diplomácia szándéka valóban békés, Magyarország miért szavazta meg az Oroszország ellen irányuló szankciókat, és miért biztosít hátországot a NATO-nak Ukrajna katonai támogatásához.

        A Békekör szerint a kormány szavai és tettei nem vágnak egybe, ennek levét pedig a magyar társadalom ihatja meg. Az MSZF ezért újra, a hazánkat sújtó szankciók miatt nyomatékosan felszólítja a kormányt, ne hagyja, hogy hazánk két tűz közé kerüljön, hanem folytasson egyértelmű békepolitikát, ne tegyen engedményeket azoknak a nyugati érdekcsoportoknak, amelyek ki akarják terjeszteni a NATO érdekszféráját Ukrajnára, minden áron konfrontációt akarnak előidézni térségünkben, figyelmen kívül hagyva Magyarország és a kelet-európai térség többi országának békés együttéléshez fűződő érdekeit.+++ 

Kiadta: MSZF SZK

www.mszfszk.hu

Rá három órára az alábbi üzenet érkezett hozzánk Batka Zoltántól:

Batka, Zoltán <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>

13:45 (3 órája)

   
 

Nyaljátok csak szorgosan Putyin valagát hülye faszok, nem érdekel, viszont nekem ide több levelet ne küldjetek.

 

Mivel az üzenet a Népszabadság címéről érkezett, megkérdeztem Murányi Marcelltől, a lap főszerkesztőjétől a következőket:

Endre Simó <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>

2014. aug. 8. 17:41

 

   
 

 

 

Tisztelt Murányi Úr!

A Magyar Szociális Fórum az alábbi reagálást kapta a Népszabadság szerkesztőségének egyik tagjától. Szeretnénk tudni, hogy T. Szerkesztőségük hivatalos álláspontját továbbította-e a kolléga, vagy felhatalmazást kapott Öntől, hogy ezekkel a keresetlen szavakkal hozza tudomásunkra, Szerkesztőségük nem kívánja, hogy informáljuk az MSZF közleményeiről!

Várom szíves válaszát!

Simó Endre újságíró, MSZF alapító-szervező

 

Murányi Marcell így válaszolt:

Marcell Murányi <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>

2014. aug. 16. 0:16

   
 
       

 

 

Tisztelt Simó úr,

a Népszabadság nevében elnézést kérek, mert ez a hang megengedhetetlen. Kollégámat utasítottam, hogy kérjen elnézést. Tisztelettel kérem, jelezze, ha ez megtörtént.

M.

 

Én pedig így neki:

Endre Simó <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>

2014. aug. 16. 7:39

   
 
       

 

Tisztelt Murányi Úr!

Igen, Botka Zoltán elnézést kért. Örülök, hogy a kolléga üzenete nem tükrözi az Ön által vezetett szerkesztőség véleményét! Megírtam neki, hogy "Rendben, nincs harag". Szeretném Önt felkeresni egy Önnek megfelelő időpontban egy olyan kooperációval kapcsolatban, amely vélhetően érdekelheti! Várom szíves visszajelzését!

Simó Endre

 

Hol itt a feljelentés, amiről Batka Zoltán ír? Miért tetézi etikátlanságát Batka Zoltán egy újabb etikátlansággal? Mire jó ez neki? Egyáltalán, kinek használ vele? Az RTL-hez hasonlóan azt hinné, hogy magatartásával minket járat le?

 

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője, a Magyar Békekör elnöke