Budapest, 2022. február 6. vasárnap (MSZF)

       Magyarországon 118-an szenvedtek fagyhalált január végéig – jelentette a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

  1. október eleje és 2022. január vége között huszonkilenccel többen haltak meg, mint egy évvel azelőtt. Ez 33 százalékos növekedést jelent – jegyezte meg az MSZF.

      Az áldozatok többsége továbbra is magányos, idős, legyengült szervezetű emberekből került ki. Túlnyomó többségükben fűtetlen lakásokban hűlnek ki végzetesen.

      A Szociális Fórum felhívta a figyelmet arra, hogy a tömeges életvesztés olyan időszakban következett be, amikor emelték a nyugdíjakat. Ez arra utal, hogy a csekély emelés önmagában nem gyakorolt jótékony hatást a magukra maradt idős emberek élethelyzetére. Az MSZF a közvetlen törődés hiányában látja az életvesztés fő okát. A szociális háló szétziláltságára, az utóbbit pedig a politikai akarat hiányára vezeti vissza.

     „Az emberjogi szervezet tisztelettel adózik elhunyt embertársaink emlékének, és bízik benne, hogy lesz még olyan rendszer Magyarországon, amelyikben a társadalmi gondoskodás eredményeként senki sem szenvedhet fagyhalált” – áll az MSZF közleményében.+++

 

Lásd még: https://www.facebook.com/groups/amagyarszocialisforumbaratitarsasaga/posts/4941851332492075/