Budapest, 2021. november 30. kedd (MSZF)

 

Az ENSZ 1992-ben nyomatékosan felhívta a világ figyelmét a betegség, baleset, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. December 3. a „Fogyatékkal élő emberek nemzetközi napja”. Ezzel összefüggésben  gondolnunk kell az „Emberi jogok napjára” is, amit december 10.-én ünnepel a világ. Gondolnunk kell az „Emberi jogokra” azért is, mert a fogyatékkal élők és családjuk élethelyzete rendkívül nehéz nemcsak lelkileg, de szociálisan is. Ugyanis, a súlyos betegek, csak „jövedelempótló ellátásban” részesülnek, miközben jövedelmük nincs, vagy közülük, csak kevesen bírnak dolgozni. Lényegében az állami felelősségvállalás helyett a családjuknak kell gondoskodni róluk - az Alaptörvény szerint.

 

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) szakértői szerint, azok a családok végképp elszegényednek, amelyekben a közeli hozzátartozó fogyatékkal élő családtagot ápol, hiszen ezek a szociális juttatások csupán segélyszerű pénzellátások.    

 

Az MSZF elsőként vállalt szolidaritást az érintettekkel - a súlyos betegek, valamint az őket gondozó családtagok gondjait is átérezve - amikor a kormányzati döntéshozók elrendelték a rokkantsági ellátórendszer átalakítását. Gyorsan meg is született a „Megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló” 2011. évi CXCI.(XII. 29.) törvény, melyet minden átmenet nélkül hatályba is léptettek 2012. január 1-én. A hétköznapi életben, csupán „új rokkant-törvényként” emlegetett rendelkezések következménye a rokkantak nyugdíjjogfosztása, valamint a rendkívül megszigorított orvos-bizottsági felülvizsgálatok következményeként a rokkantak és fogyatékkal élők egy részének jogtalan visszaminősítése, mely a súlyos betegek egy részének elszegényedésével járt.

 

 Mindeközben a kormány azt hangoztatja, hogy elkötelezett a fogyatékossággal élő embertársaink esélyeinek megteremtésében, illetve megerősítésében. Ez a törekvés nagyrészt a rokkantak és fogyatékkal élők foglalkoztatását célozza meg úgy, hogy például 2020. évben az érintettek 44 százaléka, közel 160 ezer megváltozott munkaképességű személy dolgozott. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az érintettek súlyos betegen is kénytelenek munkát vállalni, ha nem akarnak éhen halni a segélyszerű, csupán csak „jövedelempótló” szociális ellátásukból, miközben az egészséges emberek a betegségük idejére táppénzt kapnak.

 

A legnagyobb szégyen az, hogy a kormány a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot sodorta reménytelen élethelyzetbe a rokkantsági nyugdíj-jogfosztással, illetve az, hogy a rokkantakat felülvizsgáló orvosok egy része a súlyos betegek közül sokak állapotának javulását véleményezte, miközben - a jogtalanul visszaminősített betegek közül - sokak állapota rosszabbra fordult.

 

A jogtalanul visszaminősített rokkantak helyzetére tekintettel Alkotmánybírósági döntés is született három évvel ezelőtt. A 21/2018. (XI.14.) AB határozatában olvasható az indoklás. Az AB a döntése alapján 2019. március 31.-ig határidőt szabott az Országgyűlésnek, hogy változtassa meg a „Megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról” szóló törvény egyik, nemzetközi szerződésbe ütköző, alkotmánysértő rendelkezését.

 

Az MSZF szakértői a következő kérdéseket intézik a kormányhoz:

 

- Az AB 21/2018.(XI.14.) határozata óta eltelt évek alatt miért nem történt már meg a jogtalanul visszaminősített rokkantak kárpótlása, ha az AB arra kötelezte az Országgyűlést, hogy 2019. március 31.-ig tegyen eleget a jogalkotói kötelezettségének, mellyel rendezi az érintettek helyzetét?

      

- Miért nincs tisztázva továbbra sem a döntéshozók részéről „az állapotjavulás fogalma”, ha a jogszabályi meghatározásának hiánya vezetett ahhoz, hogy a rokkantsággal élő érintettek közül sokak pénzbeli ellátása csökkent, vagy a pénzellátásra jogosultságuk megszűnt? 

 

 - Az egyik opció szerint: Miért nézi általában a rokkantakat „értelmi fogyatékosnak” a kormány, ha a kormány által benyújtott kompenzációs javaslat csupán egyszeri 500 ezer Ft-os kompenzációt ígér a jogtalan visszaminősítést elszenvedő rokkantaknak abban az esetben, ha nyilatkoznak arról, hogy az egyszeri egyösszegű 500 ezer Ft-os kompenzációs kárpótlást követően „további követeléssel nem élnek, illetve nincs további igényük a pénzbeli ellátásukkal kapcsolatban”?  

 

- A másik opció: Milyen félelmeket kell leküzdenie azoknak a rokkantaknak, akik a 2012. év elején bevezetett és rendkívüli módon megszigorított felülvizsgálattal, az „új komplex minősítés során” a jogtalan visszaminősítés elszenvedő alanyai voltak, de mégis bele mernek vágni és ragaszkodnak hozzá, hogy igazságosan és tényszerűen vizsgálják felül őket az orvos-bizottságok? Félelmeik nem alaptalanok, ha arra gondolnak, hogy vajon jogszerűen, vagy jogszerűtlenül minősítették vissza őket az akkori orvos-szakértők, mint az állapotukat elbírálók?

 

- Hogyan lehet majd kb. 10 év távlatából bizonyítani egy „laikus” rokkantnak azt - akit például 2012. évben, vagy 2013. évben minősítettek vissza - a „mindenható” orvos-bizottsági felülvizsgálattal, hogy például az akkor elvégzett orvos-bizottsági felülvizsgálattal szembe „vitorlázzon”, hogy vajon jogtalan volt-e az akkori visszaminősítése, mellyel az akkori, egyes felülvizsgáló orvosok is hozzájárultak a rokkantak élethelyzetének ellehetetlenítéséhez?

 

- Mit érdemel az a „bűnös orvos”, aki az orvos-bizottsági felülvizsgálat alkalmával jogtalanul minősítette vissza, vagy alul a panaszos rokkantat? Az érintett orvos miért nem vonható felelősségre a súlyos betegnek okozott „szándékos károkozásért”?  Ha az orvos időközben pályaelhagyó volt, nyugdíjazták, vagy külföldre távozott, mint egészségügyi dolgozó, akkor megúszhatja következmények nélkül a rokkantat ért sérelmek miatti károkozásának következményeit?

 

- Miért kell azoknak a súlyos beteg rokkantaknak akár, több mint 10 évet is várniuk az anyagi kárpótlásukra - a 2012. év elején hatályba lépő „új rokkant-törvény” életbelépése óta, akiket önhibájukon kívül aláztak meg a döntéshozók és az őket kiszolgáló egyes felülvizsgáló orvosok, akik a jogtalan visszaminősítésükkel hatalmas anyagi és erkölcsi károkat voltak kénytelek elszenvedni?

 

- A kormány hogyan képzeli el azok után a jogtalanul visszaminősített rokkantak utáni kárpótlást, akik időközben már elhunytak, de őket a jogtalan visszaminősítésük miatt a családjuknak kellett eltartani, hogy éhen ne haljanak? Ki fog ezek után az elhunyt rokkantak után kompenzációs kártérítést kapni, ha ezeknek a súlyos betegeknek az életét ellehetetlenítették azzal, hogy nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is nyomorba taszította őket a - 2012. január 1-től hatályos - „rokkant-törvény és az ahhoz kacsolódó új komplex felülvizsgálati rendszer”? Milyen kárpótlásra számíthatnak az elhunyt rokkanttal közös háztartásban élt közeli hozzátartozók, akik anyagi segítségére szorult a jogtalanul visszaminősített rokkant? A túlélő hozzátartozó hová fordulhat kártérítési igénnyel?

 

Az MSZF arra kéri a kormányt, hogy gondolkodjon el a feltett kérdéseken, és fontolja meg az orvos-bizottsági felülvizsgálatokon jogtalanul visszaminősített rokkantak mielőbbi kártalanítását!  +++