Budapest, 2021. november 20. (MB)

     A honvédek életének és a magyar nemzet becsületének védelmében tüntettek szombaton Budapesten, a Kossuth téren.

    A Magyar Békekör szervezésében megtartott tüntetésen részt vett a Mi hazánk mozgalom, a Magyar Antifasiszta Liga, a Hajrá Magyarok Szebb Jövőnkért Egyesület és a Magyarországon élő iraki közösség is.

    A tüntetők azt követelték, hogy a kormány ne küldjön magyar katonát Maliba, és ne keverje össze a magyar nemzet nevét a Malit megszálló francia gyarmatosítókéval.  „Orbán, ne küldj katonát Maliba, Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre!” – hangoztak fő jelszavaik.

    Simó Endre, a Békekör elnöke beszédében kijelentette: nem Mali kormánya kéri a magyar katonák odaküldését, hanem a Malit megszálló franciák. Senki se vigye vásárra a magyar katona bőrét idegen érdekekért, a magyar katonának idehaza kell védenie hazáját, nem pedig ötezer kilométerre tőlünk, Afrikában. A honvédeknek szegezte a kérdést: „aláírjátok halálos ítéleteteket abban a reményben, hogy talán mégsem koporsóban tértek haza, mint 7 bajtársatok Afganisztánból?”

    A béketüntetés a Kossuth téren tartózkodó számos magyar és külföldi turista érdeklődését is felkeltette.+++

 

Az elhangzott beszédek olvashatók az alábbi linken: https://bekekor.wordpress.com/2021/11/20/simo-endre-a-magyar-bekekor-elnokenek-beszede-a-kossuth-teri-beketuntetesen/