Moszkva, Washington, Brüsszel, 2021. március 24. szerda (MB)

     Miközben képtelenek kielégíteni a keresletet, dúl a háború a nyugati gyógyszeripari trösztök között a piacok feletti ellenőrzésért. Ennek legújabb megnyilvánulásaként az amerikai egészségügyi szervek kétségbe vonták a brit AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának hatékonyságát, és azt állították róla, hogy „elavultak” a gyár adatai – jelentette a Magyar Szociális Fórum (MSZF) a járvány elleni harcról szerdán kiadott hírösszefoglalójában.

      A „kiszorítósdiban” a keleti vakcina gyártók nem vesznek részt, mert – mint Putyin orosz elnök tudatta – senkire sem akarják rákényszeríteni az orosz oltóanyagot.

     Noha egyes országokban, köztük az Egyesült Államokban gyorsan haladnak a lakosság beoltásával, a világ egyes részeire még el sem jutott az oltóanyag. Ennek következtében még fél milliárdnál sem tart a világ 7 milliárd 855 millió lelket számláló népességének immunizálása – jegyezte meg az MSZF.

      A vakcinák elosztásának koordinálásában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) játszik vezető szerepet. COVAX programjában 190 ország vesz részt. A program feltételeinek megfelelően a magas jövedelmű országok fizetnek az oltásokért, így támogatva a finanszírozott államokat. A jelenlegi becslések szerint kétmilliárd adag vakcinát kell előállítani és egyenletesen elosztani az egész világon. Ez ugyan távolról sem elegendő mennyiség, de arra utal, hogy kialakulóban egy olyan mechanizmus, amely reményt ad a járvány világméretű leküzdésére, feltéve, ha a gyártók, vagy államaik humanitárius szempontokat is készek figyelembe venni az üzleti érdekeken kívül – jegyezte meg az MSZF.

     A COVAX elosztási programba bekapcsolódik a Szputnyik V vakcinát előállító orosz állami közvetlen beruházási alap (RDIF) – jelentette be Vlagyimir Primak igazgató. Az orosz vakcinát eddig 55 országban jegyezték be. Ezekben az országokban összesen 1,4 milliárd ember él.

     A Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Intézet áprilisban megkezdi kísérleteit az olasz Lazzaro Spallanzani Intézettel egy olyan kombinált vakcina előállításáról, amelyik két adenovírus adagot tartalmazna az oltóanyag hatékonyságának fokozásáért. A Szputnyik V hatékonysága jelenleg 91,6 százalékos.

     Április 10-én Oroszországba utazik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői csapata, hogy a helyszínen végezzen vakcina-teszteket – közölte Mihajl Murasko orosz egészségügyi miniszter.

     Az Európai Unió kezd megbarátkozni annak tudatával, hogy az orosz vakcina bevezetése nélkül majd csak évek múltán tudná leküzdeni a járványt. Szembe kell néznie a lakosság türelmetlenségével is, hiszen mind többen érzik úgy, hogy áldozataivá váltak egy elhibázott közösségi stratégiának, mely Kelet-ellenes politikai szempontoknak rendelte alá az emberek egészségét – írta az MSZF.

     Kínában közben megállapították, hogy a Sinovac oltás biztonságosan adható a 3-17 év közötti korosztálynak is. Vizsgálják, vajon a Sinopharm vakcina is beadható-e nekik. Hongkongban felfüggesztették a Pfizer vakcina használatát, mert hibás palackfedeleket találtak.

     A Gamaleja kutató központ legfrissebb közleménye szerint a Szputnyik V immunizáló képessége a beoltástól számított fél év múlva gyengülni kezd. Fél éven belül nem szabad újból beoltani a már beoltott személyt, fél év elmúltával viszont lehet. Még tisztázandó, hogy az újraoltást a Szputnyik V-vel vagy az Epivaccorona, vagy a Covivac vakcinával hajtsák-e végre. Egy dolgot vesznek bizonyosra: az újraoltást is adenovírus alapú vakcinával kell végrehajtani. Alekszander Ginzburg, a Gamaleja vezetője nemcsak lehetségesnek tartja a Szputnyik V-vel történő újraoltást, hanem az első oltásnál még hatékonyabbnak is.+++