Budapest, 2020. szeptember 3. csütörtök (MSZF)

     A felelőtlenség és az orvostudományt felülbíráló tudálékosság a koronavírus-járvány újbóli terjedésének kedvez – állítja a Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtökön kiadott figyelmeztető nyilatkozatában.

     A társadalmi fórum felelőtlennek tartja azoknak a viselkedését, akik semmibe veszik a maszk viselését olyan közegben, ahol kötelező volna. Villamoson és autóbuszon tömegesen utaznak olyanok, akik nem viselnek maszkot. Az MSZF tapasztalata szerint különösen fiatalokra jellemző a felelőtlen magatartás, bár nemcsak rájuk.

     A Szociális Fórum felhívja az érintettek és a hatóság figyelmét arra, hogy senkinek sincs joga mások egészségét veszélyeztetni úgynevezett szabadságjogaira, vagy személyes jogaira hivatkozva. Az MSZF szerint bűncselekményt valósít meg, aki másokat megfertőz, vagy veszélyezteti mások egészségét. Ez alól a felelőtlenség sem enyhítő körülmény.

     Az MSZF a tudatlanságra, s a szellemi sötétségre vezeti vissza sokak önmagukkal és másokkal szembeni felelős viselkedésének hiányát. Tömeges jelenség a járvány veszélyességének alábecsülése, s az a felfogás, hogy „rajtam nem fog ki, mások pedig nem érdekelnek” – írja.

     Az MSZF rendkívül gyengének tartja a közmédia korrekt szerepvállalását a társadalom hiteles orvosi eligazításában, és a társadalmi nevelésben, a közösségi tudatformálásban. Állítja, hogy a felvilágosító, nevelő munka nem csupán operatív törzsi feladat, hanem iskolai, munkahelyi követelmény is. Az uralkodó rendszer kitermeli és bővítetten újratermeli az önzést és az individualizmust. A felelőtlenség táptalaja a társadalombiztosításon nyugvó egészségügyi rendszer leépítése, és az emberek átterelése a privát egészségügyi rendszerbe.

     A „törődj magaddal” szemlélet, a közösségi törődés alóli kitérés nem csak erkölcsi szétzilálódással jár, hanem az egészségre nézve is súlyos következményeket von maga után - állapítja meg a Magyar Szociális Fórum.+++