Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

Budapest, 2020. március 2. hétfő (MSZF)

     Elismerését és nagyra becsülését fejezte ki Szabó István Oscar-díjas filmrendezőnek a Magyar Szociális Fórum azért, mert nem tartott igényt olyanok elismerésére, akiknek társadalomromboló, életellenes magatartását művészi eszközökkel ábrázolja Zárójelentés c. alkotásában.

    Az emberjogi fórum idézi a film fő gondolatát: „A szörnyűségek természetessé válnak, ha eltűrjük őket”. Szabó István jelzi a magyar társadalmat fenyegető veszélyt a kardiológus professzorból körzeti orvossá váló Stephanus professzor sorsán keresztül, akinek szembesülését a valósággal Klaus Maria Brandauer tárja elénk lebilincselően. Egy orvosét, akinek tudására többé nem tartanak igényt, sőt még a kórházat is szétverik, ahol gyógyított. Egy orvosét, aki engedelmeskedik a lelkiismeret parancsolatának, és szülőfalujában szegődik az ember szolgálatába, hogy ott is szembesüljön a lelkiismeretlenséggel, a nemtörődömséggel, az élet iránti közömbösséggel, a hatalmi arroganciával.

     Hallhatjuk Eperjes Károly panaszát, a falu papjának szerepében, hogy mennyire nem hallgat rá a nép, mert „keresztény Magyarország” helyett Krisztus eredeti értékrendjét hirdeti: testvériséget, a gyengébb megsegítését, az igazság szeretetét.

  Ez a film honi valóságunk keresztmetszete – írja az MSZF tudósítója. Valóság, melyet napról-napra átélünk: kiszolgáltatottságunkat egy hatalmi rendszernek, mely csak saját magával törődik, egymásnak ugraszt minket, hogy egymással legyünk elfoglalva, ne pedig azzal, amit velünk művel. Szétveri a kórházat, útilaput köt orvosok és ápolók, köztük a szakma legjobbjainak talpára, nem tart igényt arra, ami nélkülözhetetlen egy társadalom egészséges együttéléséhez. A mentő nem veszi fel a telefont, a sürgősségi ügyeletes orvos letagadtatja magát, nehogy foglalkoznia kelljen a végveszélyben beszállított infarktusos beteggel, s amikor végre előkerül, nem a beteg élete a fő gondja, hanem úrhatnámságának fitogtatása, amibe aztán a beteg belehal. De ezt a körülményt nem tartalmazza a zárójelentés. Miért is tartalmazná, hisz’ a beteg magától halt meg. Vagy nem? Aztán ott az idős asszony is, aki azért nem tudja szedni a felírt gyógyszert, mert nincs rá pénze, s az orvos ad neki.

     Tanúi lehetünk, és nemcsak a filmvásznon, hogyan akar megfelelni a falu népe a főnök elvárásainak, s válik követendő példává intrika, rágalmazás, embergyűlölet. Stohl András, a polgármester szerepében hitelesen személyesíti meg az okos gonoszt, aki közérdeknek tünteti fel az önérdeket, a közönséges csalást, és éri el, hogy még ünnepeljék is, miközben népét átveri. - De hát ehhez nép is kell – mondhatnánk -, ha nem tudnánk, mivé silányul az ember, ha sötétben tartják, és alantas ösztöneit élesztgetik szüntelen. Ha arra biztatják, hogy a fényt a gyűlölet lángjánál keresse. Hogyan veszíti el az iránytűt a nagyravágyó kisember, és éli ki alantas hajlamait olyanon, akitől csak jót kapott.

    Szabó István filmje hatalom ittasságról, elembertelenedésről szól. De hová menekülhetünk a gonoszság elől – kérdezi. A választ ránk bízza, hiszen kézenfekvő, hogy magunk elől nem menekülhetünk el. A kulcs bennünk rejlik, ha emberhez méltóan akarunk élni ahelyett, amiben ma osztályrészünk van. Mert ha nem szállunk szembe azzal, amit velünk művelnek, és hagyjuk, hogy a szörnyűségek természetessé váljanak, jövőnk nem sok jót ígér.

     Az önkényuralom legfőbb ellensége az igazság. A szókimondó igazság és a kiállás magunkért, egymásért. De amíg ezt egy nép felismeri, sokan halnak bele. Mint a filmben Énekes Erzsi is (Kerekes Éva), kit a falu ribancaként emleget a nép, pedig áldott tiszta lélek, ki életét annak szenteli, hogy az emberpalántákból embert neveljen az együtt dalolás nyelvén, és elindítsa őket a nagy felfedezés felé.

     Nem veszi észre a falu népe, hogy irracionális gyűlölködésének legfőbb áldozata ő maga. Hiszen Stephanus hátat fordít neki, és a nép ott marad orvos nélkül. Végtére az orvosnak is egy élete van, s nem akarja gonoszságban tölteni. A professzornak nincs gyógyszere a kollektív elaljasodással szemben. De vajon nekünk van-e? A film szerint van. Mintha a gyermekkórus megértette volna, mit hagyott rá Énekes Erzsi.+++