Alább közreadjuk egy kelet-magyarországi nyugdíjas Magyar Szociális Fórumhoz írt levelét

 

A SENKIK ORSZÁGA LETTÜNK

 

 

Tisztelt Magyar Szociális Fórum!

 

Olvastam az Önök Emberi Jogok Napjára írt összefoglalóját, ami engem is gondolkodásra késztetett. Főleg azért is, mert az 1956-os események idején és azt követő években már kisgyermekként megtapasztaltam, hogy az ország újjáépítése alatt mit jelentett szerény körülmények között élni és felnőni. Felnőttként viszont, a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését tapasztalhattam meg abban a sokat szidott Kádár-rendszerben, ahol mindenkinek megvolt a tanuláshoz és a munkához való joga.

Sőt, aki nem dolgozott, azt közveszélyes munkakerülőnek bélyegezték meg. A fiatal családok saját otthonukba költözhettek, főleg, ha gyermeket is vállaltak, ezáltal az önálló lakhatáshoz való jog is érvényesíthető volt. A hajléktalanság teljesen ismeretlen fogalom volt, viszont az ország vezetői sem éltek luxusban. A dolgozókat kedvezményesen üdültették a nyári szabadságok ideje alatt, sőt, szinte ingyenes gyermektáborokba üdülhettek a nyári szünetben az iskolások. A betegjogokkal sem volt gond, mindenki számára ingyenes orvosi ellátás járt, és a hálapénzt akkor még alig ismertük. Az egypártrendszert viszont sokan nem tartották jónak - pont a szigorú központosítás elve miatt - mert minden a párt politikájának volt alárendelve, ellentmondást nem tűrően.

 

Nem nosztalgiázok, csak egy kis időutazást tettem a múltba mielőtt rátérnék a jelenre, hogy a mai fiatalok is el tudják képzelni azt, hogy általánosságban milyen lehetett a szüleik élete gyermekként vagy fiatalként, egy emberöltővel ezelőtt. Illetve azt, hogy mekkorát változott azóta a világ, kinek jó, vagy kinek rossz értelemben.

 

Ha visszagondolunk a Kádár-rendszer utolsó éveire, már benne volt a levegőben a változás szele. A jelenlegi Miniszterelnök a Fiatal Demokraták Szövetségének (FIDESZ) vezéralakja lett. A pártjának alapítói között barátai is felsorakoztak, akikkel az egyetemi évei alatt alakított ki szoros baráti kapcsolatot. A FIDESZ stabil kormányzati szerepe 2010 óta töretlen. A FIDESZ-KDNP szövetség összeforrásával és a 2/3-os kormányzati többséggel minden álmuk megvalósítható. A „merjünk nagyokat álmodni” szlogen beteljesüléséhez a 2010. évi országgyűlési választásokon a „fülke-forradalmároktól” kaptak felhatalmazást a kormányzásra.

 

A 2010. évi választási győzelem mámorában Orbán Viktor „szerény és alázatos kormányzásra tett ígéretet, megköszönve a választópolgárok bizalmát”. Később már azt mondta: „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!” A kormány intézkedéseit megtapasztalva, bizonyára sok millióan csalódtak, köztük én is. Miért mondom ezt? Azért, mert a bizalommal ilyen csúnyán nem szokás visszaélni, mint, ahogyan tette azt a kormány. Az emberekből az a remény és az a bizalom veszett el, amiért pont őket választották meg, hogy az ország népe boldoguljon végre. A képviselői eskü régebben még arról szólt, hogy „az országgyűlési képviselők a legjobb akaratukkal és tudásukkal szolgálják a választópolgárok boldogulását”. Azonban a kormány intézkedései köszönő viszonyban sincsenek ezzel. 

 

A hamis sikerpropaganda szerint: „Magyarország egyre jobban teljesít”, a „magyar egészségügyi ellátás világszínvonalú”, „színvonalassá tesszük az oktatást” is, „senkit sem hagyunk az út szélén”, „a kormány megbecsüli a nyugdíjasokat”, stb. Sőt, a kormány állandóan azt hangoztatja, hogy „állítsuk meg Brüsszelt” és „a kormány megvédi a magyar emberek érdekeit”.

 

Ezek helyett a hangzatos szlogenek helyett mit tapasztalunk a saját bőrünkön?

 

- Hiába teljesít jól a gazdaság, ebből az emberek vajmi keveset éreznek, mert a pénzek felhasználása nem arra megy el, amire fontos lenne, hogy fordítsák. Egészségügyi és oktatási fejlesztések, -nyugdíjak tisztességes emelése helyett stadionokra költenek. 

 

- Az egészségügyi ellátás lélegeztető gépre van kapcsolva, hiszen egyre kevesebbet költ az állam erre a fontos területre, kb. a felét annak, ami az uniós átlag. Az emberek egy része az ellátatlanságba hal bele, és a szakdolgozók is inkább külföldön keresik a boldogulást.

 

- Az oktatásunk nemzetközi viszonylatban is rosszul teljesít, de a pedagógusok helyzete is siralmas. Az egyházi iskolákat előnyben részesítik, sokkal több anyagi támogatást kapnak, mint az állami intézmények. A szakoktatók közalkalmazotti státusát megszüntetik. A pedagógusok létszámhiánya sem érdekli a kormányt. Az oktatási intézmények után már a kulturális intézmények felett is a kormány akar diszponálni.  

 

- A nyugdíjasok megbecsülése helyett a nyugdíjasok megalázása folyik, az alacsony mértékű nyugdíj-emelésekkel és a rossz egészségügyi ellátásukkal.

 

- A „senkit sem hagyunk az út szélén” szlogen helyett „az út szélén hagyják” a fogyatékkal élőket, a rokkantakat, a felnőtteket otthonápoló közeli hozzátartozókat, a betegeket, az időseket, ha nincs elég állami intézmény az ellátásra szorulók gondozására, sőt a házi-gondozó szolgálat is leépítés alatt van. A szegények segélyezése is sokat romlott, mert 2015. márciustól a segélyezési rendszer fokozatos leépítését tűzte zászlajára a kormány. A hajléktalanokat a közterületeken nem engedik életvitelszerűen tartózkodni. A devizahitelben fuldoklók jelentős része elvesztette otthonát. 

 

- Brüsszelt viszont lehet, hogy a kormány azért szeretné „megállítani”, hogy hunyjon szemet a magyarországi korrupció felett, és Brüsszel ne szólítsa fel hazánkat a jogállamiság betartására?

 

Én, csak „egy senki vagyok” a politika-csinálókhoz képest, viszont azért, hogy idős vagyok, még nem vagyok vak, és a véleményem sem rejtem véka alá. Naponta látom, sőt hallom is az emberek jajkiáltásait, hogy hogyan lehetne megszabadulni ettől az átoktól, ami az ország nyakára ült. A hazugság, a gyűlölködés, az arrogancia, az ellenségképek megformálása, a despotizmus, mely a kormányzást jellemzi az egykor ígért „szerénység és alázat helyett”. Olyan ez az egész rémálom, mintha a kormány a nép ellensége lenne. Olyan, mintha visszarepültünk volna az időben legalább 60-70 évet, amikor az egypártrendszer akaratát mindenkinek követni kellett. Akkor viszont még volt szociális biztonság, de ma már az sincs. Több millió ember nyomorog, és még az emberi jogainkat is elvették.