Budapest, 2019. június 8. szombat (MB)

     A szír hadseregnek napjainkban a terroristákkal összejátszó amerikai, brit, francia és török megszállókkal szemben kell megküzdenie azért, hogy helyreállítsa Szíria területi egységét. Kétezer amerikai, s megannyi brit, francia és török katona állomásozik az országban. Szíria nem akar idegen katonát látni területén – összegezte a Magyar Békekör a szír származású Kassab Adonis, az Orientalista.hu főszerkesztője péntek esti előadásán elhangzottakat.

      A Magyar Békekörben „Hol tart Szíria szuverenitásának helyreállítása és a nemzeti megbékélés?” című előadáson Kassab elmondta, hogy amerikaiak és kurdok aknázzák ki az Eufrátesztől Keletre fekvő szír olajmezőket anélkül, hogy osztoznának a hasznon a terület jogos tulajdonosával, Szíriával. A Nyugat megtagadja részvételét Szíria újjáépítésében, sőt szankciókkal és a menekülteknek nyújtott segélyekkel akadályozza az 5,5 milliónyi szír menekült hazatérését és bekapcsolódását az ország újjáépítésébe. A nyugati szankciók következtében gyógyszer-és élelmiszerhiány tapasztalható. A menekültek kivárnak a hazatéréssel, eddig csak néhány százezren tértek haza. Az Iszlám Állam terrorszervezet nyugati hatalmak és Izrael támogatta háborújában 465 ezren haltak meg és tűntek el, köztük 96 ezer civil. Nagyon sok életerős fiatal férfi halt meg, árváikról a szír hadsereg gondoskodik. A szír állam a harcok idején is rendszeresen folyósította és folyósítja a béreket és a juttatásokat.

     Szíria területének 70-75 százaléka szabadult fel a 80 országból verbuválódott dzsihadista megszállás alól. Török kézben van még Idlib és Afrin térsége, kurdok és az ún. szíriai demokratikus fegyveres erők ellenőrzik az Eufrátesztől Keletre fekvő országrészt, melyen amerikai, brit és francia katonai támaszpontok találhatók. Az előadó szerint esély van arra, hogy az év végéig visszafoglalják a törökök megszállta Idlibet. A további területek felszabadítása várhatóan nem katonai eszközökkel fog megtörténni, hanem tárgyalásos úton– vélekedett.

     Szíriával szövetséges erőként tartózkodnak a közel-keleti országban az orosz fegyveres erők, az iráni, iraki és afgán önkéntes milíciák, s a libanoni Hezbollah. Szíria nem mond le a Golanról Izrael javára, sem az Eufrátesztől Keletre fekvő országrészről a kurdok javára. A kurdoknak nincs joguk Szíria területének megszállására – hangsúlyozta.

     Aszad elnök kormánya a nemzeti megbékélés előmozdítása érdekében amnesztiában részesíti azokat, akiket az Iszlám Állam (ISIS) és az An-Nuszra terrorszervezet rákényszerített a fegyveres harcra. Most besorolják őket a szír seregbe, hogy harcoljanak az ország teljes felszabadításáért. Az ellenzéki pártok többsége Aszad mellett áll, a fegyveres ellenzéknek nincs társadalmi bázisa – mondta.

    A magyar-szír kapcsolatokról szólva Kassab Adonis előadta, hogy hazánkat történelmi jó viszony fűzte Damaszkuszhoz. A szocialista Magyarország hőerőműveket, vasutat, kórházakat épített, részt vett a mezőgazdaság fejlesztésében. Részt vettünk a kőolaj- és földgáz kitermelésében. Magyar fogyasztási cikkek népszerűségnek örvendtek a lakosság körében. Szír diákok tömege tanult magyar egyetemeken. Aztán 2012-ben a magyar kormány egyoldalúan megszakította diplomáciai viszonyát Szíriával, és kiutasította az országból a törvényes damaszkuszi kormány diplomatáit. Tettet ezt abban a reményben, hogy az ISIS megdönti Aszad elnök hatalmát, ám ennek ellenkezője történt. A kormány most, főleg egyházi úton keresi a visszaút lehetőségét, hiszen látja, hogy komoly anyagi előnyöktől esünk el, ha nem engedélyezzük cégeinknek az újjáépítésbe való bekapcsolódást, mégsem sieti el a dolgot, mert a NATO-tól várja az engedélyt a diplomáciai viszony helyreállításához. A Hungary Helps révén kórházak, templomok, egyházi intézmények, ingatlanok helyreállításában és felújításában vesz részt. Évente 250 szír diák jön Magyarországra tanulni – összegezte a beszélgetésen elhangzottakat a Békekör tudósítója.

     A Magyar Békekör rendezvényén részt vett Tarek Maiyaleh, a  magyarországi Fórum Szíriáért egyesület elnöke is.+++

 

Kiadta: Magyar Békekör/Facebook

 

http://os.mti.hu/hirek/146462/a_magyar_bekekor_egyesulet_kozlemenye