Budapest, 2019. április 4. csütörtök (MSZF)

     A Magyar Szociális Fórum csütörtökön közzétette statisztikai kimutatását arról, hogy hányan lelték halálukat fagyhalál következtében a mögöttünk hagyott télen.

    Az összesítés szerint 2018. szeptember hideg napjai és 2019. március 31. között 172-en hűltek ki végzetesen.

     A Központi Statisztikai Hivatal által „túlságosan nagy hideg következtében” feltüntetett halálok kategóriába sorolt esetek 39 százaléka a szabad ég alatt következett be, 61 százaléka pedig fűtetlen lakásokban, illetve kórházba szállítás közben, vagy odaérkezés után.

     A nemi összetételt tekintve a fűtetlen lakásokban történt kihűléses esetek áldozatainak többsége nő, a szabad ég alatt elhunytak többsége viszont férfi volt.

     Az áldozatok között akadt fiatalkorú is, de zömében 50 év fölöttiek voltak.

     Az MSZF megírta, hogy a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó, úgynevezett „hajléktalantörvény” 2018. október 15-i életbe lépése óta 165-en fagytak meg Magyarországon. Ez arra utal, hogy a törvény nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményt, a tiltás és az adminisztratív szabályozás nem bizonyult alkalmasnak az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál megszüntetésére. Az MSZF ebből arra a következtetésre jutott, hogy sem a hajléktalanság, sem a szegénység problémája nem oldható meg hatósági eszközökkel, rendőri módszerekkel, hanem csakis politikai akarattal lehetne megszüntetni.

     Az MSZF kimutatása szerint az elmúlt öt évben (2015-2019 között) 760 honfitársunk szenvedett fagyhalált. Az MSZF megjegyezte: a Központi Statisztikai Hivatal 2017-ig terjedően több fagyhalál esetről számolt be, mint ahányról a Magyar Szociális Fórum tud.+++