Magyarországon súlyosan sérülnek az emberi jogok, az élethez való jog sem érvényesül maradéktalanul, s ez társadalmi békétlenséghez vezet – állapítja meg a Magyar Békekör az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulóján.

Évről-évre tömeges jelenség a kihűléses halál, emberek sokasága távozik az élők sorából amiatt, hogy nem részesül időben a szükséges orvosi ellátásban, százakat kergetnek halálba azzal, hogy nem nyújtanak nekik segédkezet kilátástalanná, reménytelenné vált helyzetükben, terhük mérséklésében. A méltósághoz való jog egy privilegizált kisebbség jogává válik, a jómódúság jelképévé, a társadalom nagy része számára viszont értelmezhetetlen anyagi és szellemi kellékeinek híján. Egzisztenciális félelemben él a nép. A politikai hatalommal visszaélők lopással, korrupcióval, a társadalmi tulajdon privatizálásával zárt rendszert építettek ki, kisajátítva maguknak a közvagyon jelentős részét. Egyenlőség helyett egyenlőtlenség lett úrrá, ordas eszmék törnek utat: „természetesnek” tüntetik fel az egyenlőtlenséget, a gazdagok felsőbbrendűségét, likvidálandó söpredéknek minősítik a szegényeket, a hajléktalanokat, a társadalom mezsgyéjére szorultakat. Táplálja ezt a légkört az idegenellenes hangulatkeltés, a gyűlöletszítás, az emberek szembeállítása egymással az oszd meg és uralkodj szellemében. A Magyar Békekör értékelése szerint ez a politika ellentétes az emberi jogokkal, és veszélyezteti a magyar társadalom békéjét is.

 

forrás: Magyar Békekör/Facebook

 

http://os.mti.hu/hirek/140161/a_magyar_bekekor_egyesulet_kozlemenye