Budapest, 2018. október 12. péntek (MSZF)

 

    Ellátatlan, sorsukra hagyott beteg emberekről tudósított a Magyar Szociális Fórum (MSZF) pénteken.

    Az emberjogi mozgalom olyanok megkeresésére hivatkozott, akiktől pénzt kértek, hogy megműtsék őket, s közölték velük, ha nem teremtik elő a szükséges összeget, nem számíthatnak a műtéti beavatkozásra. Az MSZF konkrétan is megemlített egy vesebajos férfit, aki kórházi ágyán várt a műtétre, de csak másfél millió Forint ellenében akarták megműteni. A férfi ellátatlanul volt kénytelen elhagyni a kórházi ágyat.

    Egy másik férfi szájsebészeti beavatkozásra szorult, de ellátatlanul távozott a rendelőből, mert nem volt annyi pénze, hogy előre kifizesse a műtét díját.

    A társadalombiztosítással szerződésben álló egyik budapesti magán orvosi rendelőben egy gyógyszergyártól keringési betegség kezelésére bevezetésre kapott orvosságot adtak egy páciens kezébe, amelytől a beteg állapota nem javult, hanem rosszabbodott. Amikor a beteg jelezte az orvosnak a történteket, az orvos letagadta, hogy az említett gyógyszerből adott volna neki, és közölte, hogy többé nem akar foglalkozni vele, forduljon máshoz.

    A Magyar Szociális Fórum osztozik a lakosság egészségügyi ellátással kapcsolatos aggodalmában. Attól tart, hogy egyes felelős politikai vezetők úgy próbálnak segíteni az orvoshiányon, hogy az orvosok egy részét a privát szférába csoportosítják át, az egészségügy privatizálása felé vesznek irányt, s ezzel még nagyobb orvoshiányt idéznek elő a társadalombiztosítási rendszerben.

    Az MSZF emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején élharcosa volt a társadalombiztosítás privatizálása ellen sikerrel megvívott harcnak, és mások kedvéért sem kíván lemondani az emberek élete és egészsége szempontjából alapvető szociális vívmányról.

    Az MSZF tudatta, számíthat támogatására minden olyan politikai erő, amely, ha szükséges, akár népszavazással is kész megvédeni a társadalmi érdeket a profitorientált egészségügyi ellátással szemben.+++