Budapest, 2018. február 20. szerda (MSZF)

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) összeegyeztethetetlennek tartja a kilakoltatásokat, különösen a gyermekes családok kilakoltatását mind a keresztény értékrenddel, mind pedig a kormány által hirdetett családcentrikussággal és gyermekvállalással – áll a szervezet szerdán kiadott közleményében.

Az MSZF arra reagált, hogy sem a Fidesz-frakció, sem Kövér László házelnök nem támogatta annak a törvényjavaslatnak az országgyűlési megvitatását, amellyel megakadályozhatták volna, hogy elhelyezés nélkül is kilakoltathassák a gyermekes családokat.

A Magyar Szociális Fórum emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a Fidesz/KDNP választási sikerében döntő szerepet játszott a tömeges kilakoltatások megszüntetésére, és a lakhatási jog védelmére tett ígéret. A kétharmados többség birtokában a kormánypártok hátat fordítottak mindkettőnek. Nem voltak hajlandóak Alaptörvénybe iktatni a lakhatáshoz való jogot, kiiktatták az alkotmányból a munkához való jogot, és nyolc év alatt kb. 100 ezer ember kilakoltatást tűrték el kb. 30 ezer kilakoltatás keretében, csupán tavaly 10-11 ezer embert lakoltattak ki 3600 kilakoltatás keretében.

A kilakoltatott családoktól elvették, és állami gondozásba helyezték kiskorú gyermekeiket, szüleiket pedig sorsukra hagyták, anélkül, hogy gondoskodtak volna más lakhatásról. Az egyetlen otthonuktól megfosztott emberek egy része az utcán kötött ki, és folyamatosan duzzasztotta a hajléktalanok, illetve a fagyhalállal fenyegetettek seregét.

A Magyar Szociális Fórum emlékeztetett az elmúlt nyolc esztendő néhány kirívóan embertelen esetére: a mindkét lábára amputált Emma néni háromszoros kilakoltatására, és halálára; a félig béna Hüvelyes Lajos Izabella utcai kilakoltatására, bilincsbe verésére, és pszichiátriára hurcolására, mert ellenállt a kilakoltatásának, végül elhalálozására egy elfekvőben; Emőke asszony kőbányai tízfős családjának kilakoltatására; a nyolchónapos terhes anya fedéltől történt megfosztására. Végül arra is emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook oldalán „önnemző férgeknek” minősítették azt a négygyermekes éhező családot, amelynek érdekképviseletét az MSZF felkarolta, az MSZF alapítószervezőjét pedig „hátravinni és lelőni” szövegű halálos fenyegetéssel illették, mert védelmébe vette a segítséget kérő családot.+++