A magyar nép érdeke, hogy békében éljen Kelettel és Nyugattal egyaránt. Ezért a kormánynak felül kell vizsgálnia hazánk egyoldalú elköteleződését a NATO-val és az EU-val. A NATO keleti terjeszkedése, Oroszország bekerítése helyett az együttműködésen alapuló új világrend megteremtésén kell dolgozni – fogalmazta a Magyar Békekör a jelenlegi és a választásokból kikerülő leendő kormányhoz címzett újévi kívánságát.

Azt szeretnénk, ha hazánk a békés együttműködés és a konfliktusok politikai rendezése melletti alkotó kiállásáról, kiegyezési képességéről válna ismertté a világban!  NATO-szövetségeseinknek se hagyjuk, hogy letérítsenek erről az útról, még kevésbé, hogy szembe fordítsanak minket békéhez fűződő nemzeti érdekünkkel. Ne hagyjuk, hogy kihasználjanak minket a Kelet ellen! Saját, jól felfogott érdekünkben ne hagyjuk, hogy Ukrajnát felfegyverezzék és agresszivitásra biztassák Oroszország ellen! Ne hagyjuk, hogy Kijev megfossza jogaitól a nemzeti kisebbségeket, köztük a magyart! Működjünk együtt az Eurázsiai Gazdasági Unióval, és alkossunk hidat közte és az EU között! Állítsuk helyre a diplomáciai viszonyt Szíriával, vegyünk részt az ország újjáépítésében, hadd térjenek haza a menekültek! Segítsük elő, ne pedig akadályozzuk egyoldalú lépésekkel Palesztina és Izrael kiegyezését! Ne a NATO további kibővítésében lássuk a megoldást a Balkánon, hanem a fejlődéshez fűződő közös érdek érvényre juttatásában, így az energiaellátás biztosításában!

 

 

Forrás. Magyar Békekör/Facebook

http://os.mti.hu/hirek/132967/a_magyar_bekekor_egyesulet_kozlemenye