Róma-Budapest, 2017. december 4. hétfő (MSZF)

Bűnnek nevezte a szegényekkel szembeni keresztényi kötelesség elmulasztását Ferenc pápa vasárnapi római Úrangyala beszédében – számolt be róla a Magyar Szociális Fórum.

„Azt mondani, hogy nem az én dolgom, hanem a társadalom tehet róla, egyet jelent hátat fordítani nélkülöző testvérünknek, és közömbösen viseltetni sorsa iránt. Isten nem fogadja el a semmittevést, nem éri be azzal, hogy felháborodjunk, ahelyett, hogy tennénk is valami jót” – mondta.

Ferenc pápa szerint nem elég, hogy az ember rosszat ne tegyen.

A szegényekkel szembeni keresztényi kötelességének csak az tesz eleget, aki tehetségét az emberiesség nemes céljának szolgálatába állítja, és tetteivel a nélkülözőket segíti – idézte a pápa szavait az MSZF.

A Magyar Szociális Fórum megjegyezte: Ferenc pápa intelme üzenet azoknak a magyar politikusoknak is, akik kereszténynek vallják magukat ugyan, mégsem tesznek eleget a szegényekkel szembeni kötelességüknek, eltűrik, hogy négy millióan a létminimum alatt tengődjenek, egy millióan mély nyomorban, évről-évre pedig tömegesen fagyjanak meg az utcán és fűtetlen lakásokban.

Az MSZF szerint a mögöttünk álló télen 238-an szenvedtek fagyhalált, ősz óta pedig húszan fagytak meg.+++