Budapest, 2017. október 7. szombat (MSZF)

Világpolitikai jelentőségű fegyverténynek minősítette a terrorista megszállók kiűzését Szíriából Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke a Magyarországi Arab Közösség Egyesület meghívására tartott péntek esti budapesti előadásán.

A Nemzetek Házában „Szíriáról magyar szemmel” című előadást nemzetközi érdeklődés kísérte: megjelent a Budapestre akkreditált algériai és palesztin nagykövet, a kuvaiti és a jemeni nagykövetség képviselői, valamint Oroszország katonai attaséja és első helyettese.

„Önök jó szövetségest választottak szabadságharcuk megvívásához, és időben kaptak segítséget Oroszországtól. Máskülönben könnyen megeshetett volna, hogy a szír politikai és katonai vezetés arra a sorsra jut, amelyre 1849. október 6-án az aradi vértanúk és Batthyány Lajos miniszterelnök jutott” – adott hangot véleményének Simó Endre szír vendéglátóinak.

Szíria egységének, szuverenitásának és területi integritásának helyreállítása mindazok érdekében áll, akik a népek elnyomására, kiszipolyozására és a hódításra épülő birodalmi logikával szemben az együttműködésen és az egymás iránti tiszteleten alapuló új világrendért küzdenek – fűzte hozzá.

A Békekör elnöke szerint a romokban heverő ország újjáépítésébe mindenkit be kell vonni, függetlenül politikai és világnézeti hovatartozásától. Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy megvédjék a függetlenséget, helyreállítsák a normális életet, és hazatérhessen otthonába a háború elől külföldre menekült 5 millió 260 ezer ember. Simó óva intett attól, hogy a győzelem mámorában egyesek úgy gondolhassák, nincs szükség hatalom és ellenzék összefogására az ország újjáépítésében. „Nem szabad összetéveszteni az ellenzéket az ellenséggel! Hatalomnak és ellenzéknek a nép érdekét kell szem előtt tartania: az élet beindítását, az ország újjáépítését” – vélte.

Fontosnak nevezte, hogy az orosz-iráni-török együttműködéssel tartott asztanai konferencián tárgyalóasztalhoz ült a szír kormány és a szír politikai ellenzék. Véleménye szerint segíthet a politikai rendezésben az oroszok által készített alkotmánytervezet is, amelyben Szíriai Köztársaságról esik szó a korábbi Szíriai Arab Köztársaság helyett, korlátoznák az elnöki hatalmat (7 évre szólna az elnök mandátuma, és nem lehetne újraválasztani), decentralizálnák a központi hatalmat, kibővítenék a kurd önigazgatási jogokat, kulturális autonómiát biztosítanának a kurdoknak, a kurdok lakta területen egyenjogúnak minősítenék a kurd és az arab nyelv használatát. Simó arra kérte a szíreket, tanuljanak az ukrán rossz példából, mert a kisebbségi jogok tagadása belső feszültségekhez vezethet, és veszélybe sodorhatja az együttélést.

„A nemzeti önrendelkezés nem csak különválást jelent, hanem az együttélés szabadságát is magában foglalja. A szír vezetésnek meg kell találnia a közös nevezőt a Szíriában élő kurd kisebbséggel. Annál is inkább, mivel külső erők máris eszközként próbálják kihasználni a kurd népet arra, hogy kiszakítson egy darabot Szíriából, ők pedig rátehessék kezüket az olaj és a földgáz egy részére. Szíria egységének helyreállítása elsődleges cél, de a béke helyreállása után meg kell teremteni a két nép együttélésének gazdasági, politikai, vallási és kulturális feltételeit” – adott hangot véleményének.

A népvándorlásról és a hazatérésről szólva azt mondta, hogy a világ jövője nem falak és szögesdrótok építésében tárul fel, hanem a népek közötti együttműködésben. A Magyar Békekör köztes álláspontot képvisel a befogadás teljes elutasítása és a korlátlan befogadás között. Véleményünk szerint felelősséggel tartozunk a magyar nemzet iránt és emberséggel a menekültek iránt. Magunknak kell mérlegelnünk, hány menekültet tudunk befogadni a helyi lakosság és a befogadottak érdekeinek sérelme nélkül. Elutasítjuk a brüsszeli kvóta-diktátumot, mert senki sem várhatja el tőlünk, hogy olyasmire vállalkozzunk, ami meghaladja erőnket és teherbírásunkat. Álláspontunk szerint a népvándorlás feltartóztatásának egyetlen módja a népek életének és megélhetésének biztosítása saját hazájukban és földjükön. A békés építőmunka feltételeinek helyreállása Szíriában lehetővé fogja tenni, hogy megkezdődjön a menekültek hazatérése.

A Magyar Békekör elnöke végül meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarországnak helyre kell állítania a diplomáciai kapcsolatot Damaszkusszal, és képességeihez mérten részt kell vennie Szíria újjáépítésében különös tekintettel a mezőgazdasági termelésre, az építőiparra és a közlekedésre.+++

 

https://www.facebook.com/bekekor/posts/1791100041182242