Budapest, 2017. február 18. szombat (MSZF)

A kormány nem tart igényt a Magyar Szociális Fórum (MSZF) segítségére a fagyhalál társadalmi okainak kiküszöbölésére irányuló politika kidolgozásában, sem pedig a tömeges fagyhalálra vonatkozó adatok pontos és hiteles összegyűjtésében – tudatta az emberjogi mozgalom szombaton.

 

Az MSZF február 8-án ajánlotta fel segítségét a kormánynak, de válasz nem érkezett rá. A segítséget ezért ajánlották fel, mert Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár bejelentette, hogy nem állnak a kormány rendelkezésére hivatalos adatok a megfagyottak számáról, és munkacsoportot hoznak létre a rendőrség és a mentők bevonásával, hogy „ellássák a közvéleményt a hiteles adatokkal”.

Az MSZF szerint a kormány tagadni próbálja a tagadhatatlant, azt, hogy évről-évre több száz ember fagy halálra. Tavaly ősz eleje és 2017. február közepe között 171-en fagytak meg. A tömeges elszegényedés minden kétséget kizáró tüneteként ötször annyian hűltek ki fűtetlen lakásokban, mint a szabad ég alatt.

A tendencia határozottan emelkedő 2015-2016 teléhez képest, és félő, hogy elérheti a 200-at is.

Az MSZF semmi jelét sem látja annak, hogy a kormány foglalkozna az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál társadalmi okainak kiküszöbölésével. „Ellenkezőleg, azt tapasztaljuk, hogy az ’akinek nincs semmije, annyit is ér’, és ’azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni’ elhíresült filozófia szellemében hagyják, hogy emberek tömege haljon bele a nélkülözésbe” – áll az MSZF szombaton kiadott közleményében.

Pedig a tömeges fagyhalál társadalmi okait meg lehet szüntetni: véget kell vetni a tömeges kilakoltatásoknak, fel kell számolni a nyomort, melynek következtében emberek százezreinek kell arról dönteniük, hogy egyenek vagy fűtsenek, kiváltsák-e a gyógyszert, szociális lakásokat kell építeni, hogy a hajléktalanná vált tízezreknek is legyen hol lakniuk! – szögezte le az MSZF++++