A szememnek, vagy a fülemnek higgyek?

Minden családban előfordulnak háztartási balesetek. Van, akiknél gyakrabban, mint a sokévi átlag. Ezek nyomait jól látjuk, és gyanítjuk, hogy ez már más, több is lehet. Az áldozattól azonban nem ezt halljuk. A szemünknek, vagy a fülünknek higgyünk-e ezekben az esetekben? A háztartási baleseteket elszenvedők általában és többségében nők. Az ő TAJ számukat a baleseti sebészet és a sürgősségi betegellátó osztály munkatársai már kívülről ismerik, általában egy-két hetente történik velük „baleset” az otthonukban. Eleinte. Azután már akár naponta, vagy naponta többször is képesek megvágni magukat egy porolás közben eltörött váza üvegcserepeivel, vagy fennakadni a drótkerítésen, miközben gyomlálnak/ültetnek és hirtelen megszédülnek.

Ők azok, akik télen is napszemüvegben járnak, mondván: elvakít a hó, nem látok.  A munkahelyükön pedig azért van rajtuk napszemüveg, mert a pollenallergia miatt dagadt és piros a szemük, folyik a könnyük, nem szép látvány. Ők azok, akik nyáron is garbóban járnak, mondván: nem tudom, mi van velem, hihetetlenül fázom, ráz a hideg. Ők azok, akik többször leesnek a létráról, zúzódást okoz az alkarjukon a garázsajtó, vagy a kapu szerelése, leesnek a lépcsőn, (ha képviselő feleségek, akkor átesnek a kutyán), ezzel együtt égési sérüléseiket (amelyek sosem kisebbek a harmad- és negyedfoknál) azzal magyarázzák: túl fáradt voltam hús-, vagy süteménysütés közben, véletlen volt. Edzés közben is a legtöbbször ők sérülnek meg, hiszen egy haránthasizom-, vagy vádli szakadást és a ficamokat mi mással is lehetne megmagyarázni? Ők azok, akik hirtelen mennek betegszabadságra a munkahelyükről, általánosságban egy-két hétig, ha tovább is elhúzódik lábadozásuk, akkor fizetés nélküliszabadságra mennek inkább, minthogy megjelenjenek a munkatársaik előtt, mondván: a gyermekem megbetegedett, otthon kellett maradnom.

Ők azok, akik egy hangos szótól sírva fakadnak, mondván: nem tudtam kipihenni magam, a gyerek egész éjjel fenn volt. Ők azok, akik mindig kialvatlanok, sápadtak, és karikás a szemük. Az ő hajuk soha nem rendezett, smink is csak ritkán látható rajtuk - ha viszont sminkelnek, azt túl erősen teszik. Divatos ruhát talán, de kihívó ruhát biztosan nem látni rajtuk, magas sarkú cipőt is csak elvétve. Nem hordanak szoknyát – minit főleg nem – inkább a hosszú nadrágra szavaznak. Ők azok, akiknek nem tudsz úgy kérdést feltenni, hogy ne mentegetőzve válaszolnának, és ne szégyellnék magukat azért, mert ők biztosan elrontottak valamit. Ők azok, akik a munkatársaiktól is átveszik a feladataikat, élmunkások, és hihetetlen mértékű teherbírásuk van. Vannak közöttük, akik nevetve, saját magukat kigúnyolva mesélnek a háztartási baleseteikről, és vannak, akik erőltetve kerülik e témát, legyintve: Áh, megint béna voltam. …

Ők azok, akik a férjükről, házasságukról, kapcsolatukról nem beszélnek. Ha elvétve mégis szóba kerül, akkor kizárólag szuperlatívuszokban említik a nagy Őt, akinek ő hálával és odaadással tartoznak. Ha a házasságukról mesélnek, akkor az a lehető legtökéletesebb, kiemelve, hogy szegény férjük mennyit dolgozik, és mennyit hajt azért, hogy nekik jobb legyen.

… Az oly sokszor, sőt megállás nélkül hajtogatott mondatok örökre az agyukba égnek, olyannyira, mígnem végül már ők maguk is elhiszik, és ugyanezt mondják tovább mások felé. …

Azok is ők, akiket előbb-utóbb már nem a sürgősségire, vagy a balesetire szállít a mentő, vagy a férjük, hanem az intenzív osztályra. Általában gyógyszer (véletlenül az anyósom altatóját, nyugtatóját, vérhígítóját, stb. vette be, nem figyelt oda – mondja a férj), sok esetben hypo, vagy gyomirtó (üdítős üvegben volt, és meleg is, biztosan megszomjazott, csak nem figyelt oda – mondja a férj), a harmadik leggyakoribb esett pedig az ugrás. Ennek helyszíne igen változatos: vonat (rossz vonatra szállt), ablak a sokadik emeleten (megszédült ablaktisztítás közben), folyó (nem tud úszni, de a kutyát ki akarta menteni, mikor az beleesett a vízbe), stb. Aki ilyen pech-széria után biztosra akar menni, ha jogosítvánnyal is rendelkezik, akkor kinéz magának egy megfelelő kamiont, és gyorsít. A becsapódás előtt még felnéz a kamionsofőr arcába, szemében hála van, és megkönnyebbülés. … Vége van. Végre. …

A fentieken túlmenően egészen elképesztő háztartási balesetek is történnek, főleg vidéken, hiszen ott a helyszínek – és így az indokok is – jóval változatosabbak, mint a városokban. Csak egy párat említenék.

„Rotáztuk a telken. Mikor végeztünk, a férjemnek segítettem a rotakapát felrakni az utánfutóra, és képzeld, mi történt! Nem meghúztam a beindítókart? Szétcsapta a combomat, mert azzal támasztottam alá, nézd meg, hány öltéssel varrták össze. ….”

„Kapáltunk a szőlőben, mikor is kiabálásra lettem figyelmes. Látom ám, hogy egy megvadult ló rohan a soromon felém. Behúzódtam előle a másik szőlősorba, és mivel gyermekek is voltak a határban, próbáltam megfogni a lovat, és elkaptam a kantárszárat. Az csak rántott egyet a fején, és én átrepültem a szőlősorok között. Nagyot estem, de a legrosszabb, hogy a szőlő között feszülő drót levágta a szemhéjamat. Nézd meg, 18 öltés. Heten fogták a fejemet, miközben beszúrták az érzéstelenítést, mielőtt elkezdték visszavarrni. …”

„ Fát vágtam, és megcsúszott a balta, egyenesen a sípcsontomba. …”

„A malac alját tisztítottam, a malac hirtelen megriadt, és áttaposott a lábujjamon. Két körmömet kellett levenni. …”

„Én marha! Papucsban bicikliztem, és a papucs sarka beakadt a küllők közé, az meg becsavarta a lábfejemet. Azonnal eltört. …”

„Locsoltam. A slag elektromos szivattyúra van kötve nálunk, a kerti kúthoz. Mikor befejeztem, hajtottam fel a slagot, ami egy helyen szigetelőszalaggal van összefogva. Megfogtam. Csakhogy nem húztam ki előtte az áramból. …”

Ezeket mind-mind halljuk, és inkább el is hisszük, maradéktalanul. Miért? Mert így kényelmesebb. Mert azt tanították nekünk: ami más házasságában történik, abba nem illik beleszólni, az tabu, így inkább elhisszük azt, amit hallunk, mintsem a szemünknek és józan ítélőképességünknek hinnénk. A sajnálatnál és a szánalomnál többet nem teszünk, nem tehetünk, nem engedik a társadalmi elvárások, és szüleink nevelése.

E helyen szükséges megemlítenünk azokat a férfiakat is, akiket szintén érnek háztartási balesetek. Ők azok, akik motor-, vagy autóbalesetek sorát élik át, folyamatosan verekedésbe keverednek a kocsmában, leesnek a lóról, focisérülések tarkítják az életüket, stb. Ők azok, akik otthon főznek, mosnak, takarítanak. Két típusuk van. Egyrészt ők azok, akik halk szavúak, és csak nagyon ritkán beszélnek. Ők azok, akik rajongva imádják a feleségüket, házasságuk makulátlan. Munkahelyükön megbízhatóak, becsületesek, kimaradnak a pozíciókért folytatott rivalizációból. Baráti körük felettébb kisszámú, de még a legjobb barátjuknak sem beszélnek legbelsőbb, személyes dolgaikról. Precízek és pontosak, megjelenésük kifogástalan. Másrészt ők azok, akikből könnyedén válik alkoholista, vagy szerencsejáték függő. Beteljesítik a sorsukat, mit az asszonyuk előre vetít nekik.

Mit tehetünk értük? Mit tehetünk azokért, akiket gyakran ér háztartási baleset? Nehéz kérdés. A „háztartási balesetek”, ezzel együtt a családon belüli erőszak cselekményének megértését a NANE (Nők a Nőkért asz Erőszak Ellen) Egyesület „Miért marad?” című kiadványa segíti számunkra. Fontos, és elgondolkodtató kérdéseket taglal a kiadvány, miközben segít megérteni az áldozatokat, és élethelyzetüket, ezzel együtt segít bennünket abban, hogy mi magunk is felelősnek érezzük magunkat, amiért elősegítjük az áldozatokkal szembeni társadalmi előítéletek kialakulását, megtagadva ezzel a konkrét és valós segítséget az áldozatoktól.

Több civil szervezet is az áldozatok segítségére lehet, hiszen nekik az idejükkel maradéktalanul szükséges elszámolni otthon, így pszichológushoz eljutni nem áll módjukban.

Döntsük hát el: a szemünknek, vagy a fülünknek hiszünk-e majd a továbbiakban, ha háztartási balesetekről hallunk történeteket?

 

Dudás Anna

2013. május 2.