II. János Pál boldoggá avatásáról

Budapest, 2011. április 30.

II. János Pál személyében vasárnap olyan pápát avatnak boldoggá, aki „egy szociális igazságosságtól áthatott demokratikus társadalomban” jelölte meg az emberiség jövőjét – áll a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szombaton kiadott közleményében.

Jelképesnek számít, hogy Karol Wojtylát a munka ünnepén avatják boldoggá. Ő a munka elsőbbségét hirdette a tőkével szemben, s a tőkét eszköznek tekintette a társadalom boldogulásához. Centesimus Annus enciklikájában leszögezte: A bérnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a munkás és családja megéljen belőle, valamint bizonyos mértékű takarékoskodást is lehetővé tegyen.

A hat éve elhunyt lengyel pápa szavai pusztába kiáltott szók maradtak Közép- és Kelet-Európa számos országában, köztük Magyarországon is, ahol hat millió ember hétköznapi gondja a megélhetés, az új alaptörvényből pedig még a munkához való jogot is kihagyták – írja az MSZF.

II. János Pál szerint „Az állam nem korlátozódhat arra, hogy csak az állampolgárok egy részére legyen gondja, nevezetesen a gazdagokra és a jómódban élőkre, és nem teheti meg, hogy elhanyagolja a másik részt, amely kétségtelenül a társadalom nagy többségét alkotja”.

A boldoggá avatandó síkraszállt a piac és az élethez való jog megkülönböztetése mellett, és azt vallotta, hogy vannak olyan emberi és közösségi szükségletek, amelyeket nem lehet a piaci mechanizmusokkal kielégíteni, mert nem tartoznak a piac logikájához, és vannak olyan javak, amelyek természetükből eredendően nem képezhetik adásvétel tárgyát.

Kizsákmányolásról írt és azt állította, hogy a magántulajdonnak korlátot szab a társadalom iránti felelősség. „A keresztény hagyomány a tulajdonjogot sohasem tekintette abszolút és sérthetetlen értéknek, mert a magántulajdon joga alá van rendelve a javak egyetemes rendeltetésének és használatának” - vallotta a Centesimus Annusban.

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal tisztelettel adózik annak az embernek az emléke előtt, aki a létező szocializmus összeomlása után azt hirdette, hogy az emberiség problémáit a kapitalizmus sem oldja meg, s hogy „az ember az egyház útja”.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371