Alkotmányozás – az MSZF a társadalom bevonását sürgeti

Budapest, 2011. február 17. csütörtök

A Magyar Szociális Fórum a társadalom bevonását sürgeti az alkotmányozásba, mert véleménye szerint ingoványos talajra épülhet az olyan alkotmány, amely nem találkozik az emberek akaratával.

A Szociális Kerekasztal szervezői csütörtökön kiadott állásfoglalásukban sürgetik az eddigi teljes belső vitaanyag közzétételét, hogy az emberek megismerhessék, mit akar az érdemi vitába bevont szűk politikai elit.

Máris szembeötlő – írják -, hogy a társadalom nevében készülő alkotmánytervezet nem tartalmazza az emberhez méltó megélhetés jogát, sem pedig a lakhatáshoz és a létminimumhoz való jogot, melyet a Magyar Szociális Fórum a Keresztényszociális Műhellyel közösen terjesztett elő, de a kormány nyáron elutasította.

Az MSZF szerint az Országgyűlés hibát követne el, ha magának sajátítaná ki az alkotmányozás jogát, és kirekesztené belőle a társadalmi közösségeket. A részvételi demokrácia igénybevétele nélkülözhetetlen egy olyan történelmi szituációban, amelyre az jellemző, hogy az új alkotmányt nem külön erre a célra összehívott alkotmányozó nemzetgyűlés fogalmazza meg. Az alkotmány végleges jóváhagyását közvetlenül a népre kell bízni, referendum útján – tartalmazza a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal szervezőinek nyilatkozata a magyarországi alkotmányozási folyamatról.

Kovács István, Jánosi Gábor, Salga István, Sipos József, Simó Endre

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371