Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

Kósa: "A jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek"

Egy kicsit elmélkednék az emberi hozzáállásról, a szociális érzékenységről, a gyermekek szeretetéről és a szociopata hajlamokról e "jeles" képviselő "jeles" kijelentése nyomán, mely bejárta már a hazai sajtót.

Ha egy vidéki nagyváros vezető embere, aki egyben a kormányzó nagypárt egyik első embere is, olyan nyilatkozatot tehet, mint a fentiekben idézett mondat, azonnal láthatjuk, miért alakul úgy a jogalkotás hazánkban, ahogyan alakul. Hiszen ő is azokhoz tartozik, akik megalkotják a törvényeket.

Emlékeztetőül: a családon belüli erőszak cselekményét évekig nem voltak hajlandóak beemelni a Btk. módosításába, mint később kiderült: azért nem, mert a párt sok embere veri otthon az asszonyt és a gyermekeit. Fenti kijelentés szintén arrafelé havaz. A civileknek több éves munkájába került, míg végül mégiscsak belekényszerítették e fogalmi kategóriát - nem a politikusainkon múlt.

Az új Btk. szerint a 12 év alatti gyermek igenis védekezésre képes. Az egyik jogalkotó, a fent idézett polgármester, idézett szavait értelmezve kiderül, miért is védekezésre képes a gyermek - mert így kisebb büntetési tételt kap az, aki sanyargatja őket.

Ha összevonjuk a két, említett Btk. módosítást, egy kerek mondatot kapunk: bár beemeltették velünk a büntetőjogi kódexbe a családon belüli erőszak kategóriáját, ámde a gyermekeket cselekvőképesnek és védekezőképesnek minősítjük azért, hogy ha esetleg ki is derülne az otthoni terror, nehogy mi kapjuk már a büntetést. ...

Ez a fenti kijelentés pedig olyan tartalommal bír, amely azt feltételezi, hogy a családon belüli erőszakot az iskolán belüli erőszakra cserélni törekszenek - hiszen az iskolában (ezek szerint) megengedett a veréssel nevelés és annak "áldásos hatása". (csak megemlítem, hogy hazánkban a lakosság nagy részének ugyanez a véleménye: pénz számolva, asszony, gyermek csak verve jó...)

Továbbmegyek: ha ezt az embert szintén veréssel nevelték volna, elképzelhető-e, hogy jobb emberré vált volna, és jobban teljesítene? ... Eszembe jutott a Fidesz-szlogen: Magyarország jobban teljesít. ... A fenti mondat értelmében jobban, igen - de verik is, ütik is rendesen az itt élő embereket, mert már az utolsó bőr utáni bőrt nyúzzák le róluk. A szlogenjük alapján tehát a fentiekben idézett mondat helyes.

Egy szociopata szempontjából megvizsgálva a dolgokat, szintén helyes a fenti megközelítés, lévén egy szociopata átgázol bárkin, bárkinek az érzelmein - még egy gyermekén is. Nem számít senki, csak az ego, és a saját boldogulása. A szociopatikus megközelítés szempontjából tehát maximálisan helyes a mondat, hiszen a szeretettel való neveléssel szemben előnyben részesíti a veréssel való nevelést. 

Hogy jobb ember lesz-e egy veréssel nevelt gyermekből? Nem vagyok pszichológus, nem tudom. Az viszont biztos, hogy a megfelelési kényszere és a precizitása a maximális mértékig kialakul, mert beleverik. Ezzel együtt természetesnek veszi az erőszak jelenlétét, hiszen a szeretet jeleként értékeli az életében. Hosszú évtizedek keserves munkájára van szüksége annak, akit vertek gyermekként, ahhoz, hogy lelkileg egészséges életet tudjon felnőttként élni, és ne hibáztassa magát mindig, mindenért, mindenki hibájáért. Az életünkben hozunk hibás döntést, a veréssel nevelt gyermek erre hajlamosabb - hiszen már gyermekként sem lehet önálló akarata, mert kiverik belőle, és beleverik a szülői/tanári akaratot. Mivel fenti kijelentés politikus szájából hangzott el, ez azt jelenti: a szülői akaraton kívül még a politikai akaratot is bele kell verni a gyermekekbe. ...

Mivel a bántalmazott gyermek nem tanulja meg kialakítani a saját, önálló gondolatvilágát, nem ismeri az érzést: milyen a saját akarat - hiszen folyamatosan a másokénak akar megfelelni (elkerülve a bántalmazást), így, felnőttként rengeteg hibás döntést hoz, vergődve a saját életében, amely, ennek megfelelően az életközösségéből, sőt, a saját családjából való kiközösítést is maga után vonhatja. Hogy jobban teljesít-e?

Szolgaként igen.

Emberként pedig nem találja önmagát.

Kormányunknak, ahhoz, hogy Magyarország jobban teljesítsen, szolgákra, rabszolgákra van szüksége, melyet - a fentiek értelmében - iskolán belüli veréssel való neveléssel érhet el. Nem véletlen, hogy kormányunk agymenéseit kötelező tantárgyként oktatja a köznevelési törvény szerint a pedagógus. Nem véletlen, hogy egyre több, egyházi fenntartású iskola létezik, hiszen a középkorban is az egyházakat használták a királyok a nép agyátmosására. A siker pedig akkor teljes, ha ezt már gyermekkorban elkezdik. ...

Hiszen - olvasva a fentiekben idézett mondatot - mindezt most már nem is titkolják. ...

 

Dudás Anna, érdekvédő

Látogatottság

3997586
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1561
2592
17977
3962935
46964
72262
3997586

Your IP: 3.15.147.215
2024-04-20 13:05