Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

NE ADD FEL JOGAIDAT, AKKOR SEM, HA ROKKANT VAGY!

Július első hetében - már kezd hagyománnyá válni – az elesettekért civil szervezetek tünetnek az idén is. A július első hetére meghirdetett demonstráció összefogásra kéri a demokratikusan gondolkodókat, akik az egyre fokozódó társadalmi elégedetlenségnek kívánnak hangot adni. Az egy hetes programban felszólalók hallatják a hangjukat a korhatár alatti rokkantak megnyomorított sorsáért is tiltakozva.

Azokat a sorstársakat, akik megtehetik, kérjük, hogy vegyenek részt a demonstráción. A jelenlétükkel tiltakozzanak a kormány, már-már fojtogató nadrágszíj szorongatása ellen, és a rokkantakat ért folyamatos megaláztatások ellen. Azok a sorstársak, akik lakóhelye nagy távolságra van a fővárostól, vagy a betegségeik miatt, vagy szűkös anyagi lehetőségük okán – utazási kedvezmény hiányában – nem tudnak részt venni a tüntetésen, azokhoz is szólni kell. Mi hozzájuk is üzenni kívánunk, hogy ne adják fel az alapvető emberi jogaikat, mert azok alanyi jogon illetnék meg őket, ha rokkantak, akkor is. Az érdekérvényesítő képességük hiánya miatt, nem szabadna őket kihasználni, és folyamatosan megalázni.

Miért is kellene harcolni a korhatár alatti rokkantaknak? Azt bemutatja mindenki számára maga az élő történelem:

Még rövidnek tűnhet az idő a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvény 2012.01.01.-től hatályos életbe lépése óta, de akiket érint, azoknak a tudatába beleégett dátum hagy örök nyomokat. A XXI. századi Európa legsötétebb törvénye született meg ezzel az „új” rokkant-törvénnyel, mely százezreket sújthat. Az átlag 30 évet ledolgozó, átlag 50 évesen megrokkantak, akik átlagéletkora el sem éri a folyton emelkedő öregségi korhatárt, ők lettek a kiszemelt áldozati bárányok. Talán azért ők, mert ők a gyengék és ők hallgatnak?  A teljes kiszolgáltatottságban, az ország minden szegletében szanaszét élő korhatár alatti rokkantak, bűnbakká lettek kikiáltva. Ők a naplopó csalók, a semmirekellők, a zsiványok, akik felélik a nyugdíjkassza kiadásait? Ők, a kormány szerint, akik az adófizetők forintjain élősködnek? Ez, óriási téveszme, amit a kormány-kommunikáció hangoztat, a mindössze 305.323 fő korhatár alatti (2011.12.31.-i adat ONYF Statisztikai Évkönyv szerint) rokkantsági nyugdíjuktól megfosztottakról. Ellenük, bűnt követhet el a kereszténydemokrata értékrendre oly büszke kormányunk, ha, még az életben maradás esélyét is el akarja venni tőlük?

A korhatár alatti rokkantak annyira útjában vannak a kormánynak, hogy az mindent elkövetve, még azt sem bírja kivárni, hogy elpusztuljanak ezek a súlyos betegek? Ennek a kb. 300 ezer embernek a fele, már „védett korúként” 5 éven belül az öregségi nyugdíjkorhatárt elérve, képtelen megrokkantan dolgozni. Akik 57 év felettiként - a vak szerencse folytán már békén hagyottak - felülvizsgálatra nem kötelezettek, csak ők lélegezhetnek fel. Akik 57 év felettiként soros felülvizsgálatra kötelezettek, ők még retteghetnek. Lehet, hogy ők sokkal betegebbek, mint azok, akik azonos, 57 év feletti korcsoportúként már békében, biztonságban élhetnek. A soros felülvizsgálatra kötelezettség, főleg az 57 év alattiakat sújtja, elképesztő hátrányokkal és diszkriminációval. Ezeket a problémákat, nem szabadna szó nélkül hagyni, mivel a rokkantság, nem életkorfüggő állapot.

A korhatár alatti rokkantak elképesztő jogsérelmeket kénytelenek elszenvedni a 62 év feletti, már öregségi nyugdíjassá átsorolt rokkantakkal szemben. Utóbbiak, minden privilégiumát kiélvezhetik a nyugdíjas státusnak, míg a korhatár alattiakat az a veszély fenyegeti, hogy még öregségi nyugdíjassá sem válhatnak közülük sokan, akik hosszabb ideje megrokkantak már. Ez olyan súlyos diszkrimináció azonos társadalmi csoporton belül, hogy ezt nem szabad elfogadni, hogy így legyen. Ez, súlyosan sérti az esélyegyenlőség elvét, és a többi alapvető emberi jogot is.

A korhatár alatti rokkantakat igazságtalanul bélyegzi meg a kormány, bűnbakként feltüntetve őket. A 195 ezer felülvizsgálandó rokkanttól igyekeznek mihamarabb megszabadulni. A komplex minősítések során, az orvosok hová tették a Hippokratészi esküjüket, ha „felsőbb utasításra” segédkeznek rokkantak visszaminősítésében? Azokat a betegeket, akiket az NRSZH felülvizsgálat során a nyílt munkaerőpiacra, vagy rehabilitálás utáni munkavégzésre kötelezik, ők potenciális ellátatlanokká válnak. Nagyon magas ez az arány, hiszen a rokkantak fele rövid időn belül eltávolítottá válik az ellátórendszerből, a maximálisan 3 éves időtartamú rehabilitálás után. Utána, pedig már nincs visszaút, mert belép az 1095 napon át ketyegő bomba. Akinek az utolsó 5 éven belül nincs meg az 1095 nap biztosítási jogviszonya, az egyetlen forint pénzbeli ellátásra sem jogosult, bármennyire súlyos állapotú. Az alaptörvény, a nagykorú családtag nyakába varrja a korhatár alatti rokkantak ellátási kötelezettségét, az állami gondoskodás helyett. Teszi ezt úgy, és azokkal a korhatár alatti rokkantakkal a kormány, akik átlag 30 évig progresszív nyugdíjjárulékot fizettek be. Az alaptörvényből kivették a 120 éves társadalombiztosítási garanciákat is. Így, sem egészségügyi ellátásra, sem a rokkantsággal összefüggő társadalombiztosítási kockázatra épülő nyugellátásra sem jogosultak a törvényi változások miatt az „örök vesztes” korhatár alatti rokkantak, akik az elszenvedői ennek.

Mindezek okán, a korhatár alatti rokkantaknak sem az egészségügyi sem a foglalkoztatási rehabilitációja nem megoldott. Róluk, a saját családjaiknak kellene gondoskodni a kormány szerint, az állami gondoskodás helyett. A kormány igyekszik rövid időn belül megszabadulni (mindössze 3 éves maximális időtartam alatt) a szerinte munkaképes rokkantaktól. A korhatár alatti (2012.01.01.-én 305.323.-fő) nyugdíjuktól megfosztott rokkantak fele 5 éven belül eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, ez a létszám 156.084 fő (2012.01.01.-én). A másik fele, akik 57.év alattiak. A kb. 150 ezer fő 57 év alattiak felétől is, rövid időn belül meg akar szabadulni az ellátórendszer. Aki bent maradhat az ellátórendszerben még, az is annyira lecsökkentett pénzellátást kap, hogy éhen hal. Ezáltal, az elkövetkezendő pár évben teljesen sikerülhet felszámolni a rokkantsági ellátórendszert. Világelsők leszünk ebben is! A rokkantak nélküli ország?

A kérdés csupán az, hogy milyen áron?

Hazánkban a következő 5 évben potenciális humán katasztrófa leselkedik a korhatár alatti rokkantakra. Ezek a súlyos betegek, az ellátatlanságuk okán, nem kapnak majd sem megfelelő egészségügyi ellátást, sem foglalkoztatási lehetőséget. A rehabilitációjuk ez által, teljesületlen marad. Segélyszerű pénzekből - amik a havi gyógyszerkiadásukat sem futják a betegeknek - nem lehet élni. Bekódolt számukra, az ellátatlanságuk okán a halál? Kérünk minden felelősen gondolkodó sorstársunkat, hogy még ne adják fel! Még ne halljon meg bennünk a remény! Kérünk minden honfitársunkat, hogy az összefogás szellemében, aki teheti, látogasson el a demonstrációra, és álljon ki az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáért azokkal együtt, akik azt követelik!

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport

Látogatottság

3944213
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1514
5451
11584
3915476
65853
78836
3944213

Your IP: 3.237.178.126
2024-03-28 12:56