Orbán Viktor miniszterelnökkel akar tárgyalni a Hitelesek helyzetének átfogó rendezéséről a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal. A tárgyalóküldöttség vezetésével Róna Péter professzort, a nemzetközi pénzügyek szakértőjét bízták meg. A delegáció feladata a Hitelkárosultak követelésének 8 pontos előterjesztése, és megnyugtató megoldás elérése a kormánnyal és a bankokkal. A küldöttség tagja egy Hiteles és az MSZF képviselője – tudatta a Magyar Szociális Fórum a Szociális Kerekasztal vasárnap megtartott tanácskozásán született határozatok alapján.

A budapesti Magyarok Házában a Hitelkárosultak és szakértőik, köztük Róna Péter, Damm Andrea, Varga István és Egyed István részvételével megtartott tanácskozáson figyelmeztették a kormányt felelősségére. Mint írják, a hitel-probléma megoldatlansága kiélezi az országban uralkodó megélhetési válságot, az egzisztenciájuktól és otthonuktól megfosztott emberek között kezd erőre kapni a „minden mindegy” és a „minél rosszabb, annál jobb” tettlegességig fajuló hangulata, s átfogó megoldás híján ez a hangulat exlex, kezelhetetlen állapotokat idézhet elő.

Határozatában a Szociális Kerekasztal üdvözli, hogy a Hitelkárosultak tömegesen kezdenek kiállni magukért, egymásért, emberi jogaikért. Felhívja a Sorstársak figyelmét arra, hogy megoldást csak világos és olyan konkrét követeléssel lehet elérni, mint amilyen a megerősített 8 pontos dokumentum. A Kerekasztal óvatosságra int azokkal szemben, akik nem megoldási javaslattal hívják az utcára az embereket, hanem azért, hogy a jogos népi elégedetlenségből fegyvert kovácsoljanak maguknak a demokratikus normáktól elrugaszkodó politikai célokért. Arra szólították fel a Hitelkárosultakat, hogy a 8 pontos megoldás mellett álljanak ki, mert ez fogalmazza meg a legvilágosabban és a legtisztábban az érdekeiket!

Elhatározták, hogy figyelemmel kísérik a pénzügyi biztos által kezdeményezett háromoldalú szakértői tanácskozást, bár nem tartják a magukénak, mert a benne helyet foglaló valamennyi „civilt” a kormány megbízottja választotta ki, a Hitelkárosultaknak nem volt beleszólásuk abba, hogy kik képviseljék a civil oldalt. A Kerekasztal véleménye szerint sem a pénzügyi biztosi intézmény, sem a háromoldalú tanácskozás nem pótolhatja a politikai akaratot a megoldásra. A hitel-problémát már rég meg lehetett volna oldani pénzügyi biztos kinevezése nélkül is, ha lett volna hozzá kellő politikai akarat.  Az akarat hiánya a pénzügyi biztos megoldási igyekezetét is meghiúsíthatja – írják.

A Kerekasztal megállapította, hogy a Hitelkárosultak megközelítőleg ezer perindítási szándéknyilatkozatot helyeztek letétbe annak a tíz szervezetnek a felhívására, amely felkarolta érdekeiket. Kezdeményezte, hogy a letétbe helyezők most váltsák valóra szándékukat, és nyújtsák be kereseteiket a bíróságokon. A tömeges perindítással újabb fegyverhez juthatnak ahhoz, hogy kikényszerítsék az államtól a központi intézkedést, nevezetesen a közérdekű perindítást a bankok ellen, a Hitelkárosult állampolgárok védelmében.

A Hitelkárosultak 8 pontos követelése a következő:

  1. A devizahitel hibás termék. A hibás terméket vissza kell váltani, ill. ki kell javítani.
  2. A Hitelkárosultak nem akarnak kibújni tartozásuk alól, hanem annyit akarnak visszafizetni, amennyit ténylegesen felvettek, kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamatával.
  3. A keletkezett túlfizetést be kell számítani a tőketartozásba, csökkentve vele annak összegét.
  4. A jogtalanul elvett javakért kártalanítani kell a megkárosított embereket, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akiktől elvették egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonukat, és más javaikat, mert nem tudták fizetni a bank által egyoldalúan és önkényesen számlázott törlesztést.
  5. Kárpótolni kell azoknak a hozzátartozóit, akik belehaltak a banki önkénybe, és a végrehajtói meghurcoltatásba.
  6. A bankok térítsék meg a Hiteleseknek okozott kárt, kártalanítsák és kárpótolják a megkárosított embereket.
  7. A létesítendő magáncsőd intézmény keretében elsőbbséget kell biztosítani azoknak, akiket a bankok és végrehajtóik kisemmiztek mindenükből, és semmi reményük sincs arra, hogy állami segítség nélkül visszailleszkedhessenek a társadalomba.
  8. A végrehajtás kriminalizálódik. Ezért azonnali leállítását követeljük. A bankok nem adhatják el követelésüket, és eredeti áron kötelesek visszavásárolni azt.

 

Az MSZF devizahitelesekkel egyeztetett álláspontja szerint a devizahitel-probléma átfogó megoldása politikai akaraton múlik.  Az államnak (kormánynak) közérdekű keresetet kell benyújtania a bankok ellen, a megkárosított állampolgárok védelmében. Tartalmilag ennek a keresetnek meg kell felelnie a fenti követelések 1-6 pontjaiban foglaltaknak. (A 7-ik pont teljesítése külön feladat.)

Az átfogó rendezés eléréséig meg kell tiltani az árverezéseket és a kilakoltatásokat.+++

 

Látogatottság

3945249
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
2550
5451
12620
3915476
66889
78836
3945249

Your IP: 18.209.63.120
2024-03-28 21:38