Már eddig többen fagytak meg, mint tavaly január végéig

Budapest, 2011. január 4. kedd

Az újév első napjaiban száztízre emelkedett a megfagyott emberek száma. Míg szeptember vége és december 30. között kilencvenkilencen szenvedtek fagyhalált, december 30. és január 3. között, négy nap alatt tizenegy honfitársunk távozott az élők sorából. Magyarországon eddig huszonnéggyel többen fagytak halálra, mint tavaly január 30-ig (86). Hatvannégyen saját otthonukban hűltek ki, negyvenhatan pedig a szabad ég alatt – tudatta a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal kedden.

Az MSZF SZK felháborítónak és elviselhetetlennek tartja a tömeges fagyhalállal szembeni politikai közönyt. „Meggyőződésünk szerint hatósági intézkedésekkel, és fedélhez juttatással fel lehet tartóztatni az értelmetlen pusztulást” – mondta Simó Endre, az MSZF SZK szervezője. A Szociális Kerekasztal azonnali kormányrendelet kibocsátását sürgeti arról, hogy a hatóságokat kötelezzék a rászorulók rendszeres látogatására és ellátására, és büntetőjogilag is felelősségre lehessen vonni azt a hatósági személyt, aki mulasztásával előidézi mások halálát. Azonnal fedélhez kell juttatni azokat, akiknek nem jut szállás a menedékhelyeken, illetve nem vállalják a szállásokon kialakult tömegnyomort, és embertelen állapotokat – fűzte hozzá Simó.

Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem Blackfire College tanára támogatásáról biztosította az MSZF SZK küzdelmét az élethez való jogért. „Az államra nézve kötelező a szükséges lépéseket megtenni” – mondta az MSZF szervezőjének.

A Magyar Szociális Fórum péntekre sajtóértekezletet hívott össze a kialakult katasztrófa-helyzet miatt. Az a célja vele, hogy kikényszerítsék a kormány intézkedését az emberéletek védelmében. A sajtóértekezleten többek között részt vesz Dr. Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró.

X X X

A sajtóértekezletet a budapesti Pallasz Páholyban tartják (V. kerület, Alkotmány u. 15.) január 7-én, pénteken 11.00 órakor.

Kiadta: MSZF SDZK

+36 30 5927371

Látogatottság

3993142
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
2002
5571
13533
3962935
42520
72262
3993142

Your IP: 3.131.110.169
2024-04-18 19:51