Budapest, 2012. június 29. péntek

A főváros XV. kerületének polgármesteri hivatala ki akar lakoltatni otthonából egy mindkét lábára amputált, két szívinfarktuson túlesett 68 éves asszonyt, és 15 éves fiú unokáját, akit a nagymama egy hetes kora óta nevel. A gyermeket állami gondozásba akarják venni, és hétfőn jönnek érte – tudatta a Magyar Szociális Fórum pénteken az érintett Nagy Lajosné közlésére hivatkozva.

Vizér Klára alpolgármester azzal indokolta a kilakoltatást, hogy a rokkant asszony átmenetileg befogadta lakásába szintén kilakoltatott menyét és két fiát, akiknek egyelőre nincs hová menniük.

A 75 ezer Forint rokkant nyugdíjból élő, és unokáját eltartó nagymamának vízdíjtartozása volt, de részben már sikerült rendeznie, és a vízművekkel megállapodott tartozásának részletekben történő törlesztésében is.

A Magyar Szociális Fórum pénteken üzenetben járt közben László Tamás polgármesternél, hogy ne engedélyezze a Pázmány Péter u. 108. fsz. 10. sz. alatt élő család kilakoltatását, és előzze meg az embertelenséget. Üzenetét az MSZF e-mailen és faxon továbbította László Tamás polgármesternek pénteken délelőtt.

Az MSZF-et az „Adj esélyt a Életért” közhasznú egyesület kérte a fellépésre a küszöbön álló kilakoltatás ellen.+++

 

(Nagy Lajosné mobilja az MSZF címén elérhető az újságíró kollégák számára.)

 

Látogatottság

3994634
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1201
2293
15025
3962935
44012
72262
3994634

Your IP: 3.17.184.90
2024-04-19 09:58