Budapest, 2011. október 2. vasárnap

 

A Magyar Szociális Fórum társadalmi terve egybevág az Emberi Jogok Egyetemes Törvényével. Olyan társadalmi rendszert akar, amelyikben az emberi jogok teljes hatállyal érvényesülhetnek – mondta Simó Endre, a fórum szervezője szombaton a budapesti felvonulást követő Clark Ádám téri beszédében.

 

Simó bírálta a kormányt amiatt, hogy egy millió új munkahelyet ígért, de helyette a munkához való puszta jogot is kihagyta az új alaptörvényből. Azt ígérték, hogy senki sem kerülhet az utcára, azután pedig hatályon kívül helyezték a kilakoltatási tilalmat. Megígérték, hogy megvédik a magyar embert a külföldi bankok önkényeskedéseitől, és az eurózóna válságától, közben eltűrik a devizahitel-visszaéléseket, és az évi 600-1500 milliárd forint között mozgó forráskivonást. Az MSZF szervezője élesen bírálta a megélhetést súlyosbító legújabb intézkedéseket: az ár- és áfa-emelést, a reálbér-csökkentést, a leépítéseket, a szociális és a szakszervezeti jogok beszűkítését, a munkatörvénykönyv átírását, a végrehajtó hatalom centralizálását a parlamenti demokrácia rovására, a hírek megszűrését, a szólásszabadság korlátozását.

Arra szólította fel hallgatóságát, hogy senkinek a kedvéért se mondjon le emberi jogairól, hanem ragaszkodjon az élethez, a munkához, az emberhez méltó megélhetéshez, a lakhatáshoz, a véleménynyilvánítási és lelkiismereti szabadsághoz, a neveléshez, a személyiség teljes kibontakoztatásához, az egyenlőséghez és a társadalmi igazságossághoz való jogához.

A bankok és a monopóliumok helyett a dolgozó, alkotó embert kell a társadalmi logika középpontjába állítani. Helyre kell állítani Magyarország önrendelkezését gazdasági és politikai értelemben. Olyan erőt kell létrehozni, amely a nemzeti felemelkedésben és a társadalmi haladásban érdekelt, nem pedig csak megígéri azt, hogy azután annak az ellenkezőjét csinálja – mondta az MSZF szervezője.

A Hitelkárosultak nevében Feketéné Kalmár Mária azzal a petícióval fordult a kormányhoz, hogy kötelezze a bankokat a korrekt hitelezésre és a teljes körű elszámolásra, és ennek költségeit a bankok extraprofitjából vonják le. Fagyasszák be a devizahitel-törlesztő részleteket a szerződés szerinti eredeti szinteken, a megkárosított adósokat pedig kártalanítsák. Azonnal állítsák helyre a kilakoltatási és árverezési moratóriumot. Feketéné Kalmár Mária hangsúlyozta: a Hitelkárosultak nem kitérni akarnak fizetési kötelezettségük alól, hanem az eredetileg vállalt feltételeknek megfelelően akarnak törleszteni, nem pedig a hitel árának tisztességtelen emelése szerint. Sürgette a magáncsőd intézményének bevezetését is, hogy senki se kerülhessen helyrehozhatatlan helyzetbe.+++

képek a tüntetésről: kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay...xml&rovat=itthon

 

 

Látogatottság

3944585
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1886
5451
11956
3915476
66225
78836
3944585

Your IP: 3.83.87.94
2024-03-28 15:08