Strasbourg-Budapest, 2017. október 29. vasárnap (MSZF)

Az Európai Unió olyan, mint egy megfáradt nagymama. Drámaian meddővé vált az öreg kontinens – idézte a Magyar Szociális Fórum Ferenc pápa szombaton elhangzott véleményét azon a strasbourgi kongresszuson, amelyet a keresztények hozzájárulásáról tartottak Európa jövőjéről.

Nem csak arról van szó, hogy kevés gyerek születik, s túl sokukat fosztottak meg joguktól, hogy megszülethessenek, hanem arról is, hogy Európa képtelennek bizonyult kellő anyagi és kulturális eszközök birtokába juttatni a fiatalokat ahhoz, hogy szembenézzenek a jövővel – mondta.

Ahelyett, hogy humanizálódna, Európa számokról és gazdasági adatokról szól. „Nincs ember, csak szavazat, nincs migráns, csak kvóta, nincs dolgozó, csak gazdasági mutató, nincs szegény, csak szegénységi küszöb” – figyelmeztetett.

Ferenc pápa újból síkraszállt a menekültek befogadásáért, ugyanakkor óvatosságra intett. Nyílt szívvel kell viszonyulnunk hozzájuk, de az újonnan érkezőket teljesen integrálni kell. A befogadottaknak is kötelességük megismerni, tiszteletben tartani és asszimilálni befogadóik kultúráját, s a nemzet hagyományait, mely befogadja őket – mondta Ferenc pápa a keresztények strasbourgi kongresszusán.

A Magyar Szociális Fórum megjegyezte: a magyar közszolgálati média nem adott hírt a pápa beszédéről.+++

 


Látogatottság

3993997
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
564
2293
14388
3962935
43375
72262
3993997

Your IP: 3.22.181.209
2024-04-19 04:28