Brüsszel-Budapest, 2017. június 23. péntek

Az Európai Unió Oroszország ellen fél évvel, a Krím ellen pedig egy évvel meghosszabbította szankcióit csütörtökön, brüsszeli tanácsülésén. A döntés egyhangúlag született.


A Krímmel kapcsolatos indok a félsziget orosz annektálása volt, az Oroszország ellen meghosszabbított megtorló intézkedéseket pedig arra hivatkozva hozták, hogy Moszkva nem teljesíti a minszki megállapodást. Az EU figyelmen kívül hagyta a krími népszavazás eredményét a félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról, és eltekintett a minszki megállapodásban érintett többi fél, köztük Ukrajna felelősségétől a politikai rendezés elmaradásáért.

Megszavazta ugyan a szankciókat, de önálló véleményt fogalmazott meg a szankció-politika hatástalanságáról Magyarország, Olaszország és Görögország. Mindhárman kifogásolták hátrányos kereskedelmi következményeit rájuk nézve. A magyar gazdaságot 6-6,5 milliárd dollárnyi kár érte 2014-2016 között.) Javasolták, hogy tűzzék napirendre a szankciók hatástalanságáról szóló vitát. Az EU galambjaival szemben a héják (Lengyelország, Svédország, Észtország, Lettország és Litvánia) álláspontja kerekedett felül. Velük értett egyet Németország és Franciaország is.+++

Látogatottság

3945098
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
2399
5451
12469
3915476
66738
78836
3945098

Your IP: 3.80.129.195
2024-03-28 20:05