Rendkívül megnőtt a fagyhalál áldozatainak száma márciusban. A tavasz első hónapjában sokkal többen fagytak meg, mint a tél utolsó hónapjában - jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.

Magyar Szociális Fórum: Magyarország vállaljon aktív szerepet az afganisztáni békés rendezésben!

Budapest, 2010. november 7. vasárnap

A Magyar Szociális Fórum arra szólította fel a kormányt, hogy a NATO november 19-20-i lisszaboni csúcsértekezletén közölje szövetségeseivel, nem bővíti az afganisztáni magyar csapatkontingens létszámát, nem küld harcoló alegységet az ázsiai országba, hanem a katonai szerepvállalással szemben a békés politikai rendezést helyezi előtérbe. A Magyar Szociális Fórum véleménye szerint a honi katonapolitika ilyen felülvizsgálása elnyerné a magyar emberek túlnyomó többségének rokonszenvét. Az MSZF szerint hazánknak nem a háborúhoz, hanem a népek közötti békés együttműködéshez fűződik érdeke, és a magyar diplomácia akkor élvezte a legnagyobb nemzetközi elismerést, amikor egy asztalhoz ültette a szembeálló feleket a Helsinki európai biztonsági és együttműködési konferencián.

Simó Endre, az MSZF szervezője a november 5-i katonapolitikai Kerekasztal-tanácskozáson bejelentette, hogy a Magyar Szociális Fórum kész társadalmi támogatást nyújtani a kormánynak abban, hogy hazánk felhagyjon részvételével az afganisztáni háborúban, és ezzel a magatartásával elősegítse minden idegen csapat kivonását, s az afgán önrendelkezés helyreállítását.

„Az Afganisztáni háború. Érvek és ellenérvek” c. tanácskozáson Nagy Zoltán, a Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-Proliferációs Főosztályának helyettes vezetője azt mondta, hogy ha kell, harcoló alakulatokkal is támogatnunk kell az afganisztáni hadjáratot, hogy Magyarország ne másodrendű szerepet játsszon a NATO-ban. „Együtt mentünk be, együtt jövünk ki” – mondta. Az afganisztáni hadjárat az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával és folyamatos ellenőrzésével történik, hazánk 490 fős csapatkontingenssel vesz részt benne – tudatta. A lisszaboni NATO-csúcson először nyílik alkalom az afganisztáni stratégia felülvizsgálására. Várhatóan 2011 nyarától átmeneti folyamat (tranzíció) kezdődik, és 2014-től nem lesz több harcoló alakulat Afganisztánban – mondta a kormány képviselője. Afganisztánt a „NATO első számú prioritásának” nevezte, de elismerte, hogy „a hosszú távú stabilizáció nem katonai feladat, s Afganisztánnak olyan kormányra van szüksége, amelyet az afgán nép is elfogad”.

Mátyus Sándor volt kabuli nagykövet annak a véleményének adott hangot, hogy a terrorizmus és a drog olyan fenyegetés, amelyet csak a helyszínen lehet kezelni, és ez a válságkezelés nemzetközi érdek. Afganisztán 40 éve válságban van, és a krízis a 90-es években mérgesedett el – mondta. Utalt a társadalmi és gazdasági elmaradottságból fakadó veszélyekre is.

Dobszai Károly, a Népi Írók Baráti Társaságának elnöke szerint „egyik szögről a másikra akasztottak minket, s a kampót le kell vetni magunkról”. Afganisztánban katonai megszállásról van szó. Magyarország NATO-szövetsége nem jelentheti, hogy szolgamódra kiszolgálják a NATO minden elvárását. Változást akarunk abban a szellemben, amelyet 1956 tárt fel előttünk – mondta Dobszai.

Várhalmi Miklós nemzetbiztonsági szakértő szerint a NATO garancia biztonságunkra, egyszersmind presztízsünk forrása is. Adnunk is kell, nem csak kaphatunk. De nem erőnk felett kell adni. Nem harcoló katonákat, hanem puhább, logisztikai feladatokat ellátó alegységet kell kiküldeni a kint lévők védelmére. A körülmények nem teszik lehetővé a csapatok visszahívását, mert a „kábítószer-terrorizmus” miatt Afganisztán nem maradhat ellenőrzés nélkül – vélekedett Várhalmi.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke fontosnak és hasznosnak nevezte a Kerekasztal körüli párbeszédet. „Ellenezzük a háborút, Magyarország részvételét benne, és Magyarország NATO-tagságát” – mondta. Afganisztánnak segítenünk kell, de nem így. A terrorizmus elleni harc csak ürügy, a valódi cél a hadiiparhoz, a gyógyszeriparhoz és a kábítószerhez fűződő érdek. Emlékeztetett arra, hogy az Irak elleni háború is hazugságon alapult, mert Iraknak- mint bebizonyosodott – nem volt tömegpusztító fegyvere. Az USA nem tudja katonailag megnyerni az afgán háborút. Afganisztánban nincsenek magyar érdekek. A magyarok többsége fél ettől a háborútól, és nem ért vele egyet – fűzte hozzá Thürmer.

Szabó András ny. nagykövet szerint a kormány a kétharmados többségre hivatkozva feljogosítva érzi magát az afganisztáni lépésekre, pedig nem biztos, hogy ez a helyes döntés. Komolyabb érvek kellenek ahhoz, hogy a kormány felülvizsgálja Afganisztán-politikáját.

Rockenbauer Antal, a Magyar Alkotók és Gondolkozók Független Szakértői Társaságának alelnöke „markánsabb nemzeti katonapolitikai arculatot” sürgetett. Ne kerüljünk újra a vesztesek oldalára, van lehetőség mozgásterünk bővítésére, harcoló alakulat kiküldése nem növeli, hanem csökkenti a biztonságunkat – mondta. Majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a NATO nem kizárólagos tényező Magyarország biztonságának szavatolása szempontjából.

Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet (ZMNE) igazgatója kétségbe vonta, hogy a magyar honvédség – jelenlegi állapotában – 200 fős harcoló alakulatot tudna kiállítani. Jelentéktelennek nevezte a 4 fős magyar veszteséget. Senkit sem köteleznek arra, hogy kimenjen – mondta. A legolcsóbban és a leghasznosabban kell eleget tennünk a NATO-követelményeknek. Magyarországnak egyébként máris van kint húszfős, kifejezetten harcoló különleges különítménye, melynek megbízatása nem tartozik a közvéleményre – vélte. Tálas szerint vállalni kell az afganisztáni missziót, hitelesnek kell maradnunk. A kivonulás 2011-ben elkezdődhet, és 2014-ben be is fejeződhet – mondta.

Cs. F. Nemes Márta, a Családi Nevelésért Alapítvány elnöke szerint a konfliktus megoldására kell törekedni. A „magyar modell” önrendelkezést, együttműködést és békét jelent. Katonáinknak itthon a helyük, mert nem minket támadtak meg. Az afganisztáni problémát nem lehet katonailag megoldani – mondta Nemes Márta.

Hajdú József, a Semleges Magyarországért Alapítvány képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy lehet egy másik úton is haladni: hazánk lehet semleges is. Hasonlóképpen Közép-Európa is lehet semleges. Az afganisztáni hadjáratra fordított összeget közoktatásra is lehetne költeni. Közoktatásban több mint két millióan vesznek részt, iskolák tűnnek el, pedagógusokat építenek le, Magyarország legnagyobb kollégiumába éhező gyermekek járnak. Hajdú szembeállította az afganisztáni katonai szerepvállalásra költött összegeket a kielégítetlen hazai társadalmi szükségletekkel.

Frivaldszky Sándor, a Keresztényszociális Műhely képviseletében „égbekiáltó bűnnek” nevezte a háborút. „A nagykutyák a csaholók szerepére akarnak késztetni minket” – mondta. Nem különösebben demokratikus módszer a demokrácia másokra kényszerítése. Nem volna célszerű, ha a terroristák hasonló küldetéstudattal tennék át székhelyüket Budapestre – érvelt Frivaldszky.

Orbán József, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetségének alelnöke szerint Afganisztán nem a mi honunk, és a magyar nép nem adott felhatalmazást sem fegyveresek küldésére Afganisztánba, sem a NATO-csatlósságra. Életellenes, antidemokratikus imperialista magatartásnak minősítette az afganisztáni „demokrácia csinálást”. A bosszú az ártatlanokra sújthat le – mondta Orbán feltette a kérdést: „kinek a nevében és kinek az érdekében cselekedtek?”

Jánosi Gábor, az Egészségügyi Kerekasztal szervezője összehasonlítást tett az egészségügyből kivont és az afganisztáni hadjáratra fordított összegek között, és annak a véleményének adott hangot, hogy egészségesebb dolog volna az emberélet védelmére, az emberek gyógyítására fordítani a halálosztásra költött pénzt. Annál is inkább, mert népességünk létszáma 10 millió alá süllyedt – mondta Jánosi.

Szigeti Gábor, az Állástalan Diplomások Országos Bizottságának képviselője az utóbbi 50 év legértékesebb örökségének nevezte a békét Magyarországon, és a béke logikájának helyreállítása mellett érvelt. Ennek érdekében békekutató intézet felállítását javasolta a katonai stratégiakutató helyébe.

A Kerekasztal záróakkordjaként Simó Endre a békés politikai rendezés közös előmozdítására szólított fel, ennek érdekében találkozót kezdeményezett a társadalmi felek és a kormány között. A kétharmados többség nem pótolja a társadalmat – mondta. Ha a választás legfőbb tétje az afganisztáni háborúban való részvételünk lett volna, akkor a kormány nem kapott volna kétharmados többséget, mert a magyar társadalom többsége nem akar háborút sem Afganisztánban, sem másutt. A Kerekasztal legfőbb eredményének azt tartotta, hogy kifejezésre jutottak azok az elemek, amelyek utat nyithatnak a háború lezárása és a békés megoldás előtt, ahogyan azt az emberek többsége akarja.+++

Kiadta: MSZF SZK

Nem küldenek magyar katonát a Kaukázusba

A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala társadalmi támogatást ajánl a kollektív európai biztonsági rendszer megteremtéséhez

Budapest, 2008. szeptember 10.

Magyarország nem küld katonát a kaukázusi térségbe. Négy nem fegyveres ellenőrt bocsát az EBESZ rendelkezésére, akiknek feladata a béketerv végrehajtásának ellenőrzése lesz – tudatta Kovács István, a külügyminisztérium kabinetfőnöke a Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztalának szervezőivel, Jánosi Gáborral, Simó Endrével és Sipos Józseffel szerdán a külügyminisztériumban tartott másfél órás megbeszélésen.

Kovács István és Berecz Mariann főosztályvezető ugyanakkor igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a magyar kormány támogatja-e a NATO földrajzi kiterjesztését. De hozzáfűzték, ezt abban az esetben tartanák helyénvalónak, ha stabilizálná a térséget, és nem sértené az orosz érdekeket. (Az ukránoknak mindössze 18 százaléka támogatná a NATO-hoz való csatlakozást.) Magyarországnak nem fűződik érdeke Ukrajna kettészakadásához, és nem tartja a közeljövő kérdésének sem Ukrajna, sem Grúzia NATO-felvételét – tudta meg az MSZF SZK küldöttsége a külügyi vezetőktől.

A magyar külpolitika támogatja az Oroszországot megkerülő gázvezetékek, a Nabucco és a Déli Áramlat felépítését, egyszersmind örülne a Barátság kőolajvezeték korszerűsítésének és felújításának is, hiszen a fekete arany nagy veszteséggel érkezik az elöregedett csőrendszeren keresztül. Januárban azért tartanak Nabucco csúcstalálkozót Budapesten, hogy felépüljön a gázvezeték, hiszen Európának óriási többlet energiára lesz szüksége a következő húsz évben.

A magyar kormány ugyanakkor elutasítja Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését, jóllehet Koszovó függetlenségét elismerte.

Nem lehet a régi játékszabályok szerint játszani, de nem is lehet sarokba szorítani Oroszországot. Intenzív kapcsolatokat kell ápolni Oroszországgal, minél több szerződést kell kötni vele, és elvárni, hogy be is tartsa őket – érveltek külügyi részről, elutasítva a szankciók gondolatát.

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezői egyetnemértésüket fejezték ki a NATO terjeszkedése miatt, és felhívták a figyelmet a belőle fakadó kockázatokra, mindenekelőtt a feszültség kiéleződésére, mely hazánkat, köztes helyzete miatt, különösen érzékenyen érinti. Felhívták a vezető diplomaták figyelmét a népek önrendelkezésével kapcsolatos „kettős mérce” tarthatatlanságára is. Vonatkoztatták ezt Oroszországra is.

Azt javasolták a magyar diplomáciának, hogy – legszebb hagyományaihoz híven – vállaljon kezdeményező szerepet a kelet-nyugati feszültség enyhítésében, egy kollektív európai biztonsági rendszer megteremtésében. „Helsinki szellemében egyenrangú együttműködést szorgalmazunk Oroszországgal és a többi volt szovjetköztársasággal Európa békéjéért és biztonságáért” – mondta Simó Endre hazánk geopolitikai helyzetére és nemzeti érdekére hivatkozva. Az MSZF-SZK társadalompolitikai támogatást ajánlott egy ilyen kiegyensúlyozott, jó viszonyra törekvő külpolitikához, és leszögezte: kész partner lenni az enyhülés és a népek közötti együttműködés politikájában. Ugyanakkor a leghatározottabban fellép a háborús politikával és annak kiszolgálásával szemben, és az ellen is, hogy Magyarországot eszközként használják fel más országok és népek ellen irányuló nagyhatalmi célokért.+++

Közreadta: MSZF – SZK

A biztonságpolitika társadalmi dimenzióiról

Simó Endre hozzászólása Várhalmi Miklós „A nemzetbiztonsági szolgálatok meghatározó jelentősége a Magyar Köztársaság XXI. Századi biztonsági rendszerében” c. doktori értekezéséről szóló vitában

(Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 2010. április 27.)

Várhalmi Miklós doktori értekezését a nemzetbiztonsági szolgálatok meghatározó jelentőségéről a Magyar Köztársaság XXI. Századi biztonsági rendszerében értékes, előremutató munkának tartom, és elfogadásra ajánlom kisebb kiigazításokkal, pontosításokkal. Legfőbb erényét abban látom, hogy a biztonságpolitika megkerülhetetlen elemeként viszonyul a társadalmi kérdésekhez. A doctorandus demokratikus, nyitott szellemben egyszerre keres választ arra a kérdésre, hogyan válhatnának a titkosszolgálatok jövőnk biztosítékává, milyen politika szükséges ahhoz, hogy azzá válhassanak, és mi a perspektívája alárendelt helyzetű hazánknak abban a világrendben, amely mélyreható változáson megy keresztül. A szerző tiszteletre méltóan, a maga összetettségében tárja elénk a kérdést, hogyan lehetne közvetlenebbé tenni a társadalom és a nemzetbiztonsági szolgálatok kapcsolatát a kölcsönösen előnyös érdekek alapján. Várhalmi Miklós nemzetépítő szellemben keresi a megoldást.

Én úgy látom, hogy a magyar titkosszolgálatok, továbbá annak a szövetségi rendszernek a speciális szolgálatai, amelyikhez hazánk tartozik, alapvető társadalometikai problémával kénytelenek szembesülni: tevékenységük igazságtartalmával. Minden racionálisan gondolkodó emberben felmerül a kérdés, kit szolgálok, milyen ügyet szolgálok a hatalmi gépezet részeseként. Társadalmainkat ugyanis alapvető érdekellentétek osztják meg a szerint, hogy ki milyen mértékben részesül a tulajdonból és az anyagi javak velük szorosan összefüggő elosztásából. A felső tized érdekét szolgálom-e, vagy a bérből és fizetésből élő dolgozó, alkotó, az egész életét ledolgozott nyugdíjas-többség érdekét? Tudjuk, hogy az a világrend, amelyik osztályrészünkül jutott, még nem tűzte napirendre a társadalmi termelés-egyéni kisajátítás ellentmondásának a feloldását. Bizonyos jelek mégis arra engednek következtetni, hogy nem tudja megkerülni az önkorrekciót, mert világméretű kockázatot jelent a demokráciára és a polgári szabadságjogokra nézve a szociális olló, amelyre az jellemző, hogy a leggazdagabbak egy százaléka akkora jövedelemmel rendelkezik, mint a világnépesség 57 százaléka együttvéve. Beiktatási beszédében az Egyesült Államok elnöke is arra figyelmeztetett, hogy „Nemzet nem virágozhat sokáig, ha csak a tehetősek érdekét szolgálja”. Barack Obama azóta tettekre váltotta szavait, és lépéseket tett a nagy pénzügyi csoportok fokozott ellenőrzése felé. Ugyancsak a rendszerkorrekciót, egyszersmind a békét és a közeledést szolgálhatja a START-3 szerződés és más olyan megállapodások is, amelyek révén források szabadulhatnak fel alapvető társadalmi szükségletek kielégítésére: az egészségügyi ellátásra, a lakhatásra, az oktatásra, a munkahelyteremtésre, a puszta megélhetésre. Ha tehát elfogadjuk azt a tézist, miszerint biztonságunk, ügyünk igazságosságából fakad, akkor be kell látnunk, hogy igazunk alátámasztásában még igen sok a teendő, és megkerülhetetlen a társadalmi többség érdekét szolgáló rendszerkorrekció. Módosítani kell az elosztási viszonyokat a dolgozó, alkotó rétegek javára. És nem csak idehaza, ahol a lakosság egyharmada a létminimum alatt él, további egyharmada pedig létminimum közeli szinteken, hanem világméretekben is, hiszen – az ENSZ millenniumi fejlesztési céljaival ellentétesen – sem az éhezés, sem a szegénység nem csökken, hanem növekszik, legfeljebb a szélsőséges szegénységet sikerült enyhíteni, hála Kína látványos fejlődésének. Egyetértek Várhalmi Miklóssal abban, hogy a kialakult társadalmi állapotok idehaza és világméretekben is biztonsági kockázatot jelentenek. Annál is inkább, mivel a jogos elégedetlenséget könnyen meglovagolhatják szélsőséges hazai, és fundamentalista nemzetközi csoportok, amelyeknek nem a társadalmi igazságosság megteremtése a céljuk, hanem az, hogy erőszakkal legyenek úrrá a társadalmi problémákon, tekintélyuralmi módszerekkel és eszközökkel. Velük szemben meg kell tudni védeni a demokratikus szabadságjogokat, és mindazokat a műszaki eredményeket, csúcstechnológiákat, termelőeszközöket, amelyek a történelmileg ismert igazságtalanság társadalmi viszonyok közepette is megteremtődtek. Ezek a vívmányok ugyanis végső soron az emberiség egyetemes felemelkedését szolgálják. De ahhoz, hogy valóban közös javunkra válhassanak, változtatni kell az igazságtalan nemzetközi gazdasági és kereskedelmi renden, vagyis az uralkodó viszonyokon. Hazánknak érdeke, hogy kivegye a részét ebből a világméretű feladatból. A helsinki folyamatban tanúsított innovatív képességünket felfrissítve, köztes geopolitikai helyzetünkből fakadó nemzeti érdekeinkből kiindulva, lépéseket kellene tennünk az együttműködés erősítése felé egy igazságosabb nemzetközi rend megteremtéséért. Ez aktív diplomáciát, önálló gondolkodást és közös cselekvést igényel. Ilyen kezdeményező hozzáállással egyszerre tehetnénk jó szolgálatot a világ biztonságának, és saját biztonságunknak.

Világpolitikát nem csak a fegyverek erejével lehet alakítani, hanem a szellem és az erkölcs erejével is! Miért ne cselekedhetnénk közösen, civil társadalom és nemzetbiztonsági szereplők egy ilyen új perspektíva feltárásáért? Nem közös érdek? Mert ha az, akkor érdemes volna leülnünk, és beszélnünk róla!

Ahhoz, hogy az emberi és a közösségi jogok demokráciában és szabadságban juthassanak érvényre, nélkülözhetetlen a társadalommal való folyamatos párbeszéd, együtt gondolkodás, közös cselekvés. Várhalmi Miklós e tekintetben helyesen foglalkozik a civil kontrollal, a társadalom minden szférájára kiterjedő polgári ellenőrzéssel, és intézményesítendő formájával, többek között a kétkamarás parlamenttel. A részvételi demokrácia minden autentikus társadalmi mozgalom közös célja az egész világon. Azt szeretnénk elérni, hogy az ember otthon érezhesse magát abban a rendszerben, amelyikben él! Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, tulajdonhoz kell juttatni a dolgozót! Érvényt kell szerezni az alkotmányban deklarált tulajdoni formák sokféleségének, máskülönben még jobban elmélyülhet a szakadék gazdagság és szegénység, tőkéből és munkából származó jövedelem között. Tömérdek kenetteljes beszéd hangzik el 1956-ról, csak éppen arról nem esik szó, hogy milyen új horizontokat tárt föl a forradalom a gazdasági élet demokratizálása előtt. Ellenérdekekbe ütközik, ezért feledtetik a munkástanácsok szerepét.

Végül a nemzeti önrendelkezésről szeretnék beszélni. A doktori cím várományosa azt írja, hogy „Soha nem szabad feladni a titkosszolgálatok megfelelő szintű nemzeti önállóságát és függetlenségét”. Véleményem szerint ez nem pusztán akaraton múlik, hanem a mozgástéren, a lehetőségen is. Hazánk alárendelt helyzetben van a nagy nemzetközi trösztökkel, és érdekcsoportokkal szemben. Az ipari termelőeszközök kb. 70 százaléka külföldiek kezében összpontosul.  A privatizálással stratégiai fontosságú szektorok kerültek idegen tulajdonba. Ott tartunk, hogy földünket és a vizünket kell megvédenünk az elidegenítéstől. A magyar alkotmányt több tekintetben felülíró európai uniós alkotmányos szerződést is népszavazás nélkül hagyták jóvá! Szóval felmerül szuverenitásunk miben létének kérdése. Elemi érdekünk fűződik a gazdasági önrendelkezés erősítéséhez. Ebből a szempontból fontos kijelentés hangzott el tegnap a leendő új miniszterelnök szájából: „sem a Nemzetközi Valutaalap, sem az Európai Unió pénzügyi vezetése nem a főnökünk”. Várhalmi Miklós dolgozatából is kisugárzik, hogy hazánknak is joga van a nemzeti fejlődéshez, a felelős politikának pedig kötelessége érvényt szerezni ennek az alapvető nemzeti jognak. Véleményem szerint helyre kell állítani a stratégiai ágazatok feletti nemzeti ellenőrzést, akár a szektorok újraállamosításával is. Mérsékelni kell az ország kiszolgáltatottságát, és higgadt, céltudatos, következetes politikával erősíteni kell nemzeti pozícióinkat. Ehhez nem csak a nemzet érdekeiből erőt merítő politikai bátorságra van szükség, hanem új erkölcsi alapállásra, képességre az együtt gondolkodásra az értékteremtő rétegekkel, azaz a részvételi demokrácia valódi kibontakoztatására. Nagy feladat vár ránk, és nincs más, aki elvégezhetné helyettünk.

Várhalmi Miklós dolgozata arra inspirált, hogy ezeket a gondolatokat osszam meg Önökkel, mint közgazdász, újságíró, és a Magyar Szociális Fórum szervezője.

-.-