A Magyar Szociális Fórum pénteken megelégedéssel nyugtázta, hogy a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elhatárolódott Éliás Ádám VÉSZ-elnök nyilatkozatától, melyben „szabadságharcosoknak” nevezte a Lehel úti bankrobbantás elkövetőit. Az elhatárolódásra Simó Endre, az MSZF alapító szervezője szólította fel a KTI vezetését, tekintettel arra, hogy a VÉSZ egyetértő támogatásáról biztosította a KTI politikáját.

Az MSZF ugyanakkor értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt az eset óta cenzúrát alkalmaz Simó Endrével, a KTI egyik alapítójával szemben, aki az ügyet szóvá tette.

A cenzúra abban nyilvánul meg, hogy megtiltották Simó Endre közérdekű üzeneteinek publikálását a KTI honlapján, egyidejűleg pedig törölték az MSZF csütörtöki sajtóközleményét, melyben kifogásolták, hogy a Szili Katalin vezette KTI nem határolódott el a VÉSZ-elnök két nappal korábbi nyilatkozatától, és arra kérték a KTI vezetését, hogy tisztázza viszonyát a robbantásos merénylethez és támogatóihoz.+++

 

 


 

Látogatottság

4051736
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
183
3860
20662
4001065
15879
85235
4051736

Your IP: 18.216.186.164
2024-05-06 02:44