A Magyar Szociális Fórum 10 éve
írta: Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója
Tíz éves múlt a Magyar Szociális Fórum, hiszen 2003. április 6-án alakult meg Miskolcon. Elvi Chartáját már 2002 októberében megfogalmaztuk, az I. Európai Szociális Fórum egy millió embert megmozgató firenzei találkozója után.
Kik vagyunk, mi a célunk?
Az MSZF az együttműködés fóruma egy szabadabb, igazságosabb, békésebb világért, és egy demokratikusabb Magyarországért. A fórumban szerveződő mozgalmak és személyek a munka világa és az alkotó ember értékrendjéből indulnak ki, és arra törekszenek, hogy a magánérdekkel szemben a közérdeket illesse az elsőbbség: az élethez és a fennmaradáshoz, az emberi méltósághoz és a tisztességes megélhetéshez, a munkához, az egészséges élethez, a lakhatáshoz, a szociális védelemhez, az oktatáshoz és a neveléshez, az igazsághoz és a korrekt tájékoztatáshoz való jog váljék meghatározóvá. Elvi Chartánk rögzíti: megvédendő alapértéknek tartjuk a szabadságjogokat, a demokráciát és a szociális vívmányokat. Azt akarjuk, hogy az egyéni jogok kiegészüljenek a közösségek szabadságjogaival, intézményesüljenek, és anyagi alátámasztást nyerjenek a deklarált szabadságjogok. Az elosztási és a tulajdonviszonyok demokratizálása mellett törtünk lándzsát. Ezen a tulajdonformák sokféleségét és egyenrangúságát értjük, demokratikus társadalmi kontrollal a gazdasági folyamatok felett. Elutasítottuk tehát a diktatúra minden formáját, fakadjon az baloldali vagy jobboldali tőről, legyen az proletárdiktatúra, vagy a tőke érdekében gyakorolt katonai vagy fasiszta diktatúra. Arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a népi akaratot senki sem sajátíthatja ki, az embereknek és közösségeiknek maguknak kell dönteniük az életüket és környezetüket érintő kérdésekről. Ezért azt a célt hirdettük meg, hogy a képviseleti demokrácia egészüljön ki a közvetlen hatalomgyakorlás fórumaival, és valósuljon meg a részvételi demokrácia. Elutasítunk minden faji, nemi, vallási, kulturális, származási és egészségbeli megkülönböztetést. Az emberek közötti szolidaritás hívei vagyunk. Felvetettük a rendszer-kérdést is, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával egybehangzóan így válaszoltuk rá: mindenkinek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer szülessék, amelyikben az emberi jogok és a szabadságjogok teljes hatállyal érvényesülhetnek. (Az Elvi Charta teljes szövege megtalálható az alábbi kódon: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=475:a-magyar-szocialis-forum-elvi-chartaja
Mit csináltunk tíz éven át?
A Magyar Szociális Fórummal új hang jelent meg a magyar társadalom életében. Az egyetlen olyan hang, amely az emberi és a társadalmi jogokból indul ki, és következetesen a társadalom oldalán áll, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, és milyen a politikai hovatartozása. Az MSZF egyetlen politikai párt akaratának sem rendelte alá a dolgozó, alkotó, nélkülöző emberek érdekeit, hanem – ellenkezőleg – mindig arra törekedett, hogy az ő akaratuk váljék meghatározóvá a magyar valóságban, és szerte a világon. Az MSZF tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom felhagyjon a létező szocializmusban meggyökerezett „állam bácsi majd megoldja”- szemlélettel, és megtegye az első lépéseket az önszerveződés felé. Kiállásunkkal az emberek mellett bátorságot öntöttünk a kiszolgáltatott, sorsára hagyott, reményt vesztett sok millió honfitársunkba. Ráébresztettük őket arra, hogy emberi jogaikat, az élethez és az emberhez méltó megélhetéshez való jogukat csak úgy védhetik meg, ha kiállnak magukért, és egymásért, összefognak hasonló cipőben járó embertársaikkal. Sokat tettünk azért, hogy szertefoszlassuk azt az illúziót, hogy a dolgozó a profit elsődlegességének hódoló rendszerbarát kormányoktól remélhetné életének jobbra fordulását. Lelepleztük a kapitalizmus igazi arcát, és arra biztattunk, hogy küzdjünk egy igazságosabb társadalmi rendért, mert előnyünk származhat belőle. Ezt az igazságosabb társadalmi rendet az MSZF a neoliberális kapitalizmuson túlmutató közösségi értékrendben jelölte meg, demokráciában és szabadságban. És azt mondta, hogy ennek az új rendszernek ötvöznie kell magában a szocialista és a kapitalista rendszer értékeit: a szociális biztonságot az egyikből, és a racionális gazdálkodási hatékonyság képességét a másikból. A „szintézis társadalma” népi részvételi demokráciát és környezetbarát fejlődést feltételez. Puszta létünkkel erjesztettük a sokadalom szellemi és erkölcsi érlelődését. A szolidaritást erősítettük a pártok megosztó politikájával szemben. Megmutattuk, hogy a rendszernek, melyben élünk, alapvető érdeke fűződik az emberek megosztásához, hiszen a kisebbség csak így tud uralkodni a többség felett. A tömegszerveződés és a társadalmi összefogás, még sok kívánni valót hagy maga után, de annyi bizonyos, hogy a Magyar Szociális Fórum nélkül társadalmunk kiszolgáltatottabb volna a hazai és a külföldi uralkodó elittel szemben, mint amilyen most. Társadalmi elkötelezettségünk miatt óhatatlanul szembesülnünk kellett hol a szocialista-liberális, hol pedig a FIDESZ-Kisgazda-KDNP kormányokkal. Sohasem kerestük a konfrontációt, de nem is tértünk ki előle, ha az emberek boldogulása volt a tét. Megesett, hogy megpróbáltak lekenyerezni bennünket, s magukhoz édesgetni, de nem hagytuk magunkat. Komolyan vettük elveinket, és kitartottunk azok mellett, akikért harcolunk. Ezért azt tapasztaljuk, hogy még azok is tisztelik és megbecsülik a munkánkat, akiknek a világnézete nem egyezik a miénkével. Tesszük mindezt saját zsebből, mindenféle anyagi támogatás nélkül. Magam nyugdíjasként, más szervező társaim pedig, akik dolgoznak, keresetükből finanszírozzák önként vállalt társadalmi munkájukat. A politikai pártok részéről azt tapasztaltuk, hogy amíg ellenzékbe szorultak, barátságosan és előzékenyen viszonyultak hozzánk, amint azonban hatalomra kerültek, nem kívánatossá váltunk a szemükben. Nyilván azért, mert ugyanazt képviseltük velük szemben is, mint amit elődjeikkel szemben: az emberi jogokat, és a társadalmi érdeket. Tapasztalataink szerint hol ez, hol az a pólus megpróbált kihasználni minket saját hatalmi törekvéseihez. Jó példa rá a legutóbbi eset, a FIDESZ-KDNP esete. A 2010. évi választásokat megelőző években korrekt kapcsolat alakult ki Népjóléti Kabinetjükkel otthonvédelmi kérdésekben, a kilakoltatások ellen. Még a demokráciát érintő kérdésekről, a szélsőjobboldallal szembeni érdekközösségről is szót értettünk velük. Előszeretettel vettek részt az MSZF-fel televíziós vitákban, beszélgetésekben. Meghívtak bennünket parlamenti bizottsági vitákra is. Emlékszem, amikor a lakásomon keresett fel egy jelenlegi államtitkár, és hasznos beszélgetést folytattunk, még ha nem mindenben értettünk is egyet. Közel állt az álláspontunk abban, hogy mit kell tenni a szegénység ellen, a kilakoltatások leállításáért. Aztán, amikor kormányra kerültek, úgy viselkedtek, mint akiknek semmi közük sem volna hozzánk. Megszakították velünk a kapcsolatot, többé már nem tartottak igényt a véleményünkre, tetteikkel pedig sok tekintetben éppen az ellenkezőjét művelték, mint amit hatalomra kerülésük előtt hirdettek. Az illető államtitkárral sem tudtam többé beszélni. Elérhetetlenné vált. Mások sem válaszoltak többé a hívásainkra. De az is megtörtént, hogy gúny tárgyává próbálták tenni küzdelmünket és kiállásunkat az emberekért, és megpróbálták lejáratni harcunkat a kilakoltatások, és az elesettekkel szemben tanúsított embertelenségeik, sőt, olykor aljasságaik ellen. Újból és újból meg kellett tapasztalnunk, hogyan kerekedik felül a társadalmi „elkötelezettségen” a pártkatonai fegyelem, a hivatalos politika iránti szervilizmus, a vezér kiszolgálása tűzön-vízen át. Sokan közülük legszebb erényeikről is képesek voltak lemondani egy-egy vezetői beosztásért, és feláldozták a hatalom oltárán keresztényi értékrendjüket: a szegények, az elesettek, a rászorulók szolgálatát, az emberség, a tisztesség, az erkölcsös magatartás, a szociális érzékenység, a munka- és a tudás megbecsülését. Szomorúan vettük tudomásul, hogy addig kellettünk nekik, amíg kritikai szellemiségünk politikai ellenlábasaik ellen irányult, és küzdelmünkből fegyvert kovácsolhattak maguknak önös hatalmi céljaikhoz. Valódi énjükről és politikájukról maguk rántották le e leplet, mi csak segítettünk nekik, hogy a nép minél gyorsabban felismerje, kikkel van dolga. Számomra van a történteknek egy nagyon fontos tanulsága is: az, hogy aki a társadalmi többség érdekében cselekszik, nem elégedhet meg a civil munkával, hanem politikai rangra kell emelnie tevékenységét, hogy céljai megvalósulhassanak. Nem tölthetjük be társadalmi szerepünket, nem teljesíthetjük vállalt feladatainkat, ha nem szerveződünk társadalmi-politikai erővé. Eddig végzett munkánkból kiindulva előre kell lépnünk. Bátran vállalnunk kell a politikai szerepet is azokért, akikért tíz éve küzdünk. Társadalmi-politikai tényezővé kell válnunk ahhoz, hogy labdába rúghassunk, és hallathassuk a szavunkat az országgyűlésben, új törvénykezést és politikát vívjunk ki a munkából élő többség javára. Az össznépiség, a népi értelemben vett demokrácia politikai és hatalmi szerepvállalással váltható valóra.
A társadalmi nyomásgyakorlás területei:
- A Magyar Szociális Fórum háborúellenes fellépéssel kezdte tevékenységét. 2003. február 15-én, tehát még az MSZF hivatalos megalakulása előtt, Civilek a békéért néven széles társadalmi összefogással tömegtüntetést rendeztünk Budapesten az Egyesült Államok és a NATO tervezett iraki háborúja ellen. Tüntetésünket a hatóságok betiltották, majd az Európai Szociális Fórum brüsszeli közgyűlésének nyomására (ezt személyesen kezdeményeztem), nem utolsó sorban pedig a hazai közfelháborodás hatására Medgyessy Péter miniszterelnök meghátrált, fogadta delegációnkat, és hatályon kívül helyezte a tiltást. A budapesti Liszt Ferenc tér és a Hősök tere között vagy ötvenezren vonultunk föl a béke megőrzéséért, a háború ellen. Kiállásunk sajnos nem hozta meg a remélt eredményt, az Egyesült Államok 2003. március 20-án – a világméretű tömegtiltakozás dacára - megindította hadigépezetét Irak ellen, Medgyessy miniszterelnök pedig a „kisebbik rossznak” minősítette a katonai beavatkozást, és a „terrorizmus elleni harc” jegyében igazolta a háborút Irak ellen. Magyarország megengedte, hogy légterén keresztül amerikai csapatokat és hadifelszerelést szállítsanak Irakba, és igénybe vehessék a taszári légikikötőt. Háborúellenes civil mozgalmunk mindazonáltal hozzájárult ahhoz, hogy lakosságunk elsöprő többsége, honfitársaink csaknem 80 százaléka elutasítsa a háborút, és azt a tervet, hogy magyar katonákat küldjenek Irakba. A háború befejezéséig, 2011-ig az MSZF mindvégig azt követelte a magyar kormányoktól, hogy vonják ki a magyar csapatkontingenst, és a nyugati szövetség részeseiként lépjenek fel a békéért, Irak megszállása ellen, a közép-ázsiai ország önrendelkezéséért.
- A Társadalombiztosítás képezte tevékenységünk második területét. Kivettük részünket a kórházak- és az egészségbiztosítás privatizálása elleni küzdelemből. Aláírást gyűjtöttünk a kórházak privatizálásának meghiúsítását célzó népszavazás (2004. december 5.) sikeréért. Az ügydöntő népszavazás ugyan nem bizonyult eredményesnek, de a Gyurcsány-kormány – a népi ellenállás láttán - mégis tanácsosnak vélte, hogy a kérdést levegye a napirendről. Ezután kezdeményezőivé váltunk a társadalombiztosítás privatizálása elleni harcnak, a szolidaritás alapú egészségbiztosítási rendszer megvédésének. Széles társadalmi összefogással, benne az akkor ellenzéki FIDESZ-szel, 2008. március 9-én elsöprő győzelmet aratott a privatizációt elutasítók tábora. A társadalom érdekét megint széles népi összefogással sikerült érvényre juttatnunk.
- 2005-től a szegénység ellen folytatott küzdelemre összpontosítottunk, a legégetőbb társadalmi gondra: a megélhetésre. Munkát-Békét-Biztos megélhetést címmel 2005. decemberben átfogó képet festettünk a magyar társadalom állapotáról, elsőként adtunk hírt arról a tényről, hogy az országban több mint három millióan élnek a létminimum alatt, teljes létbizonytalanságban, megalázó kirekesztettségben, s hogy értékes emberi életek mennek veszendőbe. Kimutattuk, hogy több százezren éheznek az országban, köztük tízezer számra gyermekek. Rávilágítottunk arra is, hogy a társadalom egyharmadának elszegényedésével párhuzamosan minden képzeletet felülmúló meggazdagodás tapasztalható egy maroknyi pénzember esetében. S hogy a társadalom kettészakadása gazdagokra és szegényekre nem csak a társadalmi igazságosságot vonja kétségbe, hanem a szabadság és a demokrácia mibenlétét is. Felhívtuk a figyelmet, hogy a kialakult állapot szélsőséges erők malmára hajthatja a vizet. Társadalmi gondjaink súlyosbodtak, mert – politikai hovatartozásától függetlenül – egyik kormány sem oldotta meg őket – írtuk. Az emberek szükségleteiből kiindulva azonnali követelésként fogalmaztuk meg többek között a „nulla kilakoltatást”: hogy senkit, semmilyen indokkal se lehessen megfosztani otthonától, anélkül, hogy ne biztosítanának neki a szociális rászorultságig tartó lakhatást. Alkotmányba kell iktatni a lakhatás jogát az élethez való emberi jog részeként. Követeltük, hogy fejezzék be az adófizetők pénzéből történő tőkefelhalmozást. Progresszív adóztatást sürgettünk, igazságos közteherviseléssel, a legmagasabb jövedelmekre kivetett 45-50 százalékos adókulccsal, és a szerény keresetűek által fogyasztott termékekre kivetett adó csökkentésével. 2005-ben fogalmaztuk meg először annak szükségességét, hogy hazánkban és az EU-ban vezessék be a garantált alapjövedelmet (európai létminimumot), hogy az is emberhez méltóan meg tudjon élni, akinek nincs munkája. Kezdeményezésünk szellemében 2013-ban Európa-szerte aláírásgyűjtés kezdődött azért, hogy összegyűljön egy millió aláírás, és az Európai Parlament napirendre tűzze, hogy az Európai Unióban, feltétel nélkül mindenkinek biztosítsák a megélhetéséhez szükséges alapjövedelmet. (A dokumentum teljes szövege megtalálható a következő kódon: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=477:munkatbeketbiztos-megelhetest-dok
A fentiek szellemében megalakítottuk a Szociális Kerekasztalt 2006. december 17-én. A társadalmi szervezetek, pártok és szakszervezetek képviselőiből, továbbá szakemberekből, köztük orvosokból, közgazdászokból, jogászokból, pedagógusokból létrejött kerekasztal azt a célt tűzte maga elé, hogy hallassa a társadalom hangját, ne hagyja, hogy az emberek feje fölött átnyúlva, a társadalmi akarat mellőzésével szülessenek döntések az emberek életéről, megélhetéséről, egészségéről. A Szociális Kerekasztal jelentős szerepet játszott abban, hogy demokratikus összefogással megakadályozzuk a Gyurcsány-kormány javasolta egészségügyi törvény életbe lépését, a több biztosítós társadalombiztosítási modell bevezetését, és közösségi tulajdonban maradjanak a még nem privatizált közszolgáltatások, az egészségügy, az oktatás, a posta, és a tömegközlekedés. Az MSZF szervezte meg az újkori magyar történelem első éhségmenetét (Budapest, 2009. november 8.)
4. Következő nagy témánk az Otthonvédelem volt, és máig az is maradt. A rendszerváltás óta több tízezer embertől vették el egyetlen otthonát, mert önhibáján kívül – pl. munkahelyének, állásának, jövedelmének elvesztése miatt - fizetésképtelenné vált. Ezeknek a honfitársainknak az otthonát azzal az indokkal vették el, hogy vagy közüzemi díjtartozásukat nem tudták rendezni, vagy azért, mert hiteleiket nem tudták törleszteni. Gyakran sem ezt, sem azt. Tömegesen lakoltatták ki a családokat önkormányzati, illetve jelzálogba adott lakásaikból, házaikból. 2008-2012 vége között az árverezések száma hozzávetőlegesen hetvenezer volt, a tényleges kilakoltatásoké pedig kb. 35 ezer. (A közvetlenül érintett személyek száma – otthononként 3 fővel szorozva – 210 ezer, ill. 70 ezer fő.) Többségükben (kb. 55 százalékban) díjhátralékos családokat lakoltattak ki önkormányzati bérlakásukból, mert nem tudtak rezsit és lakbért fizetni. A ténylegesen kilakoltatott személyek kb. 60 százalékát rokonok, ismerősök fogadták be, a többiek (kb. 20 százalékuk) átmeneti szálláshelyre, tömegszállásra kerültek. Kb. 10 százalékuk kötött ki az utcán, maradék tíz százalékuk sorsa pedig ismeretlen. Egy részük vélhetően külföldre távozott szerencsét próbálni. Emberek ezreinek jutott osztályrészül az utca és a fagyhalál, családokat választották szét, a kiskorú gyerekeket állami gondozásba helyezték. Tragédiák sokasága szegélyezi az újkori magyar kapitalizmus útját, ezrek dobták el maguktól az életet tehetetlenségükben, kilátástalanságukban, kétségbeesésükben, vagy egyszerűen csak azért, hogy ne legyenek terhükre elszegényedett, éhező hozzátartozóiknak. Magyarországon a XXI. század első évtizedében tömegessé vált a fagyhalál. Évről-évre 300-400 emberélet veszett oda. További ezrek váltak nyomorékká megfagyott végtagjaik amputálása miatt. Az áldozatok egy része a szabad ég alatt hűlt ki, mások pedig fűtetlen otthonukban lelték halálukat. Ami a rendszerváltás előtt elképzelhetetlen volt Magyarországon, a rendszerváltás után mindennapos jelenséggé vált: a profit szemlélet, a társadalmi érdeket maga alá gyűrő üzleti szempont a szó fizikai értelmében életek árán érvényesült. Sokgyermekes családokat, öregeket, betegeket lakoltattak ki és hagytak a sorsukra. A jogszabályok és a végrehajtási gyakorlat teljesen figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az érintettnek van-e munkája, van-e miből megélnie, rendelkezik-e kellő jövedelemmel ahhoz, hogy fizethessen. (Ne felejtsük, a rendszerváltást követően másfél millió munkahely szűnt meg az országban az állami vállalatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek privatizálásával.) Tűrhetetlennek nyilvánítottuk, hogy az ország, mely nem képes a lakhatás költségét fedező jövedelmet biztosítani állampolgárainak, odáig jusson, hogy még az otthonuktól is megfossza őket! A Magyar Szociális Fórum arra az álláspontra helyezkedett, hogy senkitől sem szabad elvenni egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonát, ha önhibáján kívül fizetésképtelenné vált. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségével közösen 2009. május 6-án létrehoztuk az Otthonvédők mozgalmát, melyhez több száz szervezet, szakszervezet, politikai csoport csatlakozott. A széles alapokon nyugvó társadalmi összefogás azt a célt tűzte maga elé, hogy megakadályozza a kilakoltatásokat, és nyomást gyakoroljon az államra a devizahitelesek és a díjhátralékosok helyzetének rendezéséért. (Az Otthonvédő mozgalmat alapító felhívás megtalálható: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=478:megalakult-az-otthonved-mozgalom-dok).
Ideológiától és pártpolitikától mentes társadalmi összefogásunk eredményeként sok családot megmentettünk a kilakoltatástól, többségüket azonban nem tudtuk megvédeni. Az otthonvesztés feltartóztatása államhatalmi, politikai feladat. A társadalompolitika gyökeres felülvizsgálását igényli. Az eddigi kormányok politikája nem gördített akadályt annak útjába, hogy ne vegyék el a fedelet az emberek feje fölül. A politika magánérdeknek történt alárendelődése miatt embertelenségeknek lehetünk tanúi. Példa rá a 94 éves székesfehérvári asszony esete, akit kétszer is ki akartak tenni az utcára otthonából. (Szerencsére sikerült megvédenünk.) 2011. október 6-án az egész országot sokkoló tragédia történt: Stiaszni Éva metróvezető kivetette magát óbudai lakásának ablakából, amikor a végrehajtó – rendőri segédlettel – rátörte az ajtót. A tragikus sorsú 51 éves asszonyt – az MSZF felhívására - több száz ember kísérte utolsó útjára október 26-án, kezében az elhunyt kinagyított fényképével, rajta a felirattal: „Halálba kergették a bűnösök”. http://hitelkarosultakert.hu/index.php?option=com_community&view=videos&task=video&userid=90&videoid=56&Itemid=51
Embertelen aljasság példája volt a mindkét lábára amputált nagymama esete, akit a XV. kerületben lakoltattak ki önkormányzati lakásából. Elszakították tőle kis unokáját, akit egyhetes kora óta gyámként nevelt. Az asszony (Emma néni) megrokkanásáig munkásnőként dolgozott. Kiálltunk az asszony és unokája mellett, és a legkülönfélébb eszközökkel harcoltunk értük, hogy lakást kapjanak, és a család újra egyesülhessen. 2012 késő őszén megvédtünk lakásának elárverezésétől egy nyolc hónapos terhes asszonyt, és nővérét, aki egyedül nevelte kisfiát, húgával közös lakásban. Fennálló viszonyainkra jellemző, hogy a rendőrség eljárást indított ellenem, és egy másik otthonvédő ellen azzal az ürüggyel, hogy kiállásunkat előzetesen nem jelentettük be a hatóságnál. Mi lelepleztük ezt az elnyomó politikát, és az ország-világ előtt terjesztettük, hogy Magyarországon csak előzetes hatósági engedéllyel „szabad” megvédeni egy kismamát a kilakoltatástól. 2013. június 11-én otthonvédelmi akció keretében védtük Farag Ferenc Mihály 11 fős családját. Bár a rendőri túlerővel szemben az akció nem volt eredményes, a népi kiállás mégis erkölcsi tekintélyt kölcsönzött az MSZF-nek, és vele együtt mindazoknak a civil szervezeteknek (Otthonvédő Tanács, Koppány csoport), amelyek felléptek a család lakhatásáért. Különösen fontosnak tartom azt, ami a kilakoltatás után történt. Az Otthonvédők gondoskodtak arról, hogy a családnak egyetlen éjszakára se kelljen fedél nélkül maradnia. Visszaadtuk nekik a reményt, melytől a kőbányai polgármester (Fidesz-KDNP) – a politika cinkos hallgatása közepette – szemrebbenés nélkül megfosztotta volna.
5. Felemeltük szavunkat a 2010. október 4-én történt vörösiszap-katasztrófa áldozatainak érdekében is. A MAL profit érdekre visszavezethető felelőtlensége és hanyagsága miatt Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtó ipari katasztrófa közepette az MSZF a lakosság mellé állt, és a helybéliekkel együtt követelte a hiteles tájékoztatást a kialakult egészségügyi helyzetről, illetve kárenyhítés helyett az emberek teljes kártalanítását sürgette. Támogatásunkról biztosítottuk jogos kiállásukat magukért és egymásért, a kormánnyal szemben védelmünkbe vettük a Csenki Géza szervezte polgári engedetlenséget életükért, megélhetésükért, jövőjükért. Legfőképpen azt kifogásoltuk, hogy a tragédia felelősei nem voltak hajlandóak kártalanítani a lakosságot, a kormány pedig késlekedett a bajba jutottak megsegítésével, és vonakodott kárpótolni őket az emberek adakozásából létrejött 2 milliárd Forintos szolidaritási alapból.
6. A devizahitel-károsultak gondjai 2010-ben az otthonvesztéssel összefüggésben kerültek a látókörünkbe. Mindmáig kiemelten foglalkozunk velük, tekintettel arra, hogy több millió embert érint közvetlenül, közvetve pedig kihatással van a nemzetgazdaság egészére, elsősorban a gazdasági növekedésre. 2011. június 11-én tartott Szociális Kerekasztal-tanácskozásunkon megállapítottuk: választás előtti ígéretét megszegve a kormány megszüntette a kilakoltatási tilalmat, és a hitelpiac fellendítésének szükségességére hivatkozva utat nyitott a további otthonvesztés előtt, ahelyett, hogy – mint megígérte - véget vetett volna az otthonvesztésnek. (Orbán Viktor: „Senkit sem hagyunk az út szélén”.) A kormány nem volt hajlandó tárgyalni a lakhatási jog alaptörvénybe iktatásáról, a lakhatási jogot a munkához és a megélhetéshez való joggal együtt kihagyta az új alaptörvényből, és ezzel súlyosan megsértette a legalapvetőbb emberi jogokat, jóllehet Magyarország aláírta az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét, és kötelezettséget vállalt a benne foglaltak végrehajtására. A kormány nem volt hajlandó érdemben tárgyalni az otthonvesztést ellenző civil szervezetekkel, mielőtt megállapodást kötött volna a bankokkal. Felszólítottuk a kormányt, hogy tartsa érvényben a kilakoltatási és árverezési tilalmat mindaddig, amíg meg nem teremtődtek az otthonvesztés kiküszöbölésének feltételei. Követeltük, hogy a kormány vizsgálja felül a bankokkal kötött megállapodását, és vizsgálja meg a hitelszerződéseket a polgári jog és az üzleti tisztesség szempontjából. Ne konszolidálják a bankokat az adófizetők pénzén! Mondják ki a kölcsönszerződések egyoldalú módosításának tilalmát. Kezdeményeztük a Hitelkárosultak Pertársaságának létrehozását a hitelezőkkel szemben. Jogászokból és közgazdászokból álló szakmai csoportot alakítottunk a Hitelkárosultak megsegítésére, tagjai között Róna Péter pénzügyi szakemberrel, aki a devizahitelt elsőként minősítette hibás terméknek, és ezzel megalapozta a vele szembeni gazdasági és jogi fellépést. A Szociális Kerekasztal elsőként állt elő azzal a javaslattal, hogy a kormány nyújtson be közérdekű keresetet a bankok ellen, az eladósodott állampolgárok védelmében. A devizahitel-problémát összekapcsoltuk a magyar társadalom egészének megélhetési gondjával, és azt írtuk, hogy „A Szociális Kerekasztal álláspontja szerint az otthonvesztés felszámolásának kulcsa a megélhetés biztosítása munkával, és a létfenntartáshoz, benne a lakhatáshoz szükséges jövedelemmel. Sem az állam, sem a bankok nem háríthatják el magukról a felelősséget a magyar társadalom megélhetéséért, és az emberek élethez való jogának szavatolásáért!” Süket fülekre találtunk követeléseinkkel. A jobboldali kormány – szocialista párti elődjéhez hasonlóan – nem volt hajlandó ujjat húzni a bankokkal. Az egy összegű végtörlesztéssel, valamint az árfolyamgáttal az Orbán-kormány csak azoknak nyújtott segédkezet, akik a legkevésbé voltak rászorulva, mert még rendelkeztek anyagi tartalékkal. Mindazonáltal az MSZF befolyást gyakorolt az emberek véleményére, és megakadályozta, hogy a szőnyeg alá söpörjék a társadalmi gondot. Következetesen szembesítettük a valósággal Orbán Viktor miniszterelnök nagyvonalú kijelentését, miszerint „„Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket”. A probléma megoldatlansága miatt sok százezren képtelenek lépést tartani adósságállományuk, hiteltörlesztő részleteik folytonos emelésével. Szükséges anyagi forrás híján egyre többen képtelenek fizetni a tartozásukat: többnyire azért, mert nincs munkájuk, vagy ha van, túl alacsony ahhoz, hogy meg lehessen élni, és az adósságot is törleszteni lehessen belőle. Sem a szocialista-liberális, sem a jobboldali politikai vezetést nem érdekelte ez a körülmény. Mindkettő az „oldd meg magad” álláspontjára helyezkedett. Az MSZF az Internet révén, és a rendelkezésére bocsátott csekély média lehetőséggel is élve, rendszeresen beszámolt a hitelesek élethelyzetéről, ismertette tanúvallomásaikat élethelyzetükről. Felerősítette hangjukat azzal, hogy közvetlenül a Hitekárosultaknak adott szót. (Ezek az anyagok megtalálhatóak a www.mszfszk.hu honlapon.) Nyolc pontban foglaltuk össze a megoldást (http://www.mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=447:hitelvalsag-a-megoldas-csak-er-felmutatasaval-erhet-el&catid=2:magyar) és Róna Péter vezetésével delegációt bíztunk meg azzal, hogy felkeresse a miniszterelnököt konkrét pénzügyi megoldási tervvel. Orbán Viktor hosszú kivárás után a nemzetgazdasági minisztert bízta meg azzal, hogy fogadjon minket, köztünk egy Hitelkárosultat is, de a miniszter nem fogadott. A miniszterelnökhöz hasonlóan nem érdekelte a megoldás, és válaszra sem méltatta megkeresésünket. A kormány kitért a társadalmi probléma átfogó megoldása elől.
7. 2012-ben a rokkantak jelezték az MSZF-nek, hogy hiába fordulnak a kormányhoz és a pártokhoz a megváltozott munkaképességűeket ért sérelmek orvoslásáért, nem találnak megértésre. Elpanaszolták, hogy 400 ezer rokkant megélhetését sodorták veszélybe a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. évi CXCI. törvénnyel, és az „új komplex minősítő” felülvizsgálati rendszerrel. Arra kértek minket, hogy adjunk nyilvánosságot követelésüknek: vonják vissza a törvényt, és függesszék fel az új felülvizsgálati rendszert. Az MSZF helyt adott a kérésüknek, mert egyetértett jogos törekvéseikkel. Felhatalmaztuk Demeter Évát, hogy az MSZF keretei között szervezzen önálló csoportot Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért néven. Demeter Éva nagyszerű munkát végzett a rokkant társadalom érdekében. Írásainak és harcos kiállásának köszönhetően közüggyé vált a rokkantak megélhetési gondja, a társadalom tudomást szerezhetett a sorsukra hagyott emberek drámáiról, tragédiáiról, harcairól, lelepleződött a velük szemben folytatott cinikus politika. Legújabban már nemzetközi fórumokon is harcolnak rokkant sorstársaik jogaiért, életéért, megélhetéséért. A csoportvezető munkássága annál is inkább elismerésre méltó, minthogy maga is súlyos beteg, és rokkantként segít másokon. (http://www.mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=340:rokkantak-oesszefogasa-bemutatkozo-toborzas&catid=2:magyar)
8. Végül civil diplomáciát folytattunk azért, hogy hazánk ne küldjön katonát a kaukázusi térségbe, ne keveredjen bele a grúz-déloszét konfliktusba, mely hirtelen katonai feszültséget gerjesztett a NATO és Oroszország között, és hazánkat is érzékenyen érintette köztes geopolitikai helyzete miatt. 2008. szeptemberben a külügyminiszter két vezető munkatársával folytatott tanácskozásunkon közben jártunk azért, hogy Magyarország folytasson békepolitikát. Megmondtuk nekik, hogy nem csak nyugati érdekek léteznek, hanem orosz érdekek is. A Lengyelországba, Csehországba és Magyarországra (radar) telepítendő rakétaelhárító rendszer, továbbá a balti államok NATO-ba történt bevonása, és a Grúziával kapcsolatos hasonló terv nem tekinthető a népek önrendelkezésének megerősítésére irányuló lépésnek. Megelégedéssel töltött el minket, hogy Magyarország nem küldött katonát a Kaukázusba, hanem négy nem fegyveres ellenőrt bocsátott az EBESZ rendelkezésére. Az MSZF kollektív európai biztonsági rendszer kialakítása mellett foglalt állást, és társadalmi támogatást ajánlott a magyar diplomáciának egy ilyen rendszer megteremtéséhez.
2010. november 7-én Szociális Kerekasztal-tanácskozást tartottunk az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról. Részt vett Nagy Zoltán, a Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-Proliferációs Főosztályának helyettes vezetője is. A kormánnyal szemben arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy Magyarország ne küldjön harcoló alegységet az ázsiai országba, hanem a katonai szerepvállalással szemben a békés politikai rendezést helyezze előtérbe. A honi katonapolitika ilyen felülvizsgálása elnyerné a magyar emberek túlnyomó többségének rokonszenvét – érveltünk -, hiszen hazánknak nem a háborúhoz, hanem a népek közötti békés együttműködéshez fűződik érdeke. Leszögeztük: a Magyar Szociális Fórum kész társadalmi támogatást nyújtani a kormánynak abban, hogy hazánk felhagyjon részvételével az afganisztáni háborúban, és ezzel a magatartásával elősegítse minden idegen csapat kivonását, s az afgán önrendelkezés helyreállítását. (http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=481:szocialis-kerekasztal-az-afganisztani-haborurol)
A fenti nyolc nagy témakörön kívül természetesen még nagyon sok hazai és nemzetközi kérdéssel foglalkoztunk. Legfőképpen konkrét emberi gondok orvoslásához nyújtottunk segítséget. Felsorolásuktól ezúttal kizárólag azért tekintek el, mert több száz oldalt töltene meg. Akit érdekel, megtalálhatja honlapunkon, a www.mszfszk.hu és a www.hitelkarosultakert.hu oldalon, továbbá az Internet különböző témaköreiben. A következőkben fontosabbnak tartom megismertetni a Magyar Szociális Fórum társadalompolitikai programját, hiszen ez pontosan arra irányul, hogy kiküszöböljük a társadalmi válságot, és olyan politikát, hatalmi gyakorlatot honosítsunk meg, amely az értékteremtő emberér való, és őt állítja a gazdasági logika középpontjába. Programunk tíz éves munkánk és tapasztalataink tömör összegzése. 2012-ben fogalmazódott meg a megélhetési válság, és a rendszerválság leküzdésének igényével.
1. Ismertetése előtt szeretném bemutatni a magyar társadalmi állapotokat a megélhetés és a társadalmi igazságosság szempontjából, hiszen az MSZF programja ebből indul ki.
Magyarországon egy millióan élnek mély szegénységben, napi 400-500 Forintból. Csaknem négy millióra tehető a létminimum alatt élők száma, azoké, akik havi 60.857 Forintnál kevesebből élnek. További két millióan valamelyest a létminimum feletti jövedelemmel rendelkeznek, de nem lényegesen többel. Ez azt jelenti, hogy hazánk lakosságának kb. 60 százaléka mindennapi megélhetési gondokkal találja szemben magát. A mély szegénységben élők, köztük gyerekek körében alultápláltság és éhezés tapasztalható. Óriásira nőtt az abszolút fizetésképtelenek száma, köztük azoké, akik nem csak hitel adósságaikat nem tudják többé törleszteni, hanem közüzemi díjszámláikat sem tudják rendezni. Oka a jövedelemhiányban keresendő, mindenekelőtt az alacsony bérekben és foglalkoztatásban. Magyarországon 54 százalékos a foglalkoztatási ráta, az egy millió új munkahely fideszes ígérete pedig nem teljesül. Ott tartunk, hogy az alkotmány helyébe lépett Alapszerződés még a munkához való jogot sem ismeri el, minden követelésünk ellenére nem iktatták be a lakhatási jogot, viszont kiiktatták belőle a társadalombiztosítás jogát. Mélyülő társadalmi egyenlőtlenség tapasztalható: hazánk állapota kezd hasonlítani az emberiség egyetemes állapotára, melyre az jellemző, hogy a világ leggazdagabbjainak 1 százaléka akkora jövedelemmel rendelkezik, mint a világnépesség 57 százaléka együttvéve. A deklasszálódás és az elszegényedés kísérő jelensége az otthonvesztés, az évről-évre arató fagyhalál, és a szaporodó öngyilkosságok. Súlyos felelősség terheli a jobboldali kormányt az életellenes tendenciák felerősödése miatt.
Most pedig a programról konkrétan:
2. Lássuk, milyen megoldás kínálkozik a súlyosbodó megélhetési válság leküzdésére!
A megoldás felé vezető első lépésnek a gazdaságpolitikai pályakorrekciót tartom. Célja a negatív folyamatok feltartóztatása, a piac mindenhatóságának és a tőkeérdek abszolút primátusának visszaszorítása a leszakadó rétegek életének védelmében, a szegények megélhetésének biztosításáért. Azonnali követeléseink között szerepel, hogy állítsák le azoknak az embereknek, családoknak a kilakoltatását, akiknek nincs hová menniük; fogjanak hozzá olyan intézkedések meghozatalához, amelyekkel megszüntethető, hogy Magyarországon évről-évre tömegesen fagyjanak meg a szabad ég alatt és fűtetlen otthonukban; követeljük a lakosság rohamos elszegényedésének feltartóztatását. Ennek érdekében csökkentsék a 27 százalékos áfát 9 százalékra az alapvető élelmiszerek, a mindennapos szükségleti cikkek, az életmentő gyógyszerek és az egészségügyi segédeszközök esetében; - a megélhetéshez és az életben maradáshoz szükséges szolgáltatások, így a földgáz, a víz, a csatorna és a villanyáram díját terhelő 27 százalékos áfát 12 százalékra csökkentsék; (Számításunk szerint ezzel az intézkedéssel a negyedével csökkenne a rezsiköltség, és több százezer családnak jelentene azonnali könnyebbséget.); az EU-átlagárat messze meghaladó ivóvízdíjat mérsékeljék az EU-átlagárára; a csatornaszolgáltatói árakat jelentősen mérsékeljék; a hatósági árakat az inflációval arányosan igazítsák ki, az inflációt meghaladó áremelés helyett; mérsékeljék az államigazgatási szolgáltatási díjakat; tegyék költségmentessé a devizahiteles kereseteket; ne vonjanak el forrásokat az önkormányzatoktól, mert ezzel a helyi adók növelésére kényszerítik őket és növelik a lakosság terheit; vonják vissza azt az előírást, amely arra kötelezi a jövedelem nélkülieket, hogy a tavalyi 5100 Forint helyett 6300 Forintot fizessenek egészségügyi járulékként, mindezt romló egészségügyi szolgáltatások és emelkedő gyógyszerárak mellett; adják meg a minimálbért a közmunkásoknak is, a napi 8 órában foglalkoztatott szakképzetlen közmunkások ennek megfelelően 60 ezer Forintot kapjanak kézhez a 47 ezer helyett, a szakképzettek pedig 71 ezer Forintot kapjanak, ne vonják meg tőlük a műszakpótlékot, és engedélyezzék nekik a túlórát; vonják vissza a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. december 29-i (CXCI.) törvényt, és függesszék fel az „új komplex minősítő vizsgálatok” néven elhíresült intézkedést, mert a rokkantak létét veszélyeztetik velük; vezessék be Magyarországon a magáncsőd intézményét; az állam indítson közérdekű keresetet a bankok által megkárosított állampolgárok érdekében, és kényszerítse rá a hitelezőket a hitelezetteknek okozott kár megtérítésére a banki extraprofit terhére. Összességében: a kormány szerezzen érvényt az élethez való emberi jognak!
A megoldás felé vezető második lépés a rendszerkorrekció. Lényege a javak elosztásának módosítása a bérből és fizetésből élők, a nélkülözők javára. Az elosztási viszonyok módosítása érinti a tulajdonviszonyokat is. Ezért hozzá kell fogni a tulajdonviszonyok kiigazításához, hogy érvényesülhessen a különböző tulajdonformák egyenrangúsága, és megszűnjön a nagy trösztök mindent elsöprő uralma.
- Végül rendszerváltást kell végrehajtani a társadalmi igazságosság és egyenlőség követelménye szerint. Ennek a rendszerváltásnak a filozófiáját II. János Pál pápa fogalmazta meg talán a legérzékletesebben Centesimus Annus enciklikájában: „Isten a Földet az egész emberi nemnek adta, hogy valamennyi tagját éltesse, anélkül, hogy bárkit is kizárt volna belőle, vagy előnyben részesített volna. Ebben rejlik a földi javak egyetemes rendeltetésének a gyökere”. Egyidejűleg felmerül a politikai hatalom hovatartozásának kérdése, melynek lényegét Mark Malloch Brown, az ENSZ Fejlesztési Programjának volt igazgatója így fogalmazta meg: „Ahhoz, hogy csökkenjen a szegénység, igazságos fejlődést kell biztosítani, és politikai hatalomhoz kell juttatni a szegény embert. A társadalom minden szintjén ki kell építeni a demokratikus kormányzást. Lehetővé kell tenni, hogy a szegények részt vegyenek a társadalom ügyeinek intézésében, azaz hatalomhoz jussanak, és képessé váljanak megvédeni magukat kormányaik, a multinacionális vállalatok és más erők önkényeskedéseitől. Olyan mechanizmust kell kialakítani, amellyel elszámoltathatják tetteikért a politikai vezetőket, a nagyvállalatokat és a közélet más befolyásos szereplőit. Ki kell építeni a közvetlen demokrácia fórumait, hogy ezzel a demokratikus intézményrendszer jobban képviselhesse a népet”.
Kína, Brazília, Venezuela, Vietnam és Thaiföld példája bizonyítja, hogy ahol az államvezetés felvállalja a társadalmi gondok orvoslását, és felelősséget vállal a legelesettebb és legkiszolgáltatottabb rétegek iránt, sikeresen módosíthatják az elosztási viszonyokat és komoly eredményeket érhetnek el a nép érdekében. Kína egyébként az egyetlen ország a világon, amely teljesítette az ENSZ millenniumi célját: a felére csökkentette a szegénységet. A magyar társadalom úgy tud érvényt szerezni élethez és megélhetéshez fűződő legelemibb jogának, ha olyanokat bíz meg az államapparátus irányításával, akik felelősséget vállalnak egy ilyen politika megvalósításáért.
3. Miért nem képes ez a rendszer megoldani a megélhetési problémát?
Az uralkodó rendszer nem a társadalmi gondok megoldásában érdekelt, hanem a profit maximalizálásában. Ha akarná, sem tudná megoldani a társadalmi gondokat, hiszen a nagy pénzügyi csoportok egymással is ádáz versenyt folytatnak a profitért és a hatalmi befolyásért, és ha valamelyikük a társadalmi érdeknek biztosítana elsőbbséget a haszonelvűséggel szemben, a rövidebbet húzná a farkasok világában. Ez a rendszer nem képes arra, hogy kiküszöbölje a társadalmi termelés és az egyéni kisajátítás ellentmondását. Képtelen arra, hogy emberhez méltó megélhetést biztosítson annak az egyre nagyobb tömegnek, amely a műszaki fejlődés, így az automatizálás eredményeként kiszorul a termelésből. A termelőeszközök gyors fejlődését elszegényedés kíséri, tömegek sodródnak a társadalom mezsgyéjére ahelyett, hogy a mindennapi robot alól felszabaduló ember normálisan megélhetne, kibontakoztathatná alkotó képességeit önmaga és a közösség javára. A világgazdaság, benne a magyar kulcsfontosságú gazdasági objektumainak magántulajdona ugyanis akadályozza a profit társadalmi rendeltetésű újraelosztását. Ezzel gúzsba köti az emberi emancipációt, visszaveti az alkotó személyiség fejlődését. Hazánkban, a globalizált tőkés rend kevésbé fejlett országában ezek a tulajdonviszonyok nem csak a normális növekedést és fejlődést hátráltatják, hanem – mint láthatjuk - a lakosság többségének puszta megélhetését is veszélybe sodorják.
4. A nemzeti fejlődés kérdése és a globalizáció.
Magyarországnak, a világ minden más országához hasonlóan, joga van a nemzeti fejlődéshez, a társadalmi felemelkedéshez, az ország gyarapodásához. Ez a jogunk nem érvényesül a globalizáció rendszerében, mert megfosztanak minket tőle. Ipari termelőeszközeink 60-65 százaléka külföldi tulajdonba került, mert a rendszerváltás utáni politikai vezetések külföldieknek adták el őket. A külföldi bankok és pénzintézetek aránya ennél is magasabb, 75 százalék körüli. Világhírű mezőgazdaságunk halvány árnyéka egykori önmagának a termelőszövetkezetek szétverése miatt, és Európai Uniós csatlakozásunk óta. Az ország növekedését és normális fejlődését megakadályozza a profit-, illetve az adósságszolgáltatás formájában történő forráskivonás. Hazánk mind emiatt alárendelt szerepet játszik a világtőke rendszerében, kiszolgáltatott a nagy nemzetközi korporációknak, és a nagy pénzügyi csoportoknak. Magyarország félgyarmati állapotba került. Társadalmi és nemzeti érdek, minden tisztességesen gondolkodó ember közös érdeke, hogy ezen változtassunk. Olyan politikát kell hatalomra juttatni, amely kész visszaszerezni a nemzeti fejlődéshez nélkülözhetetlen ipari termelőeszközöket, és termelő objektumokat. Nem magyar magántulajdonba, hanem magyar közösségi tulajdonba kell venni őket. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert önmagában nem hozhat megnyugtató megoldást, ha a külföldi tulajdonba került vállalatok magyar magántulajdonba kerülnek. Példa rá, hogy a magyar tőke ugyanúgy kivonja magát a devizahitel-probléma megoldása alól, mint a külföldi, hasonlóképpen kimenekíti az országból a profitját, mint amaz, ugyanúgy vonakodik fejleszteni, mint az idegen. Tehát a magyar magántulajdonos érdeke ugyanúgy önös érdek, mint a külföldié, ugyanúgy nem a társadalmi szükségletek vezérlik, mint a külföldi magántulajdonosét sem. Ezért a tőkét társadalmasítani kell, ki kell építeni a vegyes vállalkozások és a szövetkezések rendszerét, hogy a fejlődés szolgálatába szegődjenek. Az említett félgyarmati sorból új gazdaságpolitikával kell keresni a felszabadulást. Együtt gondolkodva nemzetben és társadalomban, hiszen a kettő elválaszthatatlan egymástól. Hazánk félgyarmati állapotának felszámolásában értékes történelmi tanulsággal szolgálhat, és fontos szerepet játszhat az a fajta progresszív nacionalizmus, amelyet történelmileg megismerhettünk, és amelynek segítségével a világ népei megszabadulhattak a gyarmati uralomtól. Ez az út nem jelent elzárkózást, sem befelé fordulást, nem jelent sovinizmust, sem idegengyűlöletet, hanem azt jelenti, hogy – az ENSZ alapokmányának megfelelően, másokhoz hasonlóan - érvényt szerzünk az emberhez méltó megélhetéshez, a társadalmi felemelkedéshez, a nemzet gyarapodásához való jogunknak hazánkban.
5. Végkövetkeztetések:
- a nemzet iránti közös felelősség központi kérdése a társadalmi gondok megoldása;
- érvényre kell juttatni az emberi és a társadalmi jogokat;
- a hozzá vezető út a gazdaságpolitikai pályakorrekció, az elosztási viszonyok módosítása rendszerkorrekcióval, és a politikai hatalom átrendezése rendszerváltással az emberi jogok maradéktalan érvényesítéséért;
- a társadalmi átalakulást a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartásával kell megvalósítani, konszenzusra kell törekedni, hatósági erőszakot lehet alkalmazni az újonnan hozandó törvények megtartásáért, de a diktatúra, bármilyen előjelű legyen is, nem lehet cél, sem eszköz;
- tekintettel az uralkodó rendszer közös mivoltára, a magyar társadalmi átalakulást más nemzetek demokratikus, felszabadító erőivel összefogva kell végrehajtani, nehogy elszigetelődjünk és az igazságos harc megbukjon.
Programunknak a megélhetési válság orvoslásával kapcsolatos része a 2012. március 25-én Budapesten Hagyjatok minket élni! címmel megtartott népi gyűlés határozatait foglalja magában. Követeléseinket eljuttattuk Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki válaszra sem méltatta őket, és az ellenzékhez is elküldtük, de tőlük sem kaptunk válasz. Most, egy évvel a következő parlamenti választás előtt, mintha „felerősödött” volna a két politikai pólus „szociális érzékenysége”. Meglehet, inkább a voksok iránti fokozott érdeklődésről beszélhetünk. Egymásra licitálnak az áfa-, és a rezsi csökkentésével kapcsolatban. Előszedik társadalmi javaslataink és kezdeményezéseink egy részét, köztük azokat, amelyeket Munkát-Békét-Biztos megélhetést c. kiáltványunkban rögzítettünk 8 éve, majd 2012. évi népi gyűlésünkön tovább konkretizáltunk. Ami eddig süket fülekre talált, most, a választások közeledtével hirtelen vonzóvá vált a voksokra vadászó politikának. Örülünk a munkánk iránti érdeklődésnek! Még jobban örülnénk annak, ha tettek is követnék – mint ahogyan az MSZF akarja. De egyelőre nem tapasztalunk érezhető változást, a legfontosabb fogyasztási cikkek ára nem csökken, a bérből és fizetésből élő többség helyzete nem javul, hanem rosszabbodik. A rezsi csökkentését az MSZF természetesen támogatja, még ha messzemenően elégtelennek tartja is a tényleges megélhetési gondok orvoslása szempontjából. Az a véleményünk róla, hogy az Orbán-kormány sokkal többet tehetett volna a lakossági terhek enyhítéséért, ha a társadalmi igazságosság követelményéből indult volna ki. Akár ötven százalékkal is mérsékelhette volna a villamos áram, a gáz, a vízszolgáltatási, és a szemétszállítási díjat, ha a leginkább rászorult rétegeket részesítette volna előnyben, és nem akart volna mindenáron azoknak a kedvében járni, akiknek nem gond a jelenlegi díjszabás. A rezsicsökkentésből nyugodtan kizárhatták volna a jómódúakat, helyettük sokkal nagyobb terhet vehettek volna le annak a 6 millió embernek a válláról, aki mindennapos megélhetési gondokkal küszködik.
Az MSZF fent ismertetett társadalompolitikai programja nyilvánvalóan csak akkor valósulhat meg, ha a magyar politikai palettán is megjelenik egy olyan új erő, amely vállalja érte a harcot, az emberek pedig tömegesen támogatják. Az országgyűlésben képviselt jelenlegi pártok közül egyik sem tűzte programjára az anyagi erőforrások átcsoportosítását a tőkejövedelmektől a munkából származó jövedelmek javára. A rendszerváltás óta minden kormány olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely alacsonyan tartotta a munkabéreket, számtalan esetben a munkaerő egyszerű újratermelésére is elégtelen szinteken, mert így akarta minél nagyobb haszonhoz juttatni a tőkét. Magyarországon addig nem várható társadalmi felemelkedés, amíg az adók és az árak rendszeres emelésével a bérből és fizetésből, a szerény nyugdíjból és a segélyekből élőkkel fizettetik meg a tőkés válság árát. Inkább a magyar társadalom további elszegényedésével kell számolni. A jelenlegi nagy politikai pártok egyike sem tűzte napirendre az elosztási viszonyoknak azt a fajta átrendezését, amelyet az MSZF alapvető célként jelölt meg. A jobboldal nemzetről, a liberális pólus demokráciáról szónokol társadalmi tartalom nélkül. Úgy viselkednek, mintha társadalom, társadalmi érdek nem is létezne. Mintha a társadalmat valamiféle szükséges rosszként kellene elviselni, a „haladást” és „minden jó” forrását megtestesítő tőkével szemben. Rendkívül súlyosnak tartom továbbá, hogy az MSZP vezetése érzéketlen a nemzeti kérdések iránt. A liberális-szocialista pólus szemében nemzetről, nemzeti érdekről beszélni egyet jelent a jobboldalisággal. Még a vezető szocialista politikus is lefasisztázott olyanokat, akik a magyar nemzeti szuverenitásért, hazánk nemzeti fejlődéshez való jogáért szálltak síkra. Ez megengedhetetlen, hiszen azt a benyomást kelti az emberekben, hogy a szocialisták és a liberálisok idegen érdekeket képviselnek Magyarországon, nem pedig a magyar érdekek letéteményesei. Véleményem szerint az MSZP-nek azért nem sikerült visszanyernie jobbra fordult szavazóinak nagy részét, mert nem tudta felülvizsgálni Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon antiszociális, a nagy pénzügyi csoportok érdekeit kiszolgáló politikáját. Jelenleg sem az ország valódi problémáira keres ésszerű választ, hanem politikai ellenfelével van elfoglalva. Csakúgy, mint a Fidesz. Mindketten olyan politikai magatartást tanúsítanak, amely megosztja a társadalmat, egymás ellen fordítja az embereket. Egyiküket sem érdekli a magyar társadalmat sújtó megélhetési válság. Mindketten közönyösek a legelesettebb rétegek sorsa iránt. Jellemző, hogy egyikük sem emelt szót a kilakoltatások ellen, és vette volna védelmébe áldozatait. Különösen feltűnő a szolidaritás és az emberközelség hiánya a magát „baloldalinak” tartó MSZP politikájában. Meggyőződéssel állítom, hogy a magyar országgyűlésben ez idő szerint helyet foglaló pártok egyike sem képviseli a társadalmi felemelkedéshez nélkülözhetetlen nemzeti progresszió humanista eszméjét, egyikük politikája sem tár fel perspektívát a jövő nemzedékei előtt. Elfogadhatatlan számunkra, hogy a szocialista-liberális vonulat, amely antiszociális politikájával 2010 előtt megágyazott a jobboldalnak, 2013-ban a jobboldal hozzá hasonló antiszociális politikájával szemben magát tüntesse fel alternatívaként a választók előtt. Ki kell törnünk ebből az ördögi körből, meg kell szabadulnunk ettől a kényszerzubbonytól, ha jót akarunk magunknak. Hiszen mindkét politikai erő a nagy pénzügyi csoportok uralmát szolgálja a társadalom felett. Közös a fennálló tőkés rendszer iránti elkötelezettségük, távol áll tőlük a szándék, hogy változtassanak rajta. Kettejük között a különbség legfeljebb csak annyi, hogy más-más csoportérdekeket részesítenek előnyben a globális rendszer kiszolgálása közepette. A társadalom nagyfokú politikai kiábrándultságának oka tehát a valódi alternatíva hiányában keresendő. Hiszen a tényleges fejlődés és a társadalmi felemelkedés merőben más politikát követel meg a jelenlegi pártokéval szemben. Olyan új politikai erőre van szükség, amely a dolgozó, alkotó, értékteremtő embert szolgálja, nem pedig a mindent maga alá gyűrő pénzügyi csoportérdekeket. Olyanra, amely visszaszorítja a tőke dominanciáját a társadalom felett, és nem engedi meg, hogy a piac törvénye erősebb legyen az élethez, és a megélhetéshez való jognál. Új egyensúlyokra van szükség a politikában és a gazdaságban. Hazánkban a választók kb. negyven százaléka egyik parlamenti pártban sem ismeri fel magát: sem a FIDESZ-ben, a KDNP-ben, és a Jobbikban, sem pedig az MSZP-ben és a liberálisokban. Óriási a kiábrándultság mindnyájukból. Az a vélemény róluk, hogy a gazdagoknak adnak, a szegényektől pedig elvesznek. Az embereknek igazuk van: mind a szocialista-liberális koalíció, mind a jobboldali kormány politikája oda vezetett, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lettek Magyarországon. Egyiküknek sem volt fontos, hogy a dolgozó többség jól éljen. Ez a 40 százalékos tömeg – véleményem szerint – arra vár, hogy végre megjelenjen egy olyan új erő, vagy választási szövetség, amely változtat a dolgokon, és nem csak ígérget. Az MSZF ilyen politikát képvisel. Ennek a demokratikus, népi politikának az alátámasztására hirdette meg a képviselők visszahívhatóságát is, hogy a választók közvetlen befolyást tudjanak gyakorolni a törvényhozásra. Hisz’ mit látunk ma? Azt, hogy a megválasztott országgyűlési képviselő függetlenedik a választói akarattól, elszakad saját választóitól. A parlamentben már nem a választóktól kapott megbízása szerint cselekszik, hanem a szerint, hogy a párt, melynek listáján megválasztották, mire utasítja. A párt mondja meg neki, hogy mikor hogyan, mire szavazzon, nem pedig a választók. A jelenlegi rendszerben a nép szolgálója helyett pártszolgává válik a képviselő, és a „vezér” politikai akaratának eszközévé silányul. Ha nem vállalja a politikai cseléd szerepét, anyagilag szankcionálják, erkölcsileg meghurcolják, esetleg még a mandátumától is megfoszthatják. A képviselő akkor is engedelmességgel tartozik pártjának, ha szembekerül saját választóinak akaratával, és olyan törvényeket szavaz meg, amelyekre nem csak, hogy nem kapott megbízatást a választóitól, hanem homlokegyenest ellentétes is a választók akaratával. A képviseleti demokrácia fennálló gyakorlata egyre feltűnőbb antiszociális következményeket szül. (Szeretném hozzátenni, hogy ez nem csak Magyarországra jellemző, hanem minden más polgári demokráciára is.) Ez a politikai felépítmény egyetemlegesen is sorozatosan bizonyítja alkalmatlanságát arra, hogy megfeleljen a dolgozó, a munkából és bérből élő többség elvárásainak, és szükségleteinek. Ezért a fennálló intézményi rendszeren változtatni kell. Mégpedig a részvételi demokrácia normáinak fokozatos meghonosításával, a képviseleti demokrácia és a közvetlen népi hatalomgyakorlás új távlatokat feltáró ötvözésével. Lehetővé kell tenni, hogy az emberek közvetlenül beleszólhassanak és dönthessenek az életüket és sorsukat érintő ügyekbe, azaz közvetlen hatalmat gyakorolhassanak. Az új demokráciát a gazdaságra is ki kell terjeszteni. Demokratizálni kell a tulajdonviszonyokat. Nem szabad hagyni, hogy a tőkekoncentráció és centralizáció haszonélvezői szolgasorba taszítsák a társadalmakat. Valljuk, hogy a szabadságjog nem csak a magántulajdon tagadásával sérülhet, hanem a magántulajdon elhatalmasodásával is a társadalmi tulajdon felett. Szemünk előtt olyan társadalmi modell lebeg, amelynek lényegét megismerhetik az alábbi helyen: http://www.mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=361:oktober-23-magyar-szocialis-forum&catid=2:magyar
Az MSZF kész volna ebbe az irányba megtenni az első lépéseket, ha a választók is úgy akarják. Tehát vállalná, hogy képviselőit visszahívhassák, ha a választók bizalma megrendülne irántuk, és elégedetlenek volnának a munkájukkal. Tudjuk, hogy ennek törvényes keretei sem Magyarországon, sem az Európai Unióban még nem adottak, de meg kell tenni az első lépést ahhoz, hogy az emberek kezébe kerüljön sorsuk irányítása, és valóban érvényesülhessen az oly sokat emlegetett szubszidiaritás. Meggyőződésem szerint egy ilyen erkölcsi hozzáállás új perspektívát tárna föl, és számíthatna az emberek támogatására. Azért gondolom így, mert tudom, hogy mind többen elégedetlenek a fennálló rendszerrel, és helyette igazságosabb, emberibb jövőt akarnak maguknak, és utódaiknak. A jövő magasabb rendű, közösségi igényű erkölcsi rendé, mely a nép szolgálatára épül, együtt a néppel. Erre csak olyan erő képes, amely maga is vállalja a megmérettetést a fenti célokért, a jelzett módszerrel, és a vázolt szellemben. A társadalom érdekében állónak tartanám, ha a Magyar Szociális Fórum munkáját ebben a szellemben politikai rangra emelnénk, és nem érnénk be többé a civil ténykedéssel. A civil munkának korlátai vannak, törvényt a parlamentben lehet alkotni, be kell juttatni oda azokat a személyeket, akikben az emberek megbíznak. A mögöttünk álló tíz évben egyre növekvő érdeklődést tapasztaltunk az MSZF tevékenysége iránt. Jellemző rá, hogy 2011-ben létrehozott két honlapunkat, az mszfszk.hu és a hitelkarosultakert.hu oldalt együtt eddig csaknem öt millióan keresték fel. Nincs hátra sok idő a 2014. évi választásig. Arra mégis elegendőnek tűnik, hogy közös akarattal létrehozzunk egy olyan összefogást, amely hozzánk hasonlóan gondolkodik. Bátran vállalnunk kellene a megmérettetést egy olyan választási koalíció keretében, amely politikájának lényegét a többségi szükségletek kielégítésére alapozza, és meghirdeti az elosztási viszonyok módosítását a munkából élők javára. Arra törekszünk, hogy mielőbb megszülessen ez az összefogás a társadalom javára.
2013. június 16.